Víz alatt

22.rész

Hope

Kayden elment, én meg ott maradtam az anyukájával. Kedves, aranyos nő, de féltem, ha neki áll faggatni, nem tudom mit mondhatok és mit nem. Attól is tartottam, hogy valami olyant kérdez amire nem tudom a választ.

A konyhába mentünk, ahol egy székre mutatott.
-Ne segítsek inkább?-úgy nézett rám mintha két fejem lenne. Most mi rosszat mondtam?
-Tudsz főzni?-csodálkozott el.-Ne haragudj, nem akartalak megsérteni, csak hát Kayden előző...mindegy is, nem érdekes. Ha szeretnél, a salátát megcsinálhatod.-nem akartam, hogy feszélyezve érezze magát a témával kapcsolatban.
-Semmi baj! Tudok Tiffanyról, ne aggódj.-bólint egyet, de nem néz rám.
Helyette a salátáról beszél és, hogy hol találom a hozzávalókat. Muszáj lesz oldanom a hangulatot.
-Nagyon szép ez a ház.-ostoba vagyok. Hiszen csak kívülről láttam, de az tényleg nagyon szép.
-Köszönjük. Nem itt laktunk, ezt pár éve vettük meg. Szeretek ezen a környéken lakni. Csendes, a szomszédok barátságosak. Van iskola, óvoda és közel van a park.-szívesen laknék én is egy ilyen helyen, de ez csak vágyálom marad.
Kiveszem a a hűtőből a paradicsomot és a kétféle salátát. A vágódeszkák különböző méretben sorakoznak egy tartóban kiveszek belőle egyet.
-Várj, adok egy ruhát.
-Kérhetek egy ruhát alá?-egyszerre szólalunk meg. Egymásra nézünk és elnevetjük magunkat.
A kezembe veszem a konyharuhát és a deszka alá teszem. A paradicsomot szelem mikor Maria megszólal.
-Mióta ismeritek egymást a fiammal?-mit is mondott Kayden? Elmondta az anyukájának az igazat, legalábbis arra gondolok, hogy hol ismerkedtünk meg. Szóval én is így teszek.
-Pár hete ismerjük egymást, egy kávézóban találkoztunk. Leöntöttem kávéval.-elmosolyodok, Maria viszonozza.
-Igen, Kayden mesélte. Örülök, hogy egymásra találtatok. Remélem kitartotok egymás mellett, igazán szép pár vagytok.-oh, egy kicsit most előre szaladtunk.
Hirtelen nagyot dörren az ég, megrázkódok. Nem vagyok oda a viharokért, sőt úgy is fogalmazhatnék, hogy félek, főleg  a dörgéstől.
-Baj van?-megrázom a fejem. Leteszem a kést a kezemből és hátra lépek.
Hallok egy reccsenést, elég közelről szólt. Felkiáltok. Nem tudok parancsolni a hangomnak.
-Hope, mi a baj? Falfehér vagy. Gyere ülj le. Hozok egy pohár vizet.-ostobán viselkedek, de nem tehetek róla, tényleg nagyon nem kedvelem az égzengést. Maria felém nyújt egy pohár vizet. Remegő kézzel veszem el tőle a poharat. Iszok egy kortyot, majd a pultra teszem.
-Jól vagyok, bocsánat. Folytassuk a munkát.-Kayden anyja nem szól semmit, de most eltudom képzelni miket gondolhat magában.
Szerencsére az idő is megkegyelmez. Esik, de már csak távolról lehet hallani a dörgést. Remélem ez így is marad.
Beszélgetünk egy kicsit a munkáról, az édesanyámról és a betegségéről. Maria felajánlja a segítségét is, ha esetleg bármikor szükségem lenne rá. Hihetetlen kedves egy nő. Kayden szerencsés, hogy ilyen anyukája van. Apropó Kayden, 5 percet mondott, de szerintem már több félóra is eltelt.  Végszóra meghallok egy ajtót becsapódni és Kayden jelenik meg a konyha ajtóban.
Nem tűnik túl vidámnak. Gondolom nem mentek jól a dolgok az apjával. Nem is értem, miért akar olyan dolgot ráerőltetni a fiára, amit ő nem szeretne.
Beljebb lép és megszólal.
-Finom illatok vannak, már alig várom az ebédet.-oda jön hozzám és megáll mellettem. A fülemhez hajol.
-Minden rendben ment? Nem volt gond?-igazából egész jól éreztem magam.
-Kayden! Nem hagyhatsz csak úgy...Oh, üdvözlöm.-az apja jelenik meg. Kayden idősebb kiadása, de pont olyan vonzó és jóképű mint a fia.
-Apa bemutatom neked a barátnőmet, Hopet. Hope, ő az apám.-felém nyújtja a kezét és én elfogadom.
Bob vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. Tegeződjünk.-azt hittem undok lesz és mogorva, de most kellemesen csalódtam. Ő is épp olyan kedves mint Maria.
-A feleségem már ódákat zengett rólad.-Mariahoz lép és megcsókolja. Még most is látni mennyire szeretik egymást.
-Elég a munkából Bob, majd hétfőn megbeszéltek mindent az irodában. Rendben?-a férje bólint.
-Persze drágám, igazad van.-az ég újra úgy dönt, hogy az előbb nem volt elég. Megint hatalmasat dörög.
Pánikolni kezdek. A kés még most is a kezemben. Gyorsan a pultra teszem. Kayden megfogja a derekam.
-Mi a baj?-nem szólok semmit, az anyja megteszi helyettem is.
-Már az előbb is ez volt. Remegett mint a kocsonya és falfehér lett. Még fel is kiáltott.-Kayden szembe fordít magával.
-Félsz a vihartól?-megrázom a fejem.
-A dörgéstől inkább. Sajnálom, mondhattam volna, de...-befejezni már nem tudom, Kayden azonnal a karjába zár. Jól esik most a közelsége, megnyugtat.
-Csak rám figyelj.-bele nézek a szemébe.-Nem lesz semmi baj. Itt vagyok, én megvédelek.-az anyukája sóhajtozik, apukája valamit motyog, bár nem értem mit mond, de én nem figyelek másra csak Kaydenre.
Ekkor valami átszakad bennem. Lábujjhegyre állok és megcsókolom Kaydent.
Már csak rá figyelek.