Sweet kills ✝Hemmings [Befejezett]

30

Egy kórházban ébredtem. Egyedül voltam. Nem érzétem semmit. Semmilyen fájdalmat. Infúzióra sem voltam kötve. Úgy néztem ki, mint akinek semmi baja, de tudtam, hogy ez csak látszat. Belül rothadok. Csak néhány perce lehettem ébren, amikor szemeim újra nehezedni kezdtek, majd lassan lecsukódtak.

~

Arra keltem, hogy valaki az ágyam mellett szuszog és fogja a kezem. Nagy erőfeszítéssel, de sikerült  kinyitni a szemem.

Luke volt az.

Undorodva néztem rá es elhúztam a kezem, mire felébredt. Kócos, kissé göndör haja szemébe lógott.

-Szia!- szólt érces hangján, majd halványan elmosolyodott.

Válaszul csak morogtam egyet.

-Valaki nagyon durci.-mosolyodott el mégjobban.

-Minek vagy itt?

-Meghallottam, hogy itt vagy és egyből idejöttem. Szükségem van rád Ally.

-Ki mondta, hogy itt vagyok?

-Felhívott a kórház. De mi ez a nagy kérdezősködés?

-Semmi.- feleltem flegmán, majd elfordítottam a fejem.

-Most miért vagy ilyen?!-fakadt ki Luke.

-Talán  mert kurvára megbántottál!? A saját szemem láttára basztál meg egy kurvát baszki!

-De már bocsánatot kértem!- fellökte a széket, amin eddig ült, majd körbe-körbe mászkált a kis szobában.

-Sajnálom, oké? Sajnálom, hogy nem vagyok olyan álom pasi, mint amilyet érdemelnél. Sajnálom, hogy még nem sikerült megváltoznom, de már dolgozom rajta. De csak akkor fog sikerülni, ha velem maradsz és segítessz.

-Nekem ez túl sok Luke. Nem vagyok lelkisegély.

-Tudom, mert te a szerelmem vagy.

Nem tudtam mit mondani. Ezzel most betalált. Elszállt a haragom és sajnálat lépett fel helyette.

-Luke én...

-Csak mond, hogy velem maradsz,  kérlek!

-Oké. Veled maradok.- széles mosoly húzódott arcára, majd szorosan megölelt.

-Szeretlek Ally!- suttogta fülembe, majd még szorosabban magához húzott.

-Én is Luke!