ʟɪғᴇ ᴀғᴛᴇʀ ᴅᴇᴀᴛʜ | ✔

♢ Titokzatosság ♢

V i o l e t

Bámultam ki az ablakon, Kurt Cobain-t hallgatva, miközben néztem ahogyan a mentő kikanyarodik a házunk elől. Persze mint mindig magamat hibáztattam. Ha engedelmeskedtem volna Louis-nak és nem a saját fejem után megyek, mint általában, akkor talán elkerülhettük volna ezt a szörnyűséget.

 Zac időben érkezett. Ha nem hallotta volna meg a pisztolylövést, lehet hogy hagytam volna hogy elvérezzen. Szerencsére a fiú időben érkezett, elszorította a vérzést, majd azon nyomban hívta a mentőket, akik pillanatok alatt kijöttek és elvitték Cordelia-t. 

Körmömet rágva ültem le a mellettem lévő ágyra. Ha nem sikerül megmenteni a nőt akkor örökre itt ragadunk. Nem csak magammal szúrnék ki. A többiek jövőjét is elrontanám, ha egyáltalán van nekik. Hiszen nem biztos hogy ezek után segít nekünk. 

Tenyerembe temettem az arcomat. Mindent elrontottam. Megint. Elkezdtem a zsebemben a cigarettásdobozom után kutatni, de hűlt helyét találtam. Mind két zsebem üres volt. Bár csak ez lenne az egyetlen problémám. 

Ami pedig Louist illeti - nem beszélek Tate-nek a vele való találkozásomról és arról hogy megfenyegetett. Nem szólhatok, hisz lehet hogy ezzel is csak bajt okoznám. Elég volt. Mióta ez a család ideköltözött egymás után jönnek a tragédiák.Volt esélyünk szabadulásra, de elcsesztem. Félek ha minden összejön, valami baj történik. Valami visszafordíthatatlan. Rossz előérzetem van.

* * * 

Kicsivel később találtam egy száll cigit. Kihajoltam az ablakon, csak bámultam a távolba. Olyan elérhetetlennek tűnik. Hiába nyújtom előre a kezeimet, nem érem el....ha így fognak menni a dolgok nem is fogom. Itt fogunk ragadni mindannyian. Mindez az én hibám. Beleszívtam a cigibe majd kifújtam a füstöt.

- Minden rendben? Hallottam mi történt. - a fiú hangja hallatán megfordultam. Kicsit szomorkás arccal az enyémet fürkészte. Nem néztem a szemébe. Így is hazudnom kell neki.

- Igen. - szemeimből áradt a könny. Letöröltem a cseppeket majd bizonytalanul megráztam a fejem. - Nem.

Lassú léptekkel megindult felém én pedig a karjaiba omlottam. Úgy sírtam mint még soha életemben.

Tudtam hogy az ő jövőjét is elrontottam ha nem sikerül megmenteni Cordelia-t.

- Sajnálom Tate! - hangom remegett. - Sajnálom, mindent elrontottam!

Átkarolta a derekamat, jó erősen magához szorított.

Erősnek kell lennünk. Mindannyiunknak.

* * * 

- Mi a fene van veled ? - rontott be a szobába Zac egy kicsivel később. - Jött Cordelia és szabadulást ígért, te pedig jössz és lelövöd?

Kezemet a fülemre tapasztottam. Nem akartam hallani ahogy arról beszél mennyire hülye vagyok hogy mindent elrontottam. Megint.

- Nem akartam hogy ez történjen! Szerinted én nem akarok kiszabadulni? Nem szeretnék lelépni erről az istenverte helyről?

Sóhajtott majd leült velem szemben. - Akkor miért volt nálad fegyver?

Nyeltem egyet. Neki sem akartam elmondani hogy igazából mi is történt odalenn. Nem akartam hogy mindenki azon kezdjen agyalni hogy mit kezdjenek Louis-sal. Biztos rosszat akar. Biztos vagyok benne hogy felbukkan még, előbb vagy utóbb.

- Hangokat hallottam. - hazudtam majd a fiú szemeibe néztem hogy hihetőbb legyen a történet. - Mostanában nem alszom jól. Rémálmok gyötörnek, így néha már nem tudom hogy mi a valóság. A hang hallatán előkotortam a pisztolyt a dobozom mélyéről, majd lőttem. Igazából kellet pár másodperc hogy felfogjam mi is történt. Akkor jöttél te.

Figyelmesen végighallgatott majd felállt. Kicsit felvontam a szemöldököm.

- Értem. Most már minden világos. - megérintette az arcomat. - Bocsáss meg hogy úgy neked estem.

Visszatartottam a lélegzetem. Sosem voltam még úgy kettesben Zac-kel, csak az ideköltözésük napján. Akkor is halálra rémítettem. Most pedig ő rémít meg.

Ellöktem a kezét az arcomtól, felálltam majd otthagytam.

T a t e

Idegesen fel alá járkáltam a nappaliban azon morfondírozva,hogyan lehetne rendbe hozni a mostani helyzetet. Violet olyan furcsa volt a történtek után. Éreztem hogy van valami, amit még el akar mondani, de mégsem tette. Rohadtul idegesít a dolog hiszen szeretnék segíteni, de így nem fog menni. Felborítottam az asztalt ami hatalmas csörömpöléssel ért földet.

- Van valami probléma Ken baba? - hallottam a hátam mögött Chad cinikus és egyben irritáló hangját. Megfordultam. Velem szemben ült az asztal előtt amit az imént felborítottam. Keresztbe rakta a lábát bárgyú mosollyal az arcán.

- Nem vagyok kíváncsi a buziságaidra! - vágtam hozzá a szavakat, kicsi éllel a hangomban.

- Lehet hogy éppen arra van most szükséged. - kuncogott.

Felhúztam a szemöldököm majd megráztam a fejem. - Húzz el innen! Nem is inkább én megyek! - sarkon fordultam majd megindultam a pince ajtaja felé.

-Biztos nem akarod tudni mi történt pontosan Cordelia-val?

Megálltam. - Honnan tudnád ezt?

Képtelenségnek tartottam hogy pont ez az idióta buzeráns tudja azt amit én nem tudok.

- Cordelia tragédiája nem volt véletlen.

Visszafordultam. - Hazugság!

- Kérdezd meg a barátnődet! Violet nem Cordelia-ra akart célozni!

- Akkor mégis kire? - miért hazudna nekem ilyesmiről?

- Aki még nálad is kegyetlenebb.- suttogta majd elhagyta a szobát.

A kezem ökölbe szorult. Remegtem a dühtől. Miért most bukkansz fel amikor a dolgok jóra fordultak?