Átlátszó (HP fanfic)

40. fejezet

Hát, ebben a fejezetben erősen látszik, hogy 5-6 évvel ezelőtt (amikor írtam, lol) még egyházi iskolában tengettem mindennapjaim. Máig mély nyomot hagyott a dolog xd 

Egyébként meglepő hírek, deeee már írtam három új fejezetet a flashback részekhez, természetesen anno azt is a tetőpont előtt hagytam abba, pont mint a mostaniakat... (amúgy könyvet is úgy olvasok, a legizgibb résznél félreteszem xd) 

Hamarosan elfogynak a jelenbeli részek, és utána elkezdem posztolni. 

Csak kérdés, hogy akkor küldd-e majd értesítést, vagy külön tegyem majd ki a végére, egy üres fejezetbe, hogy új rész, és hányadik fejezet is az pontosan? 

Ahhoz képest, hogy az egész flashback a terv szerint egy fejezet lett volna MAXIMUM, jelenleg már hosszabb, mint az eddig kész fő-részek, és még van pár fejezet hátra - remélem, tényleg csak annyi, amennyit most gondolok. xd Konkrétan lehetett volna egy külön előzmény-kötet xd

Elizabeth fülsiketítő visítozásra ébredt.

– HEEEH? És még higgyem el, hogy szűz vagy, meg ilyenek?!

Azonnal kipattant a szeme, de eltartott egy darabig, mire fókuszálni tudott. Nem aludhatott valami sokat. Félig öntudatlanul bújt ki Remus karja alól, és az egyik kezén megtámasztotta magát. Dorcas állt előtte teljes valójában, esetében hasznos megemlíteni, hogy felöltözve, és valami furcsa tárgyat rázogatott, gesztikulálásképp.

– Mit keresel itt? – morogta. – Késő este van.

– Az lehet, de attól még jöhetek, nem? Én ilyenkor élem az életem – vont vállat.

– Akarod mondani, most mész dugni Siriushoz.

– Pontosan. – Rövid időre gondolkodóba esett. – Mármint... Khmm – köszörülte meg a torkát, és jelentőségteljesen Remusra pillantott. Időközben Madam Pomfrey is bedugta a fejét, de Elizabeth teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. – Ezt nem hiszem el, hogy neked lehet a gyengélkedőn, csak, mert protekciós vagy – bosszankodott.

Remus mocorogni kezdett, és Elizabeth fülig vörösödött, amikor rájött, hogy mire célzott a lány.

– Mi...? Ja, nem! Dorcas! – kiáltott rá.

– Hogy vagy? – kérdezte továbbra is csevegő hangnemben, és biccentett Remusnak, aki szintén vörös fejjel bámult rá. – Cukik vagyok, amúgy.

– Kösz – morogta Elizabeth. – Ha már így kérdezted, mindjárt szétrobban a fejem.

– Akkor azt tanácsolom, hogy aludj tovább – röhögött, és letette a kezében lévő tárgyat a mellettük lévő ágyra. – Gyógynövénytanra fog kelleni, Perselus küldi, nem szeretné, hogy beégesd az egész Mardekárt, vagy valami ilyesmi – forgatta a szemét. – Ne haragudj, de mennem kell, tényleg dolgom van. – mondta, majd énekelni kezdett. – Vár az ágy, az atyám ágya, kész az ajtó tárva, minden áldás asztalán... – Elizabeth szörnyülködve nézett hol Dorcasra, hol Remusra, hol pedig Madam Pomfreyre, akinek a szemöldöke egyre feljebb szaladt a homlokán. – Mármint Sirius ágya – javította ki magát gyorsan Dorcas, és újra nekilátott az éneklésnek. – Vár az ágy, Sirius ágya, kész, az ajtó tárva...*

Madam Pomfrey nem bírta tovább, és halkan köhintett. Dorcas újfent felvisított, amikor hátrafordult, és meglátta a javasasszonyt az ajtó melletti szekrényre támaszkodva.

– Hát, igen, gondolom tudja, a mai fiatalok elég korán érnek – mondta lazán, miközben széles karmozdulattal Remusék felé intett, és lassan a kijárat felé sétált, miközben újra énekelni kezdett, és Elizabeth feje vörösödött helyette. – Sirius úúúr, mindenek feleeett, ő az én hűű...* na jó, ezt a részt inkább hagyjuk – vágta be az ajtót maga mögött dudorászva.