ʟɪғᴇ ᴀғᴛᴇʀ ᴅᴇᴀᴛʜ | ✔

♢ Halloween este ♢

V i o l e t

Halloween.

Ijesztő csínyek, temérdek cukorka, rengeteg nevetés. A gyerekek beöltöznek és örülnek hogy valaki más bőrébe bújhatnak. A szüleik mosolyogva figyelik ahogy a gyermekeik majd kicsattannak az örömtől. Az átlag embereknek erről szól a Halloween. Nekünk halottaknak a szabadságot jelenti.

Ezen a napon elhagyhatjuk ezt a háznak nevezett börtönt, és oda mehetünk napfelkeltéig ahová csak akarunk. Mindenki lázasan készülődik, tervezgetik hogy mit csináljanak, hová menjenek.

Chad - mint minden évben, gyönyörűen kidekorálja a házat, hogy a gyerekek és a szülők csodálattal legyenek a Halloween-i dekorációja iránt. Pat elmegy valamelyik meleg bárba hogy eleget tegyen a " vágyainak " . Anyáék veszekedés helyett most hajóútra készülődtek Andy-vel. Azt akarták hogy én is velük menjek de hosszas vita után sikerült lebeszélnem őket róla. Oda megyek ahová minden egyes Október 31-én.

- Violet kicsim! - szólt utánam anya, mikor majdnem átléptem a ház küszöbét. - Biztos nem akarsz velünk jönni?

- Nem anya...

- Kicsim, - ujjaival kisöpört egy tincset a szememből - nem kell minden Halloween-kor kínoznod magad. Eljöhetnél velünk, vagy ha nem is jössz el menj el világot látni! Szenteld magadra ezt az egy napot!

Láttam anyán hogy aggódik. Mint minden normális anya. Csak hogy én nem akarok elmenni szórakozni és úgy tenni mintha a világon minden a legnagyobb rendben lenne.

A szememet forgattam. Ellöktem magamtól a kezét majd hátat fordítottam neki és kivágtattam az ajtón.

A szellő lágyan csapódott az arcomba, mélyen beszívtam azt. Amint kiléptem a házunk kapuján, megpillanthattam azt a boldog gyerektömeget akik velem szembe jöttek az utcán, csokit majszolva. Rájuk mosolyogtam majd folytattam az utamat. Még mielőtt elindultam volna, letettem Constance háza elé egy gyertyát és virágot Addy-re emlékezve ki ezen a napon vesztette életét. Nagyon sajnáltam szegényt hisz beteg volt, nem voltak barátai, az anyja rosszul bánt vele és végül egy autónak eset áldozatul. Egy könnycseppel az arcomon indultam tovább. Közben az egész város zengett a gyerekek sikolyától, ahogy a tőlük idősebbek riogatták őket.

Lassan én is megérkeztem oda ahol minden egyes Halloween-kor megfordulok.

Ahogy beleszippantottam a levegőbe, már éreztem a tenger sós illatát. Most nem mentem a lelátóhoz, egyenesen a part felé indultam. A cipőm csaknem hogy minden lépésemnél belesüppedt a homokba. Egyenesen a tengerbe mentem. Éreztem hogy a tornacipőm megtelik vízzel. Ilyenkor érzem csak igazán - szabad vagyok.

Hagytam hogy a lábamat ringassák a hullámok, hogy a szél az arcomba fújjon. A kalapom abban a pillanatban leesett a fejemről. Riadtan kaptam utána de mire észbe kaptam már a vízben volt.

- Baszd ki! - nevettem majd felkaptam a földről.

Mikor felnéztem egy ismerős alakot véltem felfedezni a távolban. Először megmeredve néztem, majd elfordítottam a fejem. Mégis visszapillantottam rá.

Szőke haját lágyan vitte a szél, sötét tekintetét rám szegezte.

Igen. Miatta vagyok itt, mert nem tudok elszakadni az emlékétől, hiába tette amit tett. Ő mutatta nekem ezt a helyet. Azt mondta hogy akkor jött ide mikor bezárult előtte a világ. Csak itt tudott igazából önmaga lenni.

Azóta minden Halloween-kor ide jövök.

Tate is.

Mindig a háttérben marad. Csak Halloween-kor mutatja meg magát nekem.

Néha hallok róla híreket a többi szellemtől, hogy egész nap a hintaszékben csücsül és firkál valamit a füzetében, ha éppen nem az egereket itatja.

Szülinapomkor mindig találok a szobámban egy fekete rózsát. Nem tudom mi célból, talán azért hogy kínozzon. Vagy csak azért mert neki is nehéz felejteni. Sokat gondolkodtam rajta hogy mi lehet vele, mióta elváltak útjaink. Vajon mit csinálhat, mivel tölti  a szabad idejét? Gondol-e még rám?

Ha ő nem is, én minden egyes nap. De nem tudok neki megbocsátani.

Felnéztem.

Eltűnt.

Kimentem a tengerből és leültem a partra. Felhúztam a térdem és átkaroltam.

Talán így a legjobb. Magányosan leélni az életemet. Az örökkévalóságig.