Explosions - H.S.

18.rész

Meg kell bűnhődniük

A szobában ülve, hátam a hideg falnak döntve veszem kezeim közé Libby naplóját. Szinte minden egyes nap olvasok belőle pár sort, de már két napja nem tettem meg. Egyszerűen képtelen voltam a kezeimbe venni és tovább olvasni azt, hogy mit érzett a közelemben, hogy mit gondolt rólam, amikor először találkoztunk. Annyira boldogan írta le az érzéseit, hogy megkönnyeztem, bár azon sem csodálkoznék, ha csak a neve hallatára is könnyek gyűlnének a szemeimbe. Számomra ő mindig a kedvesem lesz, nem számít, hogy mi történik, mindig emlékezni fogok rá. Sosem fogom elfelejteni, hogy amikor sírt, az ajkaim a nyakára kellett tapasztanom, hogy megnyugodjon, hogy mennyire édes illata volt, hogy milyen könnyen zavarba tudtam hozni és azt sem, hogy milyen boldog voltam, amikor teljesen az enyém lett. Az ő szemében is azt láttam, hogy végre boldog, hogy már nem érdekli, hogy mi történt vele a múltjában, csak az számít neki, hogy velem van. Boldogok voltunk, de sajnos a boldogságunk nálunk sem tartott öröké. Elszúrtam és azt, hogy elvesztettem egy részben az én hibám is, mert pont akkor hagytam magára egy buta veszekedés miatt, amikor nem lett volna szabad. Az a pillanat, amikor visszatértem és benyitottam a házunkba sosem fog kimenni a fejemből. Örökre belevéste magát az emlékembe és valószínűleg minden egyes alkalomkor, ha belépek majd újra elém tárul a pár hónapos emlék. A vér. A fájdalom. Az elvesztés. Lassan rázom meg a fejem, hogy kizárjam a rossz gondolataim, majd nyitom ki a kis füzetecskét és kezdem el olvasni a gyöngybetűkkel írt gondolatokat:

Minden egyes nap egyre közelebb és közelebb kerültél hozzám. Tudtam, hogy te sosem ártanál nekem, én bíztam benned, de az agyamnak egy rész még mindig félt. Félt, hogy a múlt újra megismétli önmagát. Féltem, hogyha teljesen megnyillok neked, akkor ismét szenvedni fogok. de tudhattam volna, hogy ez nem lesz így. Veled minden más volt, mint Kit-tel. Az ő átverése után azt hittem többet nem tudok majd senkire sem ránézni, nem tudok senkit sem közelebb engedni magamhoz, csak, mint barát, de te bebizonyítottad nekem, hogy ez nem így van. Ha történt is valami rossz dolog a múltban azt nem szabad úgy fogadni, mintha bármikor újra megtörténhet. Úgy kell rá tekinteni, hogy az csak egy pillanat volt, hosszú pillanat... és a rossz dolgok után, mindig boldogság következik. Ez az én történetemre teljesen igaz is volt, hiszen Kit után felbukkant egy angyal az életemben, te. Te voltál az én angyalom Harry! Ez mindig így marad majd. Bármi is történik, én szeretni foglak és melletted leszek, mert az életem már képtelen vagyok elképzelni nélküled. Nem lehetnék boldog, ha te nem vagy itt, velem. A mosolyod számomra egy kincs, amit sosem akarok elveszíteni. Azt akarom, hogy míg csak élsz, mosolyogj és bohóckodj, légy az a fiú, akit én megismertem, gondoskodó, aranyos és boldog. Ahogy te is mondtad nekem, sose feledd, hogy a rossz dolgok nem hiába következnek be, mindig van egy okuk, csak ki kell várni, hogy bekövetkezzen. Annak is megvolt a maga oka, amit velem tettek, de így belegondolva már nem tudok úgy visszatekinteni rá, mint egy nagyon rossz dologra, pedig az volt, csak, mint egy újabb lehetőségre a boldogsághoz, ami nekem te voltál. Ha valaha is úgy érzed, hogy egyedül vagy, hogy már nincs értelme az életednek, akkor csak gondolj arra, amit nekem mondtál. Ne roskadj magadba. Harcolj. Törd át a falakat és légy újra az a fiú, aki voltál, bármennyire is nehéz. Mert nem lehetetlen. A kudarc és szenvedés után, mindig történik valami jó dolog is és ezt te tanítottad meg nekem.

Zihálva zárom be a könyvet és helyezem magam mellé. Érzem, ahogy a szemeimet könnyek égetik, ahogy a torkomat marja a feltörni készülő sírás, de erősnek mutatom magam és visszanyelem. Nem fogok sírni. Erősnek kell lennem, ahogy ő is mondta. Minden rossz dolog után valami jó jön, de akkor nekem most miért esik nehezemre elhinni, hogy ez így lenne? Miért vagyok képtelen arra gondolni, hogy valami jó is történhet velem minden rossz után? Az élet nem ilyen egyszerű. Lehet, hogy ő is azt mondta nekem, hogy már nem érdekli azt, hogy mit tettek vele, de én biztosan tudom, hogy csak azért tette, hogy engem megnyugtasson. Tudom, hogy fájt neki, hogy rémálmai voltak, hiába titkolta. Nehéz volt neki, ahogy most nekem is, de a vége felé tényleg észrevettem rajta, hogy jobban van, hogy sokkal többet mosolyog. Talán csak nekem is idő kell még, hogy el tudjam fogadni, hogy ennek is megvolt a maga oka, még ha nekem nem is tetszik, ennek így kellett történnie. Így volt helyes.