Save me!

Untitled Part 21

Úgy volt, hogy ez lesz a legjobb tavaszi szünet. Hogy sokat bulizunk, hogy együtt leszünk, és jó lesz. Ehhez képest most itt fekszek valami idegen ágyban. Egy mondhatni vadidegen lánynál.
Az utolsó emlékem az, hogy Harry 'szakít' velem, a mosdóba rohanok, Trixi elhoz hozzájuk, onnantól pedig csak pár képkocka.
Amikor kinyitottam a szememet, Trixi és Liam nézett rám aggódva.
- Mi történt? - kérdeztem.
- A Dance Hall-ból idehoztunk. Lefektettünk, de azt mondtad, még ki kell menned a mosdóba. 10 perc múlva sem jöttél ki, és amikor bementünk a padlón feküdtél, ez pedig melletted volt - emelte fel Trixi egy gyógyszeres dobozt. Liam vette át a szót. 
- Nyugtató, még hozzá nem is gyenge. Egy felet szabadna belőle bevenned, de 3-at lenyeltél. 
- Nem, az nem lehet... - kaptam a fejemhez. Kétségbe esetten néztem rájuk. - Megint kezdődik... 
- Mi? 
- Semmi... Kaphatok egy pohár vizet? - kérdeztem inkább. Nem. Egyszerűen nem akartam 2 idegennek erről beszélni. Egyedül csak Dean tudott a dologról. Senki más. Se apu, se Sophie, se Dave. Csak a bátyám. 14 éves koromban kezdődött, amikor anya elhagyott minket. Egy darabig elvesztettem az érdeklődésemet minden iránt, negatív voltam, alvászavarom volt és sosem volt étvágyam. Néha memóriazavarom volt, de volt olyan is, hogy hallucináltam. A legrosszabb akkor volt, amikor Louis is elment. Sokkal rosszabbul lettem. Nem mertem senkinek elmondani, csak Deannek. Ő pedig segített. Kerített nekem elfoglaltásgokat, amik elterelték a figyelmemet. Rengeteget sportoltunk akkor tájt, és 16 éves koromra mondhatni tünetmentes lettem. Azóta eltel egy év, de még a mai napig is előtűnik egy-egy tünet, ha valami rossz történik velem. Persze, akkor se mindig. Ez elég kiszámíthatatlan. Most is csak jött. Mániás depresszió.
Amikor Trixi a kezembe nyomta a poharat, gyorsan kezdtem el kortyolni. Majd megkerestem a telefonomat és tárcsáztam a bátyám számát.
- Igen?
- Dean... Megint az van... Benyugtatóztam magam... Dean, segíts! - suttogtam a telefonba. Szörnyen sírhatnékom volt, és legbelül ordítottam, de tartanom kellett magamat.
- Hol vagy? - kérdezte egyből Dean. Megkérdeztem Trixitől a címet, majd bediktáltam. 10 perc sem telt el, a bátyám már itt is volt.
- Jézusom, Jan, jól vagy? - rohant az ágyamhoz, majd egyből az ölébe vett. - Mi történt vele?
- Teljesen kiakadt, amikor Harry megmondta neki, hogy el kell utaznia jó hosszú időre a városból. Elfutott tőle, és Trixi találta meg sírva a WC-ben. Hazahoztuk, mert tényleg nagyon ki volt, egy szót sem szólt. Aztán amikor ideértünk, kikéretőzött pisilni, de 10 perc múlva sem jött ki, és amikor bementünk, ott feküdt a padlón, mellette pedig a gyógyszeres doboz. 3, rohadt erős nyugtatót vett be! Még szerencse, hogy nem halt bele... - válaszolta Liam.
- Hogy engedhettétek egyedül a mosdóba? - csattant fel Dean.
- Honnan tudhattuk volna, hogy nem kéne? - kérdezte Trixi.
- Igaz. Bocsánat. De basszus... Kik vagytok ti egyáltalán?

- Én Liam vagyok, Harry egyik haverja, ő pedig Trixi, a barátnőm. Este tripla-randink volt a Dance Hall-ban. Szóval érted, mi, ők meg még egy páros, Hayley és Tommo együtt mentünk.
- Véletlenül találtam meg ott - vette át a szót Trixi. - Kivittem Liamhez. Hiába kerestük, Harry már nem volt sehol, Louis és Hayley is rég leléptek... Nem tudtunk mit csinálni vele, elhoztuk ide. Sajnálom, ha úgy gondolod, nem kellett volna.
- Ne kérj bocsánatot - szólaltam meg. - Lehetett volna rosszabb is.
- Janicenek igaza van. Igazából nagyon hálás vagyok nektek, hogy gondját viseltétek. És nem hibáztatlak benneteket, amiért ez történt. Viszont most hazaviszem. Otthon könnyebben megoldom - mondta Dean, majd felkapott az ölébe, és elindult kifele. - Még egyszer nagyon köszönöm nektek!
A kocsiba befektetett hátra, otthon pedig az ölében vitt fel a szobámba. Nem mondott semmit. Tudta, hogy nem kell. Nem vágytam másra, csak a pihepuha ágyamra. Meg persze Rá, de ahogy ez eszembe jutott, újra elkeseredtem.
- Vigyázz rám! Kérlek ne hagyj el... Mindenki elmegy... - kértem a bátyámat, aki erre befeküdt mellém. Így aludtam el.