Save me!

Untitled Part 24

Másnap Louis mellkasán fekve ébredtem fel. A fejem iszonyatosan sajgott. Felnéztem Louisra, aki éppen édesdeden szuszogott. Elmosolyodtam, de aztán eszembe jutottak a tegnap esti dolgok. Mindketten elvesztettük a kontrollt. Egy őrült éjszaka, heves szeretkezéssel. Istenem, hogy lehettem ekkora idióta? Lefeküdni egy belém szerelmes sráccal, csak azért, hogy elfelejtsem Harryt? Azt a barom Harryt. És tessék, még fel sem keltem, és máris ő jár az eszembe. Vajon hol lehet? Tényleg elhagyta a várost, vagy Liamék csak azért mondták, hogy ne fájjon annyira? Vagy hogy ne keressem... Megannyi összeesküvés elmélet lejátszódott a fejembe, míg nem Louis fel nem ébredt.
- Áh, nincs is ennél jobb, mint Janice Carter mellett ébredni. Jó reggelt - mosolygott rám.
- Neked is - mosolyogtam vissza, pedig fejben teljesen máshol jártam. Megint éreztem azt a szörnyű fájdalmat a mellkasomban. Iszonyatos módon hiányzik Harry.
És mégis odabújtam Louishoz, és hagytam, hogy egész nap édesgessen. Mert hogy igen: egész nap Todéknál voltunk, és este ott folytattuk, ahol abba hagytuk. Mivel egész nap oda voltam, eldöntöttem, ismét leiszom magam, és valakitől még gyógyszert is szerzek. Nem akarok semmit se érezni.

