Átlátszó (HP fanfic)

12. fejezet

Elizabeth szótlanul ült Remusszal szemben, a könyvtár egyik nagyon eldugott sarkában. Elizabeth még Perselus egyik saját varázsigéjét is használta, és így akármilyen hangosan fog kiabálni, Madam Cvikker, meg úgy senki más nem fogja hallani. Max Remus. De Elizabethet általában annyira kiakasztják a családja levelei, hogy sosem tudja normális hangnemben elmondani a véleményét róluk.

Most is árgus szemekkel figyelte Remust, ahogy az egyik általuk varázsolt puha puffon ült, és lassan kihajtogatta a levelet.

– Biztos én olvassam el? – kérdezte újra. Elizabeth azonnal bólintott, és a tekintetével sürgette. Nem tehetett róla, de már nagyon kíváncsi volt, hogy mi lehet az a fontos közlemény, ami miatt mindenki olyan fura volt vele. Narcissa gratulált, és felajánlotta a segítségét, tekintve, hogyha már hasonló helyzetben vannak, tartsanak össze, a bátyja pedig hosszú idő óta először hozzászólt. Nem mintha hiányzott volna, még mindig összeszorult a torka, amikor a rövid beszélgetésükre gondolt. Regulus meg... hát, ő csak önmaga volt, azon kívül, hogy életében először látta elpirulni.

Elizabeth előredőlve figyelte, ahogy Remus belekezd az olvasásba, így olyan közel került hozzá, hogyha kinyújtja a karját, akkor meg tudta volna érinteni a haját. Szeretett beletúrni a hullámos tincseibe, olyan selymesek voltak, és mindig simogatóan tekeredtek az ujjai köré. Persze ennek az élvezetnek csak akkor élhetett, amikor Remus néhanapján tanulás közben elaludt az asztalon, de most túlságosan ébren volt, és kifejezéstelen arccal, de egyre sápadtabban olvasta a levelet. Már ha lehetett ennél sápadtabb. De úgy látszik, mindent van hova fokozni.

– Na? – kérdezte, amikor már úgy látta, nem követi a sorokat a tekintetével. – Mi a lényeg?

Remus néhány másodpercig nem reagált, de mielőtt Elizabeth megrémülhetett volna, felpillantott a levélből.

– Nem tudom, mennyire fogsz örülni – kezdte színtelen hangon, mire a lány levegő után kapott. Ilyen borzalmas dolgot írtak volna?

– Már Reg tájékoztatott, hogy semennyire, de mondd már – sürgette.

– Hát, azt írja, megegyeztetek a Black családdal, és...

Elizabeth befogta a fülét.

– Jajj, ez rosszul kezdődik – nyöszörögte, aztán megemberelte magát. – Oké, gondoltam, hogy van hozzá közük, csak félek meghallgatni.

Remus együttérzően nézett rá. Elizabeth minden levéltől kisebb sokkot kapott, és eddig soha semmi szívderítőt nem írtak. Bátran ki merte jelenteni, hogy utált levelet kapni.

– Csak, hogy átvegyünk néhány dolgot, mielőtt elmondod. Van benne szó veszélyes varázslényekről?

Remus megrázta a fejét.

– Semmi ilyesmi.

– Halálfalók? Utálatos feladatok, amiket el kell végeznem? Hülye parancsok?

– Nem, tényleg semmi illegális dolog nincs benne.

– Akkor miért lettél ilyen sápadt? – kérdezte értetlenkedve. – És miért beszélsz ilyen színtelen hangon?

– Máskor is ilyen vagyok – mondta zavartan, de mégis halvány pír lepte el az arcát. Neki jól állt. Elizabeth halványan elmosolyodott.

– Szóval akkor nincs mitől félnem. Eskü, nem fogom be a fülem.

Remus mocorogni kezdett.

– Nem akarod inkább elolvasni? Egész szép hangnemet ütött meg. Mondhatni kedves – nyújtotta felé a levelet, és Elizabeth ellenállt a kísértésnek, hogy csak azért elvegye, hogy egy másodpercig összeérjen a kezük.