Explosions - H.S.

30.rész

Nincs több titok!

"Már több, mint huszonnégy órája a birtokomban van Kit aktája, amit Paul csak nagy nehezen adott át nekem. Milliószor átfutottam és kerestem utána netten is, de semmit sem találok, ami lassan kezd az idegeimre menni. Tudnom kell ki ő, hogy néz ki, hogy megszabadítsam tőle Libbyt, de olyan, mintha ez is csak egy álnév lenne, mivel semmit sem lehet róla találni és olyan nincs, hogy egy kis infó sincs fent valakiről a netten. Itt az ember mindent megtalál, egy képet egy kis adatot, de róla semmi sincs.

Libby is észrevette rajtam, hogy feszült vagyok és valami nincs rendben, de még nem kérdezett rá. Nem akarok neki hazudni, hiszen szeretem, de abban is biztos vagyok, ha rákérdez habozás nélkül találok ki valamit. Ezzel csak őt védeném, hiszen ha elmondom, hogy Kit után nyomozok, akkor ismét rettegne és azt nem szeretném. Már csak egy nap van karácsonyig és nem akarom őt megrémíteni. Amíg csak tehetem el akarom előle titkolni ezt az egész ügyet és csak akkor közölni vele, amikor már minden megoldódott. Tisztában vagyok vele, hogy akkor is haragudni fog rám, de abban is biztos vagyok, hogy képtelen lesz rám haragudni hosszú időn keresztül. Szeret és akit szeretünk nem maradhatunk távol sokáig, mert egyből megérezzük a hiányát.

El kellene tennem és rövid ideig megszabadulnom ettől a szorongástól, mert tudom, ha ő nem is kérdez rá, akkor a családom holnap majd megteszi, meg Louis bulijába sem tehetem be így a lábam. Nem lehetek én az, aki elrontja az egész hangulatot, mert akkor szarul érezném utána magam. Hosszú ideje most lenne először, hogy Libbyvel közösen bulizzunk. Most ezt nem úgy mondom, hogy eddig nem tettük volna, de úgy, hogy mindenki ott volt nem igazán történt meg. Minden fiatal, akit Louis ismer ma összegyűl, hogy megünnepelje a születésnapját és szeretném jól érezni magam, Libbyvel, így mindent ki fogok zárni és elengedem magam.

- Hé - érinti meg a vállam egy apró kéz. Észre sem vettem, hogy belépett a szobába, annyira a gondolataimba voltam merülve. - Minden rendben? Kicsit furán viselkedsz mostanság... én nem akarok magyarázatot követelni, csak aggódom érted - motyogja.

- Minden okod meglenne rá - húzom közelebb a csípőjétől fogva. - Sajnálom, hogy hülyén viselkedem, ne haragudj. Remélem az meg sem fordult a fejedben, hogy miattad vagyok ilyen, mert ennek semmi köze hozzád. Imádlak és ezt te is tudod, csak most összejött egy-két dolog és kicsit feszült vagyok miattuk, viszont ha veled vagyok, akkor megnyugszom és elfelejtem őket - kulcsolom össze az ujjainkat.

- Megértem, de azt nem várhatod el tőlem, hogy ne aggódjak - helyezi magát az ölembe, ami mosolygásra késztet. - Szeretlek és ha látom rajtad, hogy valami bánt, akkor aggódni fogok, de sosem fogom követelni, hogy magyarázd meg, nekem az is elég, hogy a közelemben megnyugszol és tudom, hogy a problémáid is meg tudod oldani - ad egy puszit az orromra.

- Izgulsz az este miatt? - érintem össze homlokainkat.

- Hát kicsit fura lesz, annyi ismeretlen között lenni, de mivel tudom, hogy olyanok is ott lesznek, akikkel jóban vagyok annyira nem lehet majd vészes és hát te is ott leszel velem.

- Egy percre sem hagylak majd magadra, hacsak a lányok el nem rabolnak tőlem - biztosítom róla. - Velük nem fogok szembeszállni, hiszen rájuk merlek téged bízni meg a fiúkra, de rajtuk kívül senkivel nem mehetsz sehová.

- Nem is állna szándékomban - hajol a fülemhez - hiszen nekem már van egy tökéletes barátom, aki vigyázz rám és eszem ágába sincs téged lecserélni, mert tudom, hogy jobbat nem találnék - mosolyog rám. - El sem hiszem, hogy ennyire képes voltam megnyílni neked, szinte úgy érzem, mintha a régi önmagam lennék, bár egy részem mindig is annak az időszaknak a fogságában fog ragadni, de a nagy része neked köszönhetően már képes vagyok mosolyogni és elhinni, hogy én is boldog lehetek.