♢ Prológus ♢

2.3K 166 6
                                    

V i o l e t

V i o l e t

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

5 év.

5 éve annak hogy elvesztettem mindent és mindenkit.

Halott vagyok.

Pedig annyi minden lehetett volna belőlem.

A Harvardra járhattam volna, habár szerintem ott is én lettem volna a különc kislány , akit senki sem kedvel, de ez érdekelt volna a legkevésbé ha tudom hogy van ennél rosszabb is.

Örökké ennek a régi háznak a rabja lenni, minden egyes napon úgy felkelni hogy tudod nincs holnap és örökké a jelenben ragadsz. Csak anyáék veszekedését hallgatni egész nap azon ami a múltban történ Hayden és apa között, amire rég fátylat kellett volna borítani. Egész álló nap a baba Andy bömbölését hallgatni, Nora és anya vitáit figyelemmel kísérni ahogy Andy-ért majdnem kikaparják egymás szemét, a melegek Chad és Pat szappanoperába illő csöpögős baromságaira figyelni.

Ez fog menni az örökké valóságig.

Meg fogok bolondulni.

Általában ha nagyon elegem van mindenből bevonulok a szobámba és max-on hallgatom a Nirvana-t vagy a My Cheminal Romance-t. Régebben úgy vezettem le a feszültséget hogy vagdostam a csuklóm. Tudtam hogy nem helyes ha kárt teszek magamban és hogy nem old meg semmit. Még is mindig megtettem.

Most is megpróbáltam, többször is. De nem éreztem semmit. Eddig azt hittem a fájdalom a legrosszabb amit egy ember érezhet. A fájdalom tesz minket emberré. De attól még ha a testem nem is érez fájdalmat, a szívem annál inkább.

Sok emlék van ebben a gyászos házban. Sok jó és rossz emlékem. A sebek a lelkemben minden egyes nap feltépődnek. Legszívesebben elmenekülnék, de nem lehet, képtelen vagyok rá. Az emlékek ott maradnak bennem és a ház minden szegletében. Keserű emlékek amiket nem lehet meg nem történté tenni, sem pedig elfelejteni....

ʟɪғᴇ ᴀғᴛᴇʀ ᴅᴇᴀᴛʜ | ✔Where stories live. Discover now