Explosions - H.S.

27.rész

Kiborulás

- Zayn elmondanád nekem, hogy miért vagy ennyire feszült? - sóhajt fel Louis, miután az említett már háromszor fújtatott egymás után. Mostanság mindenki észrevette, hogy nincs valami rendben vele, de eddig egyikünk sem kérdett rá, mivel azt szerettük volna, hogy magától közölje velünk, de úgy látszik Lou megunta a várakozást. - Napok óta ezt csinálod. Nem akarjuk beleütni az orrunkat a dolgodba, de aggódunk érted, mert látjuk, hogy valami baj van, de te nem mondasz ezzel kapcsolatban semmit...

- Persze, hogy nem mondok - csattan fel. - Mert rohadtul nem a ti dolgotok.

Ráncba szalad a homlokom, mivel ismerem Zaynt és tudom, hogy sosem viselkedne így, ha nem valami komoly probléma lenne. Ő nem az a személy, aki ordibál és minden apróságon kiakad, főképpen nem akkor, ha segíteni akarunk rajta.

- Haver, mi csak segíteni akarunk ne harapd le a fejünket - szólal meg Liam, próbálva visszatartani magát. - Megértjük, ha nem akarsz róla velünk beszélni, de akkor mond meg szépen, hogy ne avatkozzunk bele, ne pedig akadj ki ránk.

- Bocs srácok - sóhajt fel, majd a hajába túr. - Nem rátok vagyok dühös csak egyszerűen már túl sok nekem minden és nem igazán tudom, hogy kezeljem az ügyet. Csak annyit kérek tőletek, hogy ne akarjátok kiszedni belőlem, mert még nem tudok róla beszélni. Ha úgy érzem, hogy menni fog, akkor titeket is beavatlak, ígérem - néz végig rajtunk.

- Megértjük - nézek rá. - Tudom, hogy milyen az, amikor valami olyat akarnak belőled kiszedni, amiről te nagyon nem akarsz beszélni, magadtól kell akarnod megosztani velünk a történteket, nekünk pedig türelmesnek kell lennünk veled.

A próba további része csendesen telt. Nem igazán erőltettük tovább Zaynt, próbáltunk úgy viselkedni mintha mi sem történt volna, de nehezen ment főképpen ahányszor csak ránéztünk azt láthattuk, hogy a gondolataiba merülve ül.

- Utálom, hogy tudom, hogy van valami baja, de nem tudok rajta segíteni - vágódik le mellém Lou. - Olyan makacs, mint te voltál. Látom rajta, hogy komoly a baja, de akkor miért nem akarja, hogy segítsünk rajta.

- Nem az van, hogy nem akarja elfogadni a segítségünk, hanem még ő maga sem dolgozta fel a történteket és míg ez nem történik meg, addig képtelen lesz bárkivel is beszélni róla. Neki kell először eldönteni fejben és csak utána elmondani nekünk, hogy mi történt vele.

- Persze, érthető csak nem szeretek tétlenül ülni... Azok után, hogy pár hónapja téged hagytalak magadba őrlődni a szobában nem akarom, hogy ez vele is megtörténjen. Tudnia kell, hogy mellette vagyunk történjen bármi...

- Tudja, biztos vagyok benne, hogy tudja... Lou.

Miután visszaköltöztem a saját házamba, elég sokszor áthívtam magamhoz a srácokat, mivel túl nagy volt a csend, én pedig abban a három hónapban, amit Paulnál töltöttem hozzászoktam a körülöttem lévő nyüzsgéshez. Igaz próbált marasztalni, én pedig maradtam is volna, viszont nem akartam tovább a nyakukon csüngni, éppen eleget tettek már értem, hogy a saját lábamra álljak, csak az a baj, hogy ez nem olyan egyszerű. Ez a hely, annyi emléket idéz fel bennem, hogy a gondolataim néha visszaterelődnek arra az időre, amikor ő is itt volt és ez lassan teljesen felemészt. Nem jó nekem egyedül lenni ebben a házban, szükségem van a társaságra, hogy ne kerüljek vissza abba az állapotba, amibe voltam. Tennem kell valamit, hogy jobb legyen ez az egész helyzet.

- Veled minden oké, Hazza? - pillant rám Lou miközben a telefonját az asztalra teszi.

- Persze - bólintok. - Jól vagyok, csak tudod azt hittem, hogy jobb lesz, hogy egyedül lakom, de nem így van. Persze nem azt mondom, hogy nem tudok, mert az hazugság lenne, de a magány és ez a ház rengeteg emléket idéz fel bennem - suttogom. - Ha egyedül vagyok úgy érzem, hogy az emlékek felemésztenek és újra egy olyan állapotba küld, amibe nem akarok visszaesni. Imádok itt lenni, de nem nélküle. Azon is gondolkodtam, hogy eladom a házat, de képtelen vagyok rá. Sok emlék köt ehhez a helyhez és semmi pénzért nem akarok tőlük megszabadulni, de egymagamban képtelen vagyok itt lenni.