Átlátszó (HP fanfic)

21. fejezet

Az évek alatt Elizabeth rengeteget volt Blackéknél, és a roxforti levelét is itt kapta meg. Időközben Sirius egyenrangú társaként vállalt részt a büntetésekből, Elizabeth élvezte, hogy valami tényleges haszna is van a létezésének. Lenyűgözte Sirius elszántsága, és sokszor húzták ki egymást a pácból. Meg persze Regulust. Valamiféle furcsa, kimondatlan szövetséget kötöttek, hogy megvédik őt, és ahogy közeledett a Roxfortba utazásuk időpontja, egyszerre örültek és féltek. Egyre többet zárkóztak be Sirius szobájába, miközben arról tanácskoztak, hogyan érjék el, hogy az otthon maradt Regulust semmilyen hátrány ne érje amiatt, hogy ők nem a Mardekárba kerülnek. Mert elhatározták, hogy ha törik, ha szakad, akkor is másik házba lesznek beosztva.

Sirius szép lassan tényleg elérte, hogy ő legyen a szülei szemében a szemtelen és tiszteletlen kölyök, aki elsőszülött létére kicsit sem tűnik megfelelőnek a Black család örököse címre. Regulus lett az, akit sajnáltak, hogy nem született hamarabb, és ezt sokszor Sirius fejéhez vágták, de a fiú ilyenkor csak nyugodt elégedettséggel szemlélte munkája gyümölcsét – őrjöngő szüleit, akik jobban szeretik Regulust, mint őt. Elizabeth úgy gondolta, a Walburgáék számára nem lesz nagy meglepetés, hogy a fiuk nem őket akarja követni, mégsem tudott nyugodt maradni.

Ráadásul Sirius szülei mintha tőle várták volna azt, hogy visszaterelje a fiút a helyes útra. Minden ügyködése ellenére el tudta érni, hogy a családja és Blackék is egy minta-aranyvérűnek lássák őt. Minden győzködése hiábavaló volt, mert Sirius meg sem próbált színészkedni, Regulus pedig valójában nem csinált semmit, csak nyugtázta a ráaggatott címkéket, és szépen lassan megrogyott a súlyuk alatt.

Elizabeth azt tartotta a legnagyobb sikerének, hogy minden félelme és ellenszenve ellenére összebarátkozott Bellatrixszal. Undorító témákról beszélgettek, Elizabeth részéről nagyon is jól megjátszott beleéléssel. A lány úgy gondolta, talán több szabadságot kap majd a jövőben, így, hogy az a személy is a bizalmába fogadta, akit a bátyja bálványoz, és aki az egyik legígéretesebb tehetség a családban. De az sem kerülte el a figyelmét, hogy Sirius az új pozíciója miatt néha gyanakvó pillantásokkal bombázta, Regulus pedig egyre növekvő csodálattal nézett rá.

Siriusnak sosem mert közvetlenül beszélni a félelmeiről, a fiú csak annyit tudott, amennyit ő maga is észrevett, ellenben Regulusszal szinte bármit megoszthatott. Ő tényleg megértette. Az indulásuk előtti éjszakát is végigbeszélgették, hogy aztán mindketten kimerülten álljanak a peronon.

Elizabeth növekvő gyomorideggel szállt fel a vonatra Sirius oldalán. Folyamatos feszültség járta át a testét, és tudta, hogy ez nem csak az utazás izgalma miatt van, hanem a benne felgyülemlett mágia akar végre utat törni. Örült, hogy az apjától kapott, kígyómintás pálcáját inkább a ládájába tette, mert az nagyon szeszélyesen viselkedett a közelében.

Semmi kedvük nem volt az ismerőseikhez beülni, ezért egy üres kupét próbáltak keresni, de csak olyat találtak, amiben már egy szemüveges fiú is ült.

– Na, itt jó lesz – fordult hátra Sirius, és segített Elizabethnek átráncigálni a csomagját a küszöbön.

Köszönés nélkül ültek le, Sirius került az ablak mellé, és Elizabeth csendben bámult maga elé, miközben az idegen fiú tekintetét magukon érezte. Ha nem aggódott volna ennyire, akkor élvezte volna a helyzetet, hogy szabadon szeghetnek meg mindenféle illemszabályt.

– Totál kifordultál magadból – vigyorgott rá Sirius, de Elizabethtől csak egy ideges fintorra futotta, ezért bíztatóan átkarolta a vállát. – Ne aggódj, nem lesz semmi baja.

– Hát... Ha te mondod – válaszolt bizonytalanul, aztán felpillantott. – Hali – bökte ki, mert már nagyon irritálta a másik fiú vizslató tekintete.