Sweet kills ✝Hemmings [Befejezett]

28

Minden cuccomat össze szedtem, majd ki is pakoltam a kocsihoz. Fogtam egy nagy kanna benzint és belocsoltam vele az egész kócerájt. Még egy utolsó pillantást vetettem a régi épületre, majd megnyújtottam egy szál gyufát és bedobtam a házba. Egyből lángra kapott. Ott égett vele együtt minden emlékem ami Lukehoz kötött. Csak néztem, ahogy a lángok elnyelik eddigi életem. Nem vártam meg, amíg kiérnek a tűzoltók, inkább gyorsan beszálltam a kocsiba és elhajtottam.

Néhány kósza könnycsepp lefolyt arcomon, de egyből eltöröltem őket. Csak csendben hajtottam, majd a szomszéd városban megálltam egy hotelnál. Kivettem egy szobát, majd felvittem néhány cuccom és eldőltem az ágyon. Üveges tekintettel bámultam az üres plafont.

"Vége"

Suttogtam magamnak. Becsugtam a szemeimet és úgy ahogy voltam elaludtam.

~

Amint felkeltem elmentem tusolni. Lehámoztam magamról a ruhámat, majd beálltam a tus alá. Hiába tekergettem a csapot, minden hogy csak jéghideg víz folyt rám. Ez lesz, ha egy olcsó hotelban szállsz meg.
Miután túléltem a hidegzuhanyt visszamentem a kis szobába, ahol már az ágyra készítettem a ruhám. A táskámból előkotortam egy még tiszta bugyit és egy melltartót, majd elkezdtem felráncigálni a harisnyámat. Néhány perc ugrándozás és ráncigálás után sikerült is a művelet, majd kezeimbe vettem egy fekete ruhát. Azt a ruhát, amit még tizenhét éves koromban vett nekem anya. Emlékszem azt mondta, hogy "ebben már randizhatsz."
Azóta sem volt egy rendes randim se. Átdugtam a fekete vászonon a lábam, majd lassan felhúztam és a kezeimet is bele dugtam a csipkés anyagba. Nyújtózkodva felhúztam a cipzárt, majd a tükör elé álltam. Egy meggyötört arc tekintett vissza rám.

Felvettem egy fekete napszemüveget, hogy azzal is takarjam savanyú tekintetemet. Magamra húztam egy kisebb magassarkút, majd felkaptam a táskáimat és totyogva indultam kifelé. Visszaadtam a kulcsokat, majd bepakoltam a kocsiba is már indultam is a temetőbe. Ma lesz Michael temetése, amire valamiért úgy éreztem muszáj elmennem, hiszen lényegében miattam halt meg. És ő volt a legjobb barátom.

Lassan kihajtottam és elindultam. Egy fél óra kocsikázás után meg is találtam a temetőt. Nyugtalanul sétáltam be, közben ujjaimat tördelve. Amint beléptem megcsapott a túlzott virág szag és a keserves sírás. Nagyot sóhajtva lépdeltem tovább. Senkivel sem beszéltem. Nem is ismertem senkit. Mindenki idegen volt számomra, csak Michael nem, de ő élletenül feküdt egy koporsóban. Nem bírtam sírás nélkül. Végig hullottak könnyeim. A beszédek alatt is, pedig nem is tudtam kik mondják.

Miután mindenki elment, én még ott maradtam. Beszélni akartam Michaelel. Kettesben.
Letérdeltem a friss virágok közé, majd felnéztem a gondosan faragott sírkőre.

"Sajnálom!"

Csak ennyit tudtam mondani, majd újra elsírtam magam.