Save me!

Untitled Part 17

Sötét van. Az utcák kihaltak. Csak én rohanok egyedül. Mögöttem pedig ő. A nyomomban van. El kell menekülnöm előle. Bántani fog. Meg fog ölni. Félek.
Befordulok az egyik utcába. Pechemre zsákutca. A végéig futok. Egy hatalmas téglafal áll előttem. Kétségbeesetten fordulok meg. Ő csak felém közeleg. Az egyik kezében ott a gyilkos fegyver. Megölte a szeretteimet. Utálom. Gyűlölöm. Már csak én vagyok hátra.
- Szóval így ér véget? Megölsz engem is? - lököm oda neki, most már minden mindegy alapon.
- Igen, Janice ez lesz. Aztán pedig megölöm magamat is.
- Nem kell ezt tenned - fakadok sírva, mire ő egyre közelebb és közelebb lép.
- De igen - Megemeli a kést. A fejem fölött van.
- Erre ment ki az egész? Hogy megölj? A randik, a csókok és a szeretet... Mind ez miatt? - kérdezem, mire arcán átsuhan valami, keze pedig megremeg. Lendül a kés. - Kérlek, ne! - ordítok. - Szeretlek, Harry! - Hatalmasat sikítok, majd a következő pillanatban újra lendül a kés és csak sötétség. Kiabalást hallok a távolból. Felriadok.
- Jan, jól vagy? - nézett rám Harry. Valószínűleg az ő szólongatását hallottam. Ez azt jelenti, hogy csak álmodtam. Felültem és gyorsan tájékozódtam. Harry hálószobájában voltam, ugyanis Sophietól ide jöttünk és nem hozzánk. Az óra az éjjeliszekrényen 3:06ot mutatott.- Iszonyat hatalmasat sikítottál.
- Én csak... Mindegy, rosszat álmodtam - mondtam, miközben egy könnycsepp csordult le az arcomon, de ő ezt nem láthatta a sötétben. - Harry, ugye nem fogsz bántani?
- Mi van?
- Nem akarsz meggyilkolni, igaz?
- Oh, szóval ez a baj - húzott magához. - Janice, olyan bolond vagy. Meggyilkolni? Esküszöm te ragyogod be a mindennapjaimat. Sohasem tudnék neked ártani. Boldoggá teszel. Amikor veled vagyok, eltűnik a gonosz énem, és kedves leszek az emberekkel. Sohasem fogok embert vagy állatot meggyilkolni. Téged meg pláne nem. Sohasem, érted? - mondta aztán kedvesen, miközben én folyamatosan csak zokogtam az ölében.
- Maradj velem, kérlek! - suttogta aztán, mire én a sötétben megkerestem ajkait és megcsókoltam. Hatalmas csókcsatában kötöttünk ki, majd szinte letépte rólam a pólómat. Én se voltam rest, a boxere pár másodpercen belül a földön kötött ki. Ezt követte a bugyim, majd onnantól kezdve történtek a dolgok, így ezt nem is részletezem.
- Csodás voltál - mondta végül, amikor lefeküdt mellém.
- Tényleg? Pedig Louis-val voltam együtt utoljára. És az jó régen volt - nevettem.
- Ahhoz képest tényleg jó vagy.
- Köszönöm - mosolyodtam el, majd nyomtam egy puszit az arcára és pár percen belül el is aludtam.