Poison [ h.s.] BEFEJEZETT

13 Fejezet / Elmebetegnek nyílvánítva

Reggel gyomor görccsel ébredtem fel. Átkoztam magam, amiért bele mentem ebbe a buli dologba. Komolyan elmebeteg vagyok ez miatt. Normális ember nem megy el az exe születésnapi bulijába. De hát ezek szerint én nem vagyok normális.
Sajnos jól ismertem Harryt és szinte biztosra tudtam ha meglát a házában tuti rám nyomul. Nem fog békén hagyni, ezt ő maga jelentette ki. De a legfájobb, hogy tudom saját magamról azt, hogy képes vagyok elcsábulni ha olyan állapotban vagyok.
Perrie este közölte velem, hogy ő csinálja majd meg a hajamat és a sminkemet. Eleanor pedig segít a ruha kiválasztásában. Komolyan, mintha én ezekre egyedül képtelen lennék. De mindegy is, amit ezek a fejükbe vesznek annak úgy is kell történnie.
Félve bár, de kikeltem a védelmet nyújtó ágyamból és Perrie felkeresésére indultam. A lány még mindig itt aludt, amit természetesen nem bántam, sőt kifejezetten örültem neki. Eleanor viszont Harrynél maradt Louissal. A szőke lány anya szobájában aludt így kényelmesen elfértünk. Mikor beléptem anya hálószobájába láttam, hogy a szőke ciklon még alszik. Balszerencséjére eltőtört belőlem az ördögi énem, ezért neki futásból ráugrottam az alvó lányra. Ennek köszönhetően Perrie felriadt és úgy megijedt, hogy ugrott egy nagyot, mire én a földön kötöttem ki. A fejemet sikeresen bevertem az éjjeli szekrény sarkába. Hát igen nem véletlen mondják, hogy Isten nem ver bottal.
- Te egy elmebeteg idióta vagy Zoé - ripakodott rám, amin én jót nevettem - Ne nevess mert nem vagy vicces.
Dobta be a durcást. Fejemet fogva álltam fel a földről és ültem le mellé, majd kis kutya szemekkel néztem rá.
- Ne haragudj. Tudod, hogy ezt nem hagyhattam ki.
- Jó megbocsátok a hülye fejednek. Hány óra van?
- Tizenegy óra. Kicsit elaludtunk - Nem tudom mi lelt minket. Soha nem szoktunk ilyen sokáig aludni.
- Akkor itt az idő, hogy készülődjünk - pattant ki Pezz az ágyból.
- De a buli tízkor kezdődik. Addig még még több mint tíz óra hossza van. Minek akarsz már is készülődni? - Álltam fel most már én is. Mindketten elindultunk a konyhába harapni valami finomat.
- Mert mindjárt itt lesz Eleanor és még egyikünk sem tudja mit vesz fel - adta a választ.
- Ugye nem kell kiöltözni? - Kérdeztem szendvics készítés közepette. Perrie gyilkos tekintettel nézett rám, amint meghallotta kérdésemet. - Most meg mi van? Utálom a koktél ruhákat és a magassarkúkat.
- Régen szeretted. - Kortyolt bele a reggeli kávéjába.
- Az régen volt. Most meg már nem szeretem őket.
- Nem érdekel mit akarsz Zoé Benett. Abban jössz, amiben mi mondjuk és nincs vita - húzta fel bal szemöldökét, ami már szinte félelmetes volt.
- Jó. Megpróbálom feldolgozni, hogy miben kell mennem abba az átkozott buliba. Csak kérlek ne nézz így rám - könyörögtem neki.
- Ez úgy látszik mindig bevállik - húzta ki magát. Én erre csak a nyelvemet nyújtottam rá - Leharapom.
Fenyegetett meg barátnőm. Az evés után Perrie elment fürödni, én pedig neki álltam a koszos edényeket elmosogatni.
Pont végeztem, amikor a csengő éles hangja hasított a levegőbe. Mosolyogva mentem ajtót nyitni, de amint kitárult az ajtó a mosoly az arcomra fagyott.
- Sziasztok - köszöntem Eleanornak és Gemmának. Egy lépést hátra léptem és beengedtem őket. - Gyertek be.
- Zoé, tudom, hogy utálsz, de kérlek ne haragudj, amiért eljöttem én is. - Kérlelt Gemma.
- Rendben. Nem baj, hogy átjöttél. Engem egyáltalán nem zavarsz, csak megleptél - mosolyogtam rá.
- Köszönöm.
- Igazán nincs mit. - Csaptam be az ajtót. Mind hárman betelepültünk a nappaliba azon belül is a kanapéra. Nem sokkal később Perrie lépett ki fehérneműben a fürdőszobából. Hát ja Perrie nem egy szégyenlős lány.
- Gemma, nem tudod véletlenül hány vendég van meghívva. Nem nagyon szeretem a hatalmas tömeget - Próbáltam beszélgetést indítani a lánnyal.
- Liam azt mondta nagyjából 100 embert hívtak meg - forgatta meg szemeit. - Na de most készülődjünk.
Csapta össze a tenyerét.

* pár órával később *

Perrienek igaza volt. Tényleg jó pár órába telt mire mind annyian elkészültünk. Tíz órakor már útra készek voltunk.
Rajtam egy 10 cm-es fekete magassarkú volt, melynek oldalát csipke borította. Ruhám szintén feketében pompázott. A háta ennek is csipke volt, így nem vehettem fel hozzá melltartót. A sminkem is meseszép volt. Hajam vízesésként omlott a hátamra.
- Olyan vagy mint egy fekete özvegy - mondta a szintén gyönyörű Perrie.
- Ez most dicséret vagy sértés?
- Határozottan dicséret - kaptam egy hatalmas mosolyt.
Az volt megbeszélve, hogy Louis jön értünk. Tíz után egy kicsivel meg is érkezett. Illedelmes férfi módjára megjegyezte milyen szépek vagyunk.
Az autóban doboltam az ujjaimmal idegességemben. Amikor hamarosan a hangos zenétől dübörgő házhoz értünk a szívem a torkomban dobogott. Ezt persze a mindig figyelmes Louis is észrevette.
- Ne aggódj Zoé. Minden rendben lesz - adott egy biztató mosolyt.
- Tudja? - Csak annyit bírtam mondani.
- Nem, de mindjárt megtudja. - Kézen fogta Eleanort. Majd mögöttük beléptem a házba.