Save me!

Untitled Part 1

Minden diák a szemét az órán tartva várta, hogy kicsengessenek. Szegény Mrs. Evans, konkrétan a falnak magyarázott. Senki nem figyelt oda rá. Ez érthető, hiszen ez a tavaszi szünet előtt legeslegutolsó óra. Vagyis tök felesleges. Csak ülünk és porosodunk. Előttem Stacey Hopkins már a fenekét is felemelte, úgy figyelte az órát. A szoknyája szokás szerint nem takart túl sokat, így inkább lehajtottam a fejemet, hogy ne azt kelljen néznem.
- 5 perc - súgta aztán az előtte ülő Tod Booker fülébe. Na igen. Ők ketten a suli álompárja. Stacey, a szőke pompomlány és a népszerű focista barátja, Tod. Vérbeli menő diák mind a kettő, nem beszélve arról, hogy az általuk kialakított hierarchia miatt a fél iskola szenved önbizalomhiányban, kiközösítésben és krónikus stéberségben. Egyesek úgy gondolják, hogy ha a külsejükkel nem nyerhetnek, akkor majd az eszükkel fognak. De nem addig, amíg Stacey és Tod ül a trónon. De persze, én voltam a kedves lány, így én velük is jóba voltam. Erre dobott egy lapáttal, hogy a két legjobb barátom, Sophie és James erősen a köreikbe tartoztak. James focista, Sophie pedig pompomlány és egyben az egyik focista, Dave csaja. Akarva-akaratlanul is belekerültem tehát az iskola elitjébe. Na nem mintha akítv vagy lelkes tagnak vallhatnám magam. Én vagyok a lány, aki Sophie mellett ül, almát eszik, a fél fülében Arctic Monkeys üvölt, miközben csendben hallgatja a körülötte sztorizgató embereket. Mindezt persze stílusosan, különben Stacey már rég elküldött volna máshova. De szerencsére én vagyok a társaságuk kedves, alter csaja, és így szüksége van rám. Mondhatni, érdek barátság az egész.
Stacey most felém fordult, és elővéve ezer wattos vigyorát, rám mosolygott.
- Na mizu csajszibogyó?
- Várom hogy vége legyen.
- Már csak 4 perc - kacsintott. - Este beugrunk a Grillbe, ugye jössz?
- Persze - mosolyogtam erőltetetten. Stacey kuncogott egyet, majd előre fordult. Semmi kedvem nem volt a Grillbe menni, de Staceynek nem lehet nemet mondani. Nem azért, mert annyira szeretnivaló. Dehogyis. Inkább csak azért, mert kicsinál. De tényleg.
Az osztály továbbra is egy emberként várta a csengőszót, Mrs. Evans pedig lázasan magyarázott még valamit egy angol királyról. Az óra mutatója egyre közelebb ért az egészhez. Már csak másodpercek választottak el minket. És öt... Négy... Három... Kettő... Egy...
- Szünet! - ugrott fel egyszerre mindenki. Mosolyogva néztem körbe, majd összecsuktam a könyveimet, elpakoltam a táskámba, és mire felálltam a helyemről, már csak Sophie és James volt benn a terembe.
- Jan, készülj fel, ez lesz életed legjobb tavaszi szünete - karolt át Sophie. Na, erre kíváncsi leszek. Tudtam, hogy ezek már kiagyalták a teljes programot az elkövetkezendő két hétre. De nem baj, addig sem otthon döglök. Nevetgélve lépdeltünk ki a suliból. Ők szokás szerint beszéltek, én pedig őszinte mosollyal hallgattam őket.
Egyéb iránt... Elfelejtettem bemutatkozni.
Janice Carter vagyok, 17 éves, gimnazista lány. Mindenki csak Jannek hív. Apukámmal, a bátyámmal, Deannel, és a kis tesóimmal, Melissaval és Wrennel élek. Ők ikrek. Anyám az ikrek születése után 1 évvel lelépett valami olasz fickóval. Na nem mintha előtte jobb anya lett volna, és szinte előre látható volt, hogy elmegy. A mai napig nem értem, hogy tehet egy anya ilyet a gyerekeivel. Apában egy világ omlott össze, Dean és én már akkor is jól kezeltük a helyzetet, az ikrek pedig hálaistennek nem emlékeznek rá. Mindegyis, most nem a családomról akartam beszélni, hanem magamról. Amint már említettem, kissé elvontabb vagyok, mint a többiek, és teljesen más dolgokért vagyok oda. 8 éves korom óta csellózom, de gitározni és zongorázni is tudok. Emelett van tehetségem a rajzoláshoz is. Mondhatni olyan művészlélek vagyok. A hajam vöröses , a szemeim zöldesbarnák. Nem vagyok túl magas. Teljesen átlagos kinézetem van. Egy valamit leszámítva: a vastag szemöldökeimet. Hát, ez ilyen családi örökség, vagy mi. Mindenesetre én nem bánom, hiszen illik hozzám.
Mit is mondhatnék még? Szerintem leírtam minden fontosat. Úgyhogy egyelőre ennyi.