Save me!

Untitled Part 7

- Janice? - kérdezett vissza az egyik, akire amint ránéztem, azon nyomban leesett, hogy ki az. Szerintem ő is megismert, de csak ennyit mondott: - Szép név.
- Ja, köszönjük Tomlinson, de most örülnék, ha elhúznátok. Este dumálunk - vágta rá kissé morcosan Harry. A fekete hajú srác röhögni kezdett. A negyedik, aki eddig még semmit nem csinált, megfogta  Tomlinson és a röhögő fekete hajú vállát, és elkezdte őket a másik irányba tolni. Még gyorsan rászólt a szőkére is, aztán rámnézett.
- Bocsánat a fiúk miatt. Szeretik Harryt csesztetni. Jó szórakozást! - mondta, majd ő is elment. 
- Kik voltak ezek? - néztem kérdőn Harryre.
- Csak a haverjaim. Velük élem a kicsapongó életemet. Amúgy rendes tagok, csak hát ahogy azt Liam is  mondta, szeretnek csesztetni, főleg Louis és Zayn. Csak hogy értsd, Zayn a fekete hajú, a szőke Niall, a negyedik meg kizárásos alapon...
- Louis Tomlinson. Tudom.
- Mi? Honnan? Te ismered Tommot?
- Hát lássuk csak. Szembe szomszédunk volt, együtt jártunk még suliba is, mivel osztálytársak voltunk, aztán az apja meg az anyám szeretők lettek. Amikor kiderült, anya lépett egy másik szeretőjével, valami olasz fickóval. Louis meg az anyjával együtt elköltözött az utcánkból. De a suliba még ott volt. Állandóan balhézott, kicsapták és az utolsó információm róla, hogy javítóba került. Szép kis történet, mi?
- Kicsi a világ. Amúgy már nincs javítóba. 

- Ennek örülök  - erőltettem magamra egy mosolyt, majd hagytam, hogy Harry ismét lenyomjon a víz alá.
Elvoltunk így egész nap. Élveztem a közelségét, élveztem, hogy hozzám ér, hogy megérint. S hideg kirázott, amikor a combomhoz vagy a derekamhoz ért. De a testem szinte követelte, hogy ismét érezzem. Ahogy ránéztem, eluralkodott rajtam az önbizalomhiány. Mellette annyira tökéletlennek éreztem magam. Pedig most már minden jel arra utalt, hogy kettőnk közül vele nem stimmel valami. És hiába nem ismertem még őt, hiába éreztem, hogy rossz vége lesz, annyira vonzott ez a srác, hogy azt lehetetlen leírni. Tényleg minden vonása tökéletes volt. Az arccsontja, az egész arca, a gödröcskéi, amik minden mosolygásánál előtűntek, a göndör haja, a beszédstílusa, a tetovált teste... Egyszerűen mindene. És ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni. Megakartam őt ismerni, a rossz dolgai ellenére is. Akartam érezni őt, a leheletét a nyakamba, a kezeit a derekamon, ajkait az enyémen, és azt, hogy kimutatja a szeretét. Vele akartam lenni. És ez a vonzalom kezdett egyre betegesebb lenni. Szerelmesnek lenni egy olyan emberbe, akit nem is ismerünk, nem helyes dolog. Sőt, lehet, hogy nem is lehetséges. Pedig én mégis szerelmet éreztem. Nagyon is.