Sweet kills ✝Hemmings [Befejezett]

Epilógus

Luke;

Zokogtam.

Amilyen gyorsan csak tudtam magamhoz szorítottam. Utoljára. Könnyeim áztatták sápadt bőrét. Élettelen testét szorongattam, azt remélve, hogy így visszajön.

Nem jött.

Nem tudtam megszólalni. Csak csendben álltam és néztem őt.

"Miért?"

Ez az egy kérdés cikázott a fejemben, egyfolytában.

A beszűrődő holdfény megvilágította fehér arcát, amin most nem ült az a csodás mosoly.
Látványától összeszorult a szívem és mégjobban sírhatnékom lett.

Visszaültem a székre és megfogtam kezét, majd fejemet lehajtottam és tovább zokogtam.

Órák óta ülhettem ott. A reggeli napfény már megvilágította a fehér falakat, mikor lassan lenyomódott a kilincs, majd belépett egy nővér.

Könnyes szemekkel meredtem rá, mire ő sajnálattal teli tekintettel nézett rám, majd közelebb lépett.

-Sajnálom.-mondta kezét vállamra téve.

Csak ránéztem. Számat szólásara nyitottam, de egy szó sem jött ki rajta.

Hagyta, hogy megnyugodjak, majd kivezetett a szobából.
Bementem a mosdóba és megmosakodtam. Mikor a tükörbe néztem egy levert tekintet meredt rám.

Vissza sétáltam Ally szobájához. Éppen a kilincsért nyúltam, mikor az lenyomódott, majd kicsapódott az ajtó. Félreugtottam és csak néztem mi történik.

Kijött egy orvos, majd utána két nővér, akik toltak egy ágyat. Egy letakart ágyat, egy letakart testtel. Az a test Ally teste volt. Volt.

Mozdulatlanul néztem, ahogy rezzéstelen arccal végig tolják a folyosón, majd egyszer csak eltűnnek, velük együtt én is. Az a kevés érzelem ami maradt bennem akkor elfolyt belőlem.

Megfordultam és kimentem. Nem bírtam tovább nézni a szenvedő embereket és a síró szülőket. Sok volt ez már.

Gyilkos vagy! Nincsenek érzéseid!

Egy ismeretlen hang egyfolytában beszélt a fejemben.
Üveges tekintettel bámultam magam elé, miközben csak mentem, majd futni kezdtem. Mintha megszállta volna valami a testem, úgy követtem a fejemben lévő hangot. Egy régi gyárhoz vezetett. Csak kanyarogtam a hosszú folyosókon, majd egy szobához értem. Beléptem és egyből a szoba közepén elhelyezkedő íróasztalhoz mentem. Kinyitottam egyik fiókját, majd kivettem belőle egy hatalmas kést.
Mindkét kezemmel rámarkoltam, majd magam felé fordítottam. Pengéje megtörte a bedeszkázott ablakokon át beszűrődő fényt.

-Köszönöm, hogy életet adtál nekem. Hogy visszaadtad az érzelmeimet. Hogy úgy érteztem végre szeretett valaki. Ezt mind te tetted velem, majd egy pillanat alatt el is vetted.-a szavak csak ömlöttek belőlem.-Szeretlek Ally! És sosem foglak egyedül hagyni!

Nagy lendülettel a mellkasomba szúrtam a kést.
Egy könnycsepp folyt végig arcomon. Nem éreztem fájdalmat, csak a belső marást, majd a földre estem és elsötétült minden, örökre.