Explosions - H.S.

23.rész

Vacsorai vendégek

Másnap reggel enyhe fejfájással ébredek. Nem ittam sokat, de ha hosszú ideig nem iszol, akkor néha a kevés is soknak tűnik. Próbáltam elzárni magamba a kusza gondolataim és nem foglalkozni a fájó pontokkal, csak a barátaimra összpontosítani, akik mellettem vannak és próbálnak jobb kedvre deríteni, de nem volt egyszerű. Lehet, hogy nem volt benne a beszélgetési témáinkban, de amikor kicsit kicsúsztak az irányításom alól a gondolataim, akkor visszautaztam az időben és megjelent előttem ő, ahogy a szobában van a kedvenc helyén. Egy pillanatig felmerült bennem, hogy elmenekülök és bezárkózom valahová, de utána arra gondoltam, hogy ezek az emberek azért vannak itt velem, mert fontos vagyok nekik. Nem tehetem azt velük, hogy visszaesek abba az állapotba, amibe voltam. Erős vagyok és ki fogok mászni teljesen a gödörből és el fogom érni, hogy a visszaemlékezéseim a szeretett lányra, ne úgy hassanak rám, mintha kiszakítanák a szívem, hanem, mint egy gyönyörű múltbeli emlék lenne, amire mosolyogva tekintek vissza, ami örökre bennem fog élni. Tudom, hogy sikerülni fog, tudom, mert nem fogom feladni még akkor sem, ha azt érzem, hogy semmi reményem nincs már. Remény mindig van. Amíg az ember él, addig mindig reménykedik. Én is ezt fogom tenni és tudom, hogy egy nap majd úgy fogok felébredni, ahogy Andrew is mondta. Beletörődéssel, megnyugvással.

A lábaimmal lerúgom magamról a takarót, majd felülök és ujjaimmal a hajamba túrok. Egy sóhajtás hagyja el az ajkam, amikor lépteket hallok a szobám elől. Mindenki tudja, hogy reggel morcos vagyok, senkivel sem akarok bunkó lenni, de ha megzavarnak, mielőtt teljesen magamhoz térnék, nem ígérhetek semmit sem.

A percek teltével a gondolataim is ébredezni kezdenek és a fejemben lévő kerekek is elkezdik a munkájukat. Annyi mindent kell tennem az elkövetkezendő napokban. Vissza kell térjek, mint Harry Styles, a One Driection énekesem, ami abból áll, hogy interjúkra járunk majd és studióba, meg persze koncerteket tartunk. A másik pedig elmenni a rendörségre és kideríteni, hogy haladnak az üggyel, bár már szinte előre tudom mit fognak mondani, amitől már most ideges leszek. De nem veszítem el a reményem, hiszen ott van még nekem Tony, aki megígérte, hogy megkeresi azt a szemét, semmirekellő apját. Ő mindent tud, ha ő megvan, akkor Kit és többiek is meglesznek. Mindenki meg fog fizetni azért, amit Libbyvel és még jó néhány másik lánnyal tettek, de Libbyért leginkább az apjának kell megfizetnie. Ő tehet mindenről. Ha nem dobja Kit karmai közé, akkor még most is élhetne, boldogan. Bár az meglehet, hogy akkor én sem találkoztam volna vele, de legalább élne...

Kopogtatás zavarja meg a gondolataim, majd egy résnyire nyitódó ajtóban megjelenő fej szól hozzám.

- Bejöhetek? - kérdi halkan Layla.

- Gyere - szólalok meg rekedt hangon. - Csak kérlek, ne húzd ki a sötétitőt, jó?

- Talán nem vagy másnapos kicsit, Harry? - ül le az ágyam szélére mosolyogva. - Ne aggódj, fény közelébe én sem igazán akarok most menni, nekem ahhoz még túl korán van.

- Azt mindjárt gondoltam - pillantok rá - ha jól emlékszem számodra az ideális kelési idő az ha jól tudom egy óra körül volt, nem igaz?

- Nem tehetek róla, tudod a lányoknak több alvásra van szükségük, mint a fiúknak. Nekem nem elég hat óra arra, hogy kipihent legyek. Ha pedig nem akarjátok, hogy egész nap leharapjam a fejetek, akkor jobb, ha engedtek aludni, míg magamtól fel nem ébredek.

- És most mi dobott ki téged az ágyból, hiszen csak fél tizenegy van, az számodra még hajnali időnek számit?

- Be kellett vegyem a gyógyszerem és utána nem tudtam visszaaludni, ami hidd el nem sokszor fordul velem elő és mivel én nem tudtam aludni, eldöntöttem, hogy téged is felébresztelek, mivel még mindenki alszik, de úgy látszik nem értem ide időben.