Sweet kills ✝Hemmings [Befejezett]

17

Másnap kipihenten ébredtem. Egy ilyen fárasztó este után igazán meglepett.

Nagy nehezen kikeltem abból az apró ágyból. Michael még aludt, úgyhogy egyedül reggeliztem. Miután végeztem, elmentem zuhanyozni. Csak álltam, és éreztem,ahogy a a forró víz égeti a hátamon a bőrt. Megpróbáltam lemosni magamról a gondokat, de nem ment. Tudtam, hogy szembe kell néznem Lukeval, hogy beszélnem kell vele, és Michaelel sem tudom mit csináljak, és persze Kate néni. Mit mondok neki!? "Hé Kate néni! Elmegyek gyilkolni a barátommal, majd jövök" Nem tudtam mihez kezdek most, de valamit érzetem,hogy még mindig szeretem Lukeot. Akármennyire is fáj amit mondott, és tett, meg persze a tegnapi kis műsora. De én ezek után is ugyanúgy szeretem. Sőt még talán jobban. És őszintén, hiányzik a gyilkolás. Hiányzik az érzés, ahogy a kést forgatom az emberek mellkasában, a sikolyok, és a vér. Most már biztos, hogy elmebeteg is vagyok.

Még mielőtt mély depresszióba estem volna, kiszáltam a zuhany alól, és felöltöztem. Mikor kiléptem a fürdőből Michael már ébredezett. Köszöntem neki, aztán felhúztam a bakancsomat.

-Hova mész?-nézett rám szemét dörzsölgetve.

-Lukehoz.

-Tudod hol van?

-Nem.

-Tudod mit akarsz?

-Nem.

-Akkor még is mit tudsz?

-Hogy most elmegyek Lukehoz.-Értelmetlenül nézett rám, de nem mondott semmit. A biztonság kedvéért eltettem egy kést, aztán elindultam.

Sietősen lépkedtem a hideg aszfalton. Mit fogok csinálni? Hol van Luke? Mit mondok neki? Megakarom ölni? Nem azt biztos nem, hiszen szeretem. Agyam ezerrel pörgött. Rengeteg kérdés motoszkált bennem, és az zavart a legjobban, hogy egyikre sem tudtam a választ. Legszívesebben vissza fordultam volna, és feladtam volna az egészet. Keresek egy erdőt és egy kötelet, aztán kész. Elmúlik minden gondom. De nem! Kemény vagyok, és szembe tudok nézni Lukeval.

Annyira elmerültem gondolataimban, hogy eltévedtem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és pánikba estem. Össze-vissza kapkodtam a fejem, hát ha találok valami ismerős helyet, de semmi. Miden idegen.

Elindultam egyenesen, hát ha találok valamit, vagy valakit. Órák óta mászkáltam a városban, és még mindig fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Idegesen elővettem a telefonom, és kikerestem Michael számát. Megnyomtam a hívás gombot, de persze, hogy ki van kapcsolva! Kétségbeestem. nem tudtam mit tegyek. Egy kicsit hezitálva, de felhívtam Lukeot.

-Igen?!-szólt bele mély rekedtes hangon.

-Luke! Ally vagyok, és eltévedtem. Nem tudom hol vagyok.

-Egy perc és ott vagyok!-kinyomta. Kinyomta azt a retkes telefont! Vagy ötször próbáltam visszahívni, de mindig kisípolt, úgyhogy úgy döntöttem várok. Már kezdett sötétedni, és megbántam, hogy csak egy vékony pulcsit vettem fel. Kezemet behúztam a pulcsi ujjába, és úgy vártam tovább. Jobb lesz, ha valami csoda folytán megjelenik Luke, még mielőtt letámadnak a csövesek, és megerőszakolnak.

-Hé! Ally!- Oldalra kaptam a fejem, és megláttam Lukeot, ahogy egy fekete kocsi ablakán kidugja a fejét.

Oda futottam, és beszáltam Luke mellé.

-Jól vagy?-nézett rám aggódva

-Mi? Én? Persze.

-Jó, nyugi!

-Nyugodt vagyok, csak...Áhh Luke mit szarakszok itt?!-a fiú felé fordultam.-Luke én nem tduok nélküled élni. Nélküled unalmasak a napjaim. Én azt hiszem sz..szeretlek!