- Oh, Tommy! - szóltam oda az egyik focistának, aki éppen egy üveg Jack Daniel's-t cipelt magával. A srác felém vette az irányt, én pedig már nyújtottam a kezem az üvegért, de Louis megszorította a csuklómat.
- A-a - rázta a fejét.
- Mi az?
- Ma nem iszol.
- Miért is nem? - mosolyogtam az arcába.
- Mert ha te iszol, én is fogok. Tegnap is leitattál. Alapból nem lenne vele bajom, de vigyáznom kell rád. Megígértem a bátyádnak. Tegnap se vigyáztam rád, és baromira bánt a tudat.
- Eldöntenétek végre? Mer' én speciel mennék tovább - nézett ránk unottan Tommy.
- Mehetsz.
- Várj - mondtuk ezt az utóbbi két mondatot teljesen egyszerre. De Louis hatásosabb volt, mert Tommy odébb állt. Vagy csak szimplán tényleg megunta.
- Most ezt miért kellett? - kérdeztem idegesen.
- Jan, mániás depressziód van, nem engetheted... - kezdett magyarázni, mire leesett az állam.
- Tessék? - vágtam bele. Louis tudja?
- A picsába... Jan, én... -kezdett aztán magyarázkodni, de nem érdekelt. Ismét közbe szóltam.
- Dean komolyan elmondta? - Lassan bólintott. - Mindent? - Ismét. - Hát ez remek - nevettem fel gúnyosan. - Na pont ezért nem fog érdekelni, mit mondasz. Inni fogok, és magasról leszarom, hogy Dean szerint nem szabadna - tártam szét a karomat, majd megfordultam és elindultam Tommy után. De Louis követett, és folyamatosan csak a nevemet ismételgette.
- Baszd meg, meg állnál végre? - üvöltött aztán, mire megfordultam.
- Mi az? - fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Nem ihatsz.
- Oh, csak figyelj. Most pedig tegyél meg egy szívességet, és hagyj békén - mondtam, majd újra hátat fordítottam neki és elindultam a nappali fele. De Louis ezúttal nem jött utánam. Hálaisten, így legalább gond nélkül tudtam inni a whiskeyből, amivel Tod megkínált. Arra már nem emlékszem, hogy utána mit ittam, de azt tudom, hogy szereztem egy gyógyszert Scott-tól, és innen pedig tényleg minden tiszta homály. De szó szerint. Bevettem azt a nyugtatót, és minden homályosabb lett. És szarabb. Hirtelen megint zavarni kezdett a zene, a sok ember pedig egyenesen undorító volt. Ahogy néztem őket, egyre rosszabbul lettem. És mindez mintha a fejemben ment volna. Megzavarodtam volna? Gyorsan megkerestem Dave-et és megkértem, hogy vigyen el onnan. Harry lakására vitettem magam. Tudtam, a kaputelefon kódját és azt is, hogy hol tartja a pót kulcsát, így gond nélkül be tudtam menni. A lakásban sötét volt. A cipői nem sorakoztak ott az ajtó mellett. A kabátja nem volt felakasztva. A mosogató sem volt tele koszos edényekkel. A konyhában viszonylag rend volt. Tényleg elment. Bementem a szobájába. A földön itt-ott pólók hevertek. Megfogtam az egyiket, és azzal együtt feküdtem be az ágyába. Jó volt ismét érezni az illatát. Az ágyon egy fotó hevert, amin mi ketten voltunk. Csak fogtam azt a pólót és öleltem, ahogy csak tudtam, miközben azt a képet bámultam. Milyen felhőtlenül boldogok is voltunk... Legördült egy könnycsepp az arcomon. Aztán még egy, és még egy. Ott ültem Harry szobájában, egyedül, sírva. 20 perce még egy buliban voltam felhőtlenül. Ilyen ez a depresszió. A hangulatváltozás itt tök normális.
- Jan? - hallottam meg egyszercsak egy hangot. Illetve nem egy hangot, hanem A hangot, nagybetűvel. Először azt hittem, csak a fejemben hallom, de azért reménykedve felnéztem. Harry ott állt az ajtóban, kabátban, ziláltan. Ahogy megláttam még jobban elbőgtem magam.
- Ne haragudj, nekem nem kellett volna idejönnöm - motyogtam.
- Istenem, mi történt veled? - futott oda hozzám mit sem törődve azzal, amit mondtam. Leült mellém az ágyra, magához húzott és szorosan megölelt. De úgy tényleg. Éreztem benne a szeretetet. Éreztem, hogy beleadja a lelkét. - Mit tettem... - suttogta. Vagy 10 percen keresztül ültünk ott így összeölelkezve, amikor aztán szinte egyszerre szakadtunk el egymástól. Vagyis részben, mert kezét a kézfejemre csúsztatta, és az egyik ujjával gyengéden simogatni kezdte. - Mit keresel itt?
- Sajnálom, de a hiányod kikészített. Muszáj volt valami, ami rád emlékeztet. És tudtam, hogy ide betudok jönni. Na meg Liamék mondták, hogy elutaztál. Tényleg sajnálom. Nem szabadott volna.
- Ne kérj bocsánatot, ide bármikor jöhetsz. - Arcán apró mosoly suhant át. - Igazából, nekem kéne bocsánatot kérnem. Nem volt szép így itt hagyni. Sőt... Egy seggfej voltam. Vagy inkább egy igaz fasz. Ha tehetném visszacsinálnám az egészet.
- Harry, én nem haragszok rád - szipogtam.
- Pedig teljesen jogos lenne. Csak az a helyzet, hogy rohadtul féltelek, bassza meg. Tényleg nem akarom, hogy bemocskolódj. Nem akarom, hogy közöd legyen a bandához. Jan, ők tényleg képesek meggyilkolni téged, és abba én belehalok. De nem csak én, hanem Sophie, Dean, apukád, James, Louis... Minden, érted? Túlságosan is szerethető vagy.
- Engem nem érdekel. Boldog akarok lenni. Veled az voltam. Nem hagyhatsz el - ráztama fejem, és újra könnycseppek gördültek le az arcomon. Harry kinyújtotta a kezét, és letörölte.
- Utálom, ha sírsz.
- Csak ne menj el! - mondtam, majd belefúrtam a fejemet a vállába. Átkarolt és a hátamat simogatta. - Esküszöm te ölsz meg, ha nem lehetek veled.
- Megígérem, megteszek mindent, hogy együtt lehessünk - súgta a fülembe, majd megpuszilta a fejemet.

Egy darabig még beszélgettünk, elmesélte merre járt és miért, aztán elmeséltem, én merre jártam, és hogy tegnap jól berúgtam. Na meg hogy most is egy buliból jöttem. Azt a részt persze kihagytam, hogy aznap éjjel, amikor elment, begyógyszereztem magam, hogy újra depressziós lettem, hogy lefeküdtem Louis-val és hogy most is van bennem gyógyszer. Mellesleg utóbbi most kezdett el nagyon hatni, szóval teljesen kómás voltam. Harry az ölében elvitt a fürdőszobába, ahol aztán lefürdetett. Rámadott egy boxert és egy fehér pólót, majd visszavitt a szobájába és befektetett az ágyába. Levetkőzött boxerra, majd befeküdt mellém. Szinte egyből hozzábújtam. Leírhatatlan érzés volt ismét érezni a közelségét. És tényleg nem haragudtam rá. Rá nem, csak a főnökére.