Poison [ h.s.] BEFEJEZETT

6 Fejezet / Elfuserált randi

*Zoé Benett szemszöge *

Maxim egy erdő mellett parkolt le, ami a város szélén pompázott hatalmas de egyben csodaszép fáival. Imádtam az erdőben sétálni, a madarak csicsergése megnyugtatással töltött el, de legutóbb Harryvel voltam itt. A gondolatra felállt a hátamon a szőr.
- Gyere Zoé, menjünk - szinte egyszerre szálltunk ki a járműből.
- Ugye nem azért hoztál ide hogy kinyírj? Mert hát volt olyan időszakom, amikor meg akartam halni, de most élni szeretnék - nevettem fel kínosan. Sajnos az életemnek volt egy olyan korszaka, amikor minden áron végett akartam vetni az életemnek. Csak anya és Bundás tartott életben.
- Te most komolyan beszélsz? Te megakartál halni? - az első mondatomat figyelembe sem vette.
- Volt egy pár nehéz hónapom - sütöttem le a szemeimet. Maxim elém sétált, két kezével közrefogta az arcom ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Mi történt? Nekem bármit elmondhatsz.
- É.. é.. én n.. ne.. nem mond.. mondhatom el - dadogtam. Éreztem, hogy a sírás közelében vagyok. Sajnáltam Maxet amiért nem mondtam el neki mi történt mivel hála Gemmának és Harrynek nem tudok megbízni mostanában anyán kívül senkiben.
- Hé, kicsi lány, ha nem szeretnéd elmondani akkor nem muszáj - adott egy puszit az arcomra - Gyere tereljük el a gondolataidat.
- Oké - egyeztem bele.
Nem tudom miért, de hagytam neki, hogy kézenfogva húzzon az erdő mélyére.

Tíz perc séta után egy hatalmas rétre érkeztünk, közepén egy nagy tóval. Hirtelen még lélegezni is elfelejtettem mikor tudatosult bennem hol is vagyunk valójában. Ezen a réten adtam át magam először Harrynek még 17 évesen, miután a fiú elindult az X-Faktorban. Vissza gondolva jó nagy hülyeség volt részemről egy tó mellett átesni a tűzkeresztségen, de hát fiatalság bolondság. Ezt most tisztára úgy mondtam mintha 20 évesen öreg asszony lennék. Amikor itt feküdtem le Harryvel halálosan szerelmes voltam a fürtösbe és minden nap kijártunk ide és órák hosszát beszélgettünk, de egyik alkalommal teljesen elvette az eszemet. Még ma is tisztán emlékszem, hogy az idős néni, hogy kiáltozott velünk amikor másnap reggel az unokájával meglátott minket csupán egy pléddel takarva. Harryvel fejvesztve rohantunk el onnan.
- Min gondolkozol hercegnő? - kaptam egy puszit az arcomra. Válaszként csak a szememet forgattam.
- Figyelj Maxim, én kedvellek, de mint már mondtam nem rég lett vége egy hosszú kapcsolatomnak és ez még korai. Barátok lehetünk de semmi több. - Maxim jó pasi volt a maga festett szőke hajával és enyhén kidolgozott felső testével, de nem tudtam férfiként nézni rá.
- De - kezdte.
- Nincs semmi de. Ha nem érted meg akkor sajnálom, de még barátok sem lehetünk - ez a nap komoly mondom egyre jobb és jobb lesz.
- Jó felfogtam - hangján a csalódottság jeleit véltem felfedezni.
- Haza akarok menni - semmi kedvem nem volt tovább itt maradni vele.
- Ne csináld már ezt, kérlek
- De csinálom. - kötöttem az ebet a karóhoz. - Na mi lesz haza viszel vagy menjek egyedül?
- Haza viszlek. Gyere - mondta lemondóan. Egy kicsit lemaradva mögötte mentem utána a kocsija felé.

A haza felé tartó út kínos csendben telt. A harag és a bűntudat harcot vívott a lelkemben már ha egyáltalán van ilyen. Kis idő múlva Maxim leparkolt az otthonom előtt.
- Sajnálom, hogy erőltettem - fordult felém.
- Sokra megyek vele - szálltam ki még mindig ingerülten - Akkor holnap találkozunk.
- Szia - húzta félmosolyra a száját. Max megvárta míg belépek a házba majd hatalmas sebeséggel elhajtott. Bent mint az sejtettem üres volt a ház. Anya biztos még mindig dolgozik, őrölt egy munkahely hiszen még vasárnap sincs nyugta az embernek. Mivel a szobám úgy nézett ki mint egy csatatér úgy döntöttem kitakarítok. Bementem a szobámba és neki láttam rendet rakni. Az ágy alatt pakolásztam, mikor egy rég nem látott kép került a szemem elé. A fotón Harry és én voltunk láthatók és éppen csókot váltottunk. Még a vak is láthatta milyen szerelmesek vagyunk. Megfordítottam és megláttam egy macska kaparásához hasonló üzenetet.
" Nagyon szeretlek egyetlen hercegnőm. Te jelented számomra a mindenséget. Köszönöm életem, hogy melletted önmagam lehetek. Örökre szeretni foglak, a te Harryd"
A sorok olvasása közben a könnyeim ismét kicsordultak. Vissza dobtam a képet oda ahol volt, majd rájöttem a takarítás nem az én asztalom. Kimentem a konyhába kajáért, de akkor jöttem rá mi kell nekem valójában. Fogtam a cigis dobozomat meg az öngyújtómat. A telefonomat zsebre vágtam és kimentem a ház előtti teraszra. Ott egy asztal és négy szék volt. Találomra leültem az egyikre és meggyújtottam az első szálat. Szívtam egyet és éreztem ahogy a nikotin szétárad a tüdömben. Ennél csodásabb érzést el sem tudtam képzelni abban a pillanatban. Ránéztem a mobilomra ahol azonnal megláttam az öt nem fogadott hívás Eleanor Caldertől. Az agyam elöntötte a harag. Eleanor azok közé tartozott akikkel nem szívesen beszéltem. Fogadni mertem volna hogy Harry uszitotta rám a lányt. Úgy döntöttem nem hívom vissza, mert minek. Ha eddig nem kellettem neki ezután se kelljek. Mikor felpillantottam a képernyőről egy fekete Audit véltem felfedezni az úton sötétített ablakokkal. Olyan érzésem támadt mintha valaki figyelne és ez az érzés addig nem szűnt meg míg be nem mentem a házba pihenni egyet.