A történet 5 év utáni történéseket boncolgatja, hogy mi is történt a házban élő szellemekkel.
Violet egy 17 éves lány, aki gyógyszer túladagolásban halt meg a házukban. Számtalan szellemmel osztozik a sorsában, például a szüleivel és a ház előző lak...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elment. Tenyerembe temettem az arcom. Olyan fájdalom hasított az oldalamba, hogy felsikítottam. Fáj az hogy elment. Fáj az a gondolat hogy talán most láttam útóljára. Tehetetlennek érzem magam és teljesen üresnek. Mintha az egyik részemet kiragadták volna belőlem. Nem akarok elmenni nélküle. Nem fogok elmenni nélküle!
T a t e
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Minden rendben lesz Violet. - ezek voltak az utolsó szavaim a lányhoz.
Lehajtottam a fejemet, hogy ne kelljen a lány szemébe néznem. Ajkamba haraptam hogy könnyeimet visszatartsam, amik ahelyett hogy engedelmeskedtek volna, lassan legördültek az arcomon. Hátat fordítottam, majd a pince belsejébe siettem. Utálok hazudni neki. Azt mondtam hogy kiszabadulunk innen. Új életet kezdünk és hogy boldoggá teszem. De nem tudom mit várhatok a Louis-sal való találkozásomtól.
Vajon túlélem a találkozásunkat? Egy biztos hogy ki kell szabadítanom azt a lányt, Zac-ket már így is sok veszteség érte. Ha Alison-t megölik akkor újra a ház fogságába kerül, a fiú pedig kitudja mire képes azért hogy a lánnyal lehessen. De mi lesz velünk? Nem tudom...a jövő olyan homályos.
Ahogy egyre beljebb mentem a pincében, százszor megfordult már a fejemben hogy sorsára hagyom a lányt és visszamegyek a többiekhez azzal a szöveggel hogy "sajnos már túl késő volt".
De ha így tennék, két embert öletnék meg - Alison-t és Zac-ket. Marcangolna a pokoli bűntudat, hogy hagytam őket meghalni. Hogy miattam halnának meg. Azt igazat megvallva velük ellentétben én igazán megérdemelném hogy itt rohadjak meg.
Életemben sok embert bántottam. Halálom után is. Egyáltalán nem éreztem semmit azok iránt az emberek iránt, akikre ráfogtam a fegyvert. Hatalmas űr tátongott bennem. Csakis arra tudtam gondolni, hogy az én életem milyen elcseszett. Igazságtalannak tartottam hogy mások miért nem élik át azt, amit én átéltem. Mikor az életükért könyörögtek, ajkaim halvány mosolyra húzódtak, majd meghúztam a ravaszt. A szemem se rebbent amikor az áldozatok piros vére az arcomba fröccsent. Beteg voltam és én ezt tudtam jól. Ölést, ölés követte. Aztán jött Violet. Teljesen másképp láttam a világot mikor a közelemben volt. Szebbnek. Mintha ő lett volna a napsugár, ami fényt ütött a sötét lelkembe. Aztán a fény kihunyt. Egyedül maradtam. Ugyan ezt érzem most is. Azt az ürességet ami akkor a hatalmába kerített. Megráztam a fejemet hogy elhessegessem, a gondolataimat és hogy csak a célra koncentráljak. Menteni és életben maradni.
