Átlátszó (HP fanfic)

35. fejezet

Dupla fejezet a már eltünedezett olvasóimnak (amúgy van itt még valaki? :D), mert tovább mentem a jegyzetben, és rájöttem, hogy ez egyik kedvencem jön :O 

Regulusnak csak sok idő elteltével tűnt fel, hogy Elizabeth felszívódott, és gyorsan kimentette magát egy időre valami béna érvvel a beszélgetésből. Bár belegondolva, egyszerűbb lett volna azt mondania, hogy megy megkeresni Elzát, mert mi van, ha leitta magát valamelyik asztal alá. A fiú biztos volt benne, hogy meglógott, és hiába várná, hogy visszajöjjön, de nála sosem lehet tudni. Lehet már megint belekeveredett valami őrültségbe...

Úgy döntött, ellenőrzi a hollétét. Csak a biztonság kedvéért. A lány WC-be nem volt hajlandó bemenni, de szép sorban végigjárta az összes helyet, ahol esélyt látott arra, hogy megtalálja a lányt. A könyvtár ilyenkor már zárva, a konyhára biztos nem ment be a manófóbiája miatt. A folyosókon csak hálókörletig meg vissza a bálba lehet mászkálni, de ez Elizabethtet biztos nem zavarná, úgyhogy Regulus sem csinált ügyet belőle.

Bekukucskált a zongorás terembe, aztán az egyik nagyobb terembe, ahol tudomása szerint varázslatokat szokott gyakorolni, ami meg is magyarázta a hely romos állapotát, a csillagvizsgáló toronyba lusta volt felmenni, de a bagolyházba azért benézett, de még a Griffendél klubhelyiségének folyosóján is járt. Madam Pomfreyhez csak azért nem ment, mert Elizabeth biztos nem olyan hülye, hogy máris lecseszesse magát a tévesen odairányított Anne miatt, így csak egy hely maradt.

Félve ment végig a folyosón, és kopogott be az utolsó ajtón, amin egy elég árulkodó, „Ne zavarjanak!" tábla lógott. A mugli közlekedési eszközök elejére erősített fém táblácskákra hajazott.

Senki nem válaszolt, és Regulus már majdnem sarkon fordult, de aztán győzött a kíváncsiság, és végig sem gondolva, mit csinál benyitott. Először rémülten megtorpant egyrészt, mert meglepte, hogy kinyílt az ajtó, másrészt várta a védőátkokat, harmadrészt pedig attól tartott, hogy Elizabeth mégis idebent van, csak okosan nem válaszolt. Viszont, ez az átgondoltság amúgy sem rá vallana.

Valamivel nyugodtabban ment beljebb, és nézett körül a teremben. Minden pad könyvekkel és fecnikkel volt borítva, a fal ragadós papírokkal volt teletűzdelve, amiket különféle, Regulus számára ismeretlen szavak szerepeltek. Pedig a fiú egész jól tudott latinul, az orvosi szakkifejezésekkel ő sem lehetett tisztában.

Megakadt a szeme egy könyvön, amit a lány a rajta lévő pergamen szerint Madam Pomfreynak szánt, és Regulus levágódott az pad előtt lévő székek egyikébe, és a huzattól, amit csapott, az ölébe esett egy papír.

Az aznapi és a pénteki dátum szerepelt rajta, mellette két hőmérséklet értékkel, az asztalon, a könyv mellett pedig egy másik cetli volt, ezzel a felirattal: „A magas testhőmérséklet lehetséges okai"

Na, jó, ez már tényleg beteges! – gondolta Regulus, de azért tovább olvasott.

„(42 fok fölött: agy, a máj, a vese és a vázizmok sejtjeinek károsodása, rendellenes vérzések.)
- végkimerülés, egy csomó könyv szerint a közeledő halál jele
- túlzott fizikai megerőltetés
- túlzott stressz vagy fáradtság
- rák egyik első jele

-..."

Regulus eltolta maga elől a papírt, nem volt kedve folytatni az olvasást, inkább áttért a könyvre. Már a címe is érthetetlen volt számára. Mégis mik azok az autoimmun betegségek? Egyáltalán mit jelent maga a szó? Meg miért érdeklik őt Elza hülyeségei? Biztos bele akar ebbe olvasni?

Egyértelmű nemmel válaszolta meg a kérdését, mégis kinyitotta a könyvet az egyik piros cetlinél, és nekilátott az olvasásnak.

„Lupus erythematosus. Legjellemzőbb tünetek a bőr felszínén található heges elváltozások, nagyfokú fényérzékenység, esetleg hajhullás. A szervek gyulladásos állapotban vannak, az immunrendszer megtámadja a test szöveteit, így azok különböző mértékben károsodnak. Gyakori a hashártya és a mellhártya gyulladása, a betegek fele vesegyulladással, és ennek következtében magas vérnyomással küzd. A fertőzésekre fogékonyak. Rendkívül nehéz diagnosztizálni, de gyakoribb, mint a leukémia. Gyógyíthatatlan, agresszív és kiszámíthatatlan betegség, csupán fájdalomcsillapítókkal és gyulladáscsökkentőkkel..."