A történet 5 év utáni történéseket boncolgatja, hogy mi is történt a házban élő szellemekkel.
Violet egy 17 éves lány, aki gyógyszer túladagolásban halt meg a házukban. Számtalan szellemmel osztozik a sorsában, például a szüleivel és a ház előző lak...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Alison összeroppant az elmúlt napok eseményeinek súlya alatt, ami Zac megölésével kezdődött és mérhetetlen bosszúvágyával folytatódott.
Először eltűnt egy pár napra, majd amikor újra felbukkant egy lány társaságában volt akivel igen hevesen csókolózott. Mivel ebben a házban elég gyorsan terjednek a hírek, így Tate-en keresztül eljutott hozzám, majd Alison-hoz aki a hír hallatán teljesen összetört. Nem érti a fiú miért csinálja ezt vele, hiszen ő csak együtt akart maradni szerelmével. Megértem Alison-t de az ő helyében én életben hagytam volna Zac-ket és inkább eltűntem volna a képből, hogy teljes életet élhessen. Elmondtam az elveimet a lánynak aki zokogva borult a karjaimba majd elmesélte miként döntött a mellett hogy megöli a fiút.
Sajnálom őt. Mindannyian követünk el hibákat. Például én öltem meg Alison-t, de ő neki erről halvány lila gőze sincs. Engem persze még mindig emészt a pokoli bűntudat és azon morfondírozok hogy mikor merítek annyi erőt ahhoz, hogy kitálaljak neki. De attól félek hogy ezért a lépésemért, ami egyébként nem volt szándékos, meggyűlöl.
Az utóbbi időben nagyon megkedveltük egymást. Segítettem neki átlépni egy olyan korszakon, ami még nekem is nehezemre esett habár én még mindig nem fogadtam el a halál gondolatát. De már kezdek belefáradni abba hogy állandóan ezen kattog az agyam. Igazából a rengeteg probléma ellenére én boldog vagyok. Mióta Tate-tel újra egymásra találtunk, úgy érzem sikerült megszabadulnom a múlt keserű emlékeitől. A szüleim viszont nem kerestek. Kezdem érezni a hiányukat. De nem tudok megbocsátani apának és nem hiszem el hogy anya is az ő gondolkodásmódját tartja helyesnek.
- Valami baj van? Mostanában mindig olyan szomorúnak látszol.
Felkaptam a fejem Tate hangja hallatán majd lassan kifújtam a levegőt. Neki volt támaszkodva az ajtófélfának, úgy kereste a tekintetemet. Már épp szükségem volt egy kis beszélgetésre, hiszen egész nap a ház vendégszobájában ültem az ágyon és azon agyaltam,hogy lehetne rendbe hozni Zac-ket és meggyőzni arról hogy Alison nem rosszakaratból végzett vele.
- Nem vagyok szomorú. - sóhajtottam majd kivettem a fülemből a fülhallgatót - Csak kicsit csalódott. Nem úgy alakultak a dolgok ahogy terveztem. A megoldandó problémák csak úgy hullanak a nyakamba, akár az eső.
Zac ugyan megmutatja magát a családjának, de hogy szellemlétét titokban tartsa, meg sem próbálja elhagyni a házat és nem megy iskolába. A szülei aggódni kezdtek. Félek rájönnek az igazságra.
A fiú nézett egy darabig majd a zsebébe dugta a kezét.
- Megoldjuk őket.
- Még is hogyan tervezted ezt? Ez a ház már a feje tetejére állt! Minden lépésemet balszerencse követi és hiába tennék bármit is ellene, csak rosszabbra fordult! Kimerültem Tate! Belefáradtam hogy mindennel egyedül kell szembenéznem!
Nem szól semmit. Hallgat. Mit mondhatna? Hogy minden rendben lesz? Rendbe fogjuk hozni? Nem...ezt nem mondhatja, mert ez lehetetlen.
Az ujjamat tördeltem, majd az ajkamba haraptam, csak hogy visszatartsam a könnyeimet. Tate lassan megindult az ágy felé. Átmászott az ágy peremén, majd mellém ült. Kezével átkarolta a vállamat majd szorosan magához húzott. Most erre volt szükségem. Egy mindentől megóvó ölelésre, amitől tényleg úgy éreztem, nem érhet több baj. Lehunytam a szemet. Aztán jött a sötétség.
* * *
Zac anyjának örömteli hangja ébresztett fel az álmomból. Összenéztem a még mindig ugyanabban a pózban ülő Tatel, aki a fejével biccentett az ajtó felé arra utalva hogy nézzük meg mi az ujjongás kiváltó oka. Feltápászkodtam az ágyról majd követtem Tate-et.
A hangok a konyhából jöttek.
- Cordelia olyan régen nem láttalak! - szorította meg a szőkés barna hajú nő kezét. Elegáns öltözékét egyből kiszúrtam, fiatalos vonásai szinte csodálatra méltó volt.
- Ki ez a nő? - hajolt a fülemhez Tate. Válaszképpen megráztam a fejemet. Soha életemben nem láttam.
- De most mond Vanessa drágám - vett föl egy pohár pezsgőt az asztalról, majd belekortyolt. -miért hívtál ide pontosan?
- Zac miatt. Valami nincs rendben vele.
- Hogy érted ezt?
-Nem eszik, nem iszik és nem jár iskolába, barátait hirtelen ellökte magától....nagyon aggódom érte.
- Rendbe fogjuk hozni. - szorította meg a Cordelia nevezetű nő Vanessa kezét. - Csak annyi a dolgod hogy vezess oda hozzá. Hamar fény derül majd az igazságra. - rám szegezte tekintetét, elmosolyodott, majd követte Zac anyját az emeletre. Riadtan ragadtam meg Tate karját. Értetlenül nézett rám én pedig levegőért kapkodtam.
- Mi a baj?
- Látott minket... - suttogtam miközben még mindig a fiú karját markolásztam.
- Az lehetetlen.
- Nem vagyok hülye! Egyenesen a szemembe nézett! - Tate a nő után nézett de már eltűntek az emeleten.
-Szóval végre eljött.... - hátrafordultunk. Chad mosolygott ránk, de nem úgy ahogy szokott, azzal a gúnyos mosollyal. Ez más volt. Egy megkönnyebbült és boldog mosoly.
- Te meg mi a francról beszélsz? - kérdezte Tate kicsit ingerülten.
- Végre eljött hozzánk ez a nő....Cordelia. Az a nő aki csodákra képes.
- Ezt hogy érted?
Tett felénk egy lépést majd megpaskolta a fejemet.
- Cordelia az a nő aki talán tud rajtunk segíteni. Aki megszabadíthat minket az örökké tartó rabságunktól.
