Átlátszó (HP fanfic)

36. fejezet

Tiszta időutazás nekem ez a sztori basszus. Mikor írtam, még csak gimis voltam, most meg már van két diplomám és munkanélküli vagyok lol. 

Mágiatöri. Elizabeth halála, a legborzalmasabb óra a Legendás Lények Gondozása után. Nyűgösen fetrengett a padon, mellette Lily szorgalmasan jegyzetelt, és egyszerűen fel sem tudta fogni, hogy van ennyi akaratereje a lánynak, aki annak ellenére, hogy unottan sóhajtozott, fáradhatatlanul körmölt.

– Ugye nem veszed zokon, ha megint tájékoztatlak, hogy minden benne van a könyvben? – kérdezte Elizabeth.

A vörös hajú lány szúrós tekintettel mérte végig, és Elizabeth irigyelte tőle ezt a pillantást. Ilyenkor ő is mindig olyan zöld szemeket akart, pedig tökéletesen meg volt elégedve az unalmas külsejével. Persze azt nem tudhatta, hogy Lily ezt a szúrós pillantását valójában tőle – és Siriustól – leste el.

– Nálad még táska sincs.

– Tudok róla – vonta meg a vállát, és tovább sajnáltatta magát. – Nem bírom, úgy érzem, valami szép lassan rágja az agyam – támasztotta a homlokát a padnak. – Azt hiszem, rosszul vagyok – szólalt meg jelentőségteljesen, amikor felnézett.

– Nem tettethetsz rosszullétet minden órán – feddte meg Lily, és előre tudta, mi lesz a következő mondata. – Prefektus vagy.

– Az nem azt jelenti, hogy egyben mazochista is, még ha egyesek így is állnak a dologhoz – forgatta meg a szemét. – Nem én választottam meg magam, gondolom, aki kijelölt, tudta mit csinál. Vagy pont, hogy nem. Másrészt, meg de, tettethetek – nyújtózkodott ki ültében.

– De hát melletted ülök – méltatlankodott Lily. – Azt mondtad, Annabell mellett nehezebben bírod – pillantott fel sértetten a jegyzetéből.

– Ja, ez nem a személyednek szól, ne vedd magadra – nyugtatgatta Elizabeth, és már az óra elején – tíz perce – is átkozta a szerencséjét, amiért Lily most döntött úgy, hogy mellé szándékozik ülni. Miért nem tudta a hét második óráján meghozni ezt a döntést? – Egyszerűen csak most jött el az ideje, és ne haragudj, de mennem kell – mondta őszinte sajnálattal a hangjában.

Lily az arckifejezéséből ítélve, egyre kevésbé értette a dolgokat. Nem kommentálta, rég tudta, hogy Elizabeth gyakran külön utakon járt. Aki most éppen a gyomrát markolászva feltápászkodott.

– Elnézést, hogy megzavarom az órát – szólalt meg olyan hangon, mint aki minden szó után attól retteg, hogy kidobja a taccsot. – De... – tettette, hogy épp visszanyeldesi a gyomra tartalmát.

– Öhm... Menjen gyorsan, látogassa meg a gyengélkedőt – pillantott fel a könyvből a szellemprofesszor tanácstalan arccal, és Elizabeth kis híján felkiáltott, hogy „Örömmel!". – Nem kellene valakinek elkísérnie? – nézett körbe. Lily az égnek emelte a szemét, és rosszallóan morgott valamit az orra alá.

– Nem, dehogy – mondta elhaló hangon, és mielőtt teljesen becsukta volna az ajtót, vigyorogva integetett Remusnak, aki hátrafordulva őt nézte.

Futva indult el a folyosón a titkos tanulószobája felé, és nem aggódott, hogy nemkívánatos személyekkel fut össze. A héten ez volt az az időpont, amikor mindenkinek órája volt, és nem kellett tartania az éppen lyukasórás Luciustól, Narcissától, esetleg Jamestől. De még McGalagonytól és Lumpslucktól sem, aki rendkívül kínos körülmények között, kisebb tömeg előtt közölte vele, hogy elnézi, hogy Regulusszal más dolguk akadt a bál ideje alatt, és még kacsintott is hozzá. Futótűzként terjedt az eljegyzésük híre, de Elizabethet pont annyira hagyta hidegen a dolog, mint amennyire először felzaklatta.