Sweet kills ✝Hemmings [Befejezett]

20

Nem bírom. Már két napja eltűnt Luke. Azóta egész nap keresem. Szó szerint egész nap, mert már két napja nem aludtam. Egyszerűen nem voltam képes. Michael mindenben segít, de így sem találunk semmi nyomot, ami elvezethetne hozzá.

-Feladom!

-Mi?!

-Kész, vége, ennyi. Nem fogjuk megtalálni soha!

-Na jó Ally, ezt most rögtön abba hagyod! Meg fogjuk találni!

-Akkor már megtaláltuk volna nem gondolod?! Hiába póbálkozunk felesleges! Lehet, hogy már holtan fekszik egy pincében, vagy fel van darabolva és el van ásva az erdő közepén! Én ezt már nem bírom Michael... - Michael karjai közé vetettem magam és sírni kezdtem.

-Hé! Ne mondj ilyeneket! Nincs semmi baj, csak magányra volt szüksége. Hidd el nem sokára visszajön.

Válaszul csak egy aprót bólintottam, majd fejemet a mellkasába fúrtam. Abba hagytam a sírást. Megint sikerült megnyugtatnia.

-Köszönöm!- eltoltam magamtól és mélyen szemébe néztem. Válaszul csak mosolyra húzta száját.

-Na de megpróbálok aludni.

-Jó, rád fér.

-Most ezzel arra célzol, hogy szarul nézek ki?

-Mi? Én nem...

-Oké Clifford ezt megjegyeztem!-még akart valamit mondani, de megfordultam és egyenesen aludni mentem. Viszonylag gyorsan sikerült elaludnom.

*****

Néhány órával később felkeltem, de nem ott ahol lefeküdtem. Egy másik lakásban. Egy üres szobában. Egyedül én voltam a szobában és a láncok, amik csuklómnál fogva tartottak. Össze-vissza forgattam fejem, de nem találtam semmit és senkit. Pánikba estem. Még is ki hozzott ide és miért? Amint feltettem magamban a kérdést egyből kaptam rá választ is, ugyanis kinyílt az ajtó. Néhány másodpercig üresen, résnyire nyitva állt, aztán kinyílt teljesen.

Nem hittem a szememnek, amikor megláttam az ismerős kék tincseket. Most még jobban beparáztam.

-M..Michael?

-Miaz édesem?

-Te miért vagy itt? És én...

-Shh- mutató ujját ajkaimnak nyomta ezzel elhalgatattva.-ne beszèlj!

Egy óriásit nyeltem, aztán néztem, ahogy bolyong az üres szobában és közben fejét csóválja. Idegesnek tűnt.

-Tudod..én raboltalak el.

-És Luke...

-Nem megmondtam, hogy ne beszélj?!-üvöltötte a képembe. Izmai megfeszültek, az erek csak úgy dagadtak a nyakán.

-Szóval -hangja megint nyugodt volt- én raboltalak el. De csak téged. Lukeot nem, pedig őt is akartam, de úgy tűnik valaki megelőzött. És nem, nem tudom ki tette. Viszont azt tudom,-közelebb lépett hozzám- hogy most megbosszulok mindent. Mindent amit elrontottál. Mert tudod én szerettelek még anno, de te ezt nem vetted észre, pedig mindig próbáltam a tuttodra adni. Aztán egyszer csak eltűntél. Eltűntél érted?! Nekem egyedül csak te voltál fontos, de te csak úgy eltűntél! Hónapokig kerestelek, sőt talán évekig. Miattad kezdtem gyilkolászni. Ezzel vezettem le a düht, amit te okoztál. De nem adtam fel és megtudtam, hogy itt vagy. Egyből ide utaztam annak a reményében, hogy te is szeretsz, de csalódnom kellett. Mert Luke, az aranyos kis cuki Luke beelőzött, ezzel megint a föld alá küldve engem. Aztán volt az az este. Akkor éreztem, hogy még mindig szeretlek, de az már elmúlt. De azért valamire még jó vagy ám.-ajkai súrolták az enyéimet-a bosszúra.