A történet 5 év utáni történéseket boncolgatja, hogy mi is történt a házban élő szellemekkel.
Violet egy 17 éves lány, aki gyógyszer túladagolásban halt meg a házukban. Számtalan szellemmel osztozik a sorsában, például a szüleivel és a ház előző lak...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Pontosan 4 nap telt el a halálom óta.
Nem emlékszem hogy hol voltam a halálom pillanatában és arra sem hogy hol lehet a testem, csak arra hogy meggyilkoltak és arra hogy ki tette. Az a lány aki először megdobogtatta a szívemet. Ő más volt mint azok a cafkák, akik csak azért akartak velem lenni mert én vagyok a sulink kosárcsapatának a kapitánya. Gondoskodott rólam, törődött velem és talán még szeretett is.
Eddig tartott.
Felálltam a kosárlabdára hasonlító fotelemből és a éjjeliszekrényemhez ballagtam. A szekrényen elég sok holmim volt - napszemüveg, parfüm, zokni na és persze a gyógyszerek és egy kép. Kezembe vettem a fotót majd lehajtottam a fejem.
- Mit ártottam neked hogy ezt tetted velem? - suttogtam.
Ledobtam az ágyra Alison képét, majd levágódtam az ágyra. Néztem a plafont és úgy éreztem lassan beleőrülök. Próbáltam megölni magam, rengeteg gyógyszert bevettem de olyan volt mintha mentolos cukorkákat dugtam volna le a torkomon. Tudtam hogy halott vagyok, mégis megpróbáltam véget vetni földi létemnek. Hipót ittam, eret vágtam, kivágtam magamat az ablakon, fel akartam akasztani magamat, de nem használt. Meg se kottyant, mintha meg sem sebeztem volna magam. Nem érzek fájdalmat. Ez előnyös lenne ha játszanék. Könnyen le tudnám szerelni az ellenfelet. De nem hagyhatom el a házat. Próbáltam. De akárhányszor kiléptem a ház kapuján kívülre, újra a nappaliban találtam magam.
Anya azt hiszi valami nagy bajom van. Nem megyek iskolába, nem eszem és iszom, nem alszom. Azt hiszi depressziós vagyok, hogy fáj Alison "elvesztése", de ez nem igaz. Anyám rögtön régi barátnőjéhez Cordelia-hoz fordult aki nem mindennapi nő. Kiskoromban sokat vigyázott rám mindig megnevettetett. Szerettem vele lenni. De elutazott a munkája miatt. A munkahelyéről nem sokat tudok csak annyit hogy egy New Orleans-i leányiskolában igazgatónő. Ő tudja egyedül hogy halott vagyok...úgy értem hogy az élők közül.
4 nap alatt sok hozzám hasonlóan járt lélekkel megismerkedtem. Először egy szőke kócos hajú fiúval futottam össze az első napomon. Már akkor rám hozta a frászt. Aztán egy vöröses hajú lánnyal Hayden-nel akivel már az első napon hosszas beszélgetésekbe kezdtem. Kaptam a legelső alkalmon és megfektettem a csajt. Tudom szemétség Alison-nal szemben de rengeteg düh tombolt bennem és ezzel akartam levezetni. De nem nagyon jött össze. Aztán találkoztam egy Noora nevű nővel akivel 2 órán keresztül folyamatosan játszottam Andy-vel a babával. Akkor éreztem, hogy van bennem valami élő. Ott van még Pat a meleg srác, aki az első alkalommal rám vetette magát, én pedig alig tudtam szabadulni tőle. Még mindig hálás vagyok annak az éjjeli lámpának, amit teljes erőmből a fejéhez vágtam csak hogy szálljon már le rólam. Van még egy lány. Aki megdobogtatta a szívemet és aki elvett tőlem mindent - Alison. Megráztam a fejem majd felültem az ágyon. Az éjjeliszekrényemről elvettem a gyógyszereimet. Pár darabot a kezembe vettem majd egy kis wisky kíséretében lenyomtam a torkomon. Fintorogtam egyet majd a falhoz csaptam a poharat.
- Zac. - kezem ökölbe szorult, kicsit megrettenve néztem föl. Alison guggolt velem szemben.
Nem mozdultam és nem is szóltam egy szót sem. Nem tudtam mit mondjak. Ha Cordelia vissza tud hozni az életbe, akkor vajon Alison-nal megtenné ugyanezt? Minden olyan lenne mint régen?
Belenéztem gyönyörű kék szemeibe, amik pirosra voltak dagadva a sok sírástól. Miattam sír...sokszor megbántottam. Csak a bosszú éltetett. De igazából nem akartam neki ártani soha nem is akartam. Ajkai elváltak egymástól majd vett egy mély levegőt.
- Beszélhetnénk? - ajkába harapott majd kiegyenesedett. Felálltam, majd megfogtam a kezét.
- Nem kell magyarázkodnod. - összehúzta a szemöldökét. - Megbocsájtok, tudod miért ? Mert nem bírom tovább. - megérintettem puha bársonyos bőrét. - Szeretlek.
A lány ajkai halvány mosolyra húzódtak. - Szeretlek.
Magamhoz húztam, szorosan átöleltem.
- Sajnálom... - zokogott - Sajnálom hogy meg kellett halnod miattam! Csak azt akartam hogy örökké együtt legyünk....
-Sss.- simogattam a hátát. - Hamarosan újra normális életünk lehet.
Hirtelen kibontakozott az ölelésemből, majd karba tette a kezét. - Hogy érted ezt?
- Cordelia nem egy átlagos nő. Segít rajtunk, ebben biztos vagyok.
- Ez hülyeség. - hátat fordított.
- Ne már baby. - kaptam a keze után - tudom őrültségnek hangzik, de adnunk kell neki egy esélyt. - hátulról átöleltem a lányt majd a füléhez hajoltam. - Ha tényleg kiszabadít minket, esküszöm elviszlek innen. Csak te meg én. Örökre. Itt hagyjuk ezt a bolondok házát.
Felém fordult majd megérintette az arcomat. Mélyen egymás szemébe néztünk. Szinte elvesztem a csillogó kék szempárban.
