Explosions - H.S.

38.rész

"Mi van közted és Brit között?"

Az utolsó megállónkra értünk, tegnap este. Ez az utolsó koncert, mielőtt hazamennénk, és egy pár hetes szünetet tartanánk. Igaz ez a két hónap nem volt olyan fárasztó, fizikailag szinte egyáltalán nem, hiszen mindenki hozzá van szokva az előző éveknek köszönhetően. Számomra sokkal inkább lelkileg volt fárasztó, ami érthető is. De úgy érzem végre jó úton haladok, és még nem tértem le róla, pedig már sokszor szerettem volna. Nem egyszer éreztem, hogy ez nekem túl sok, hogy nem tudok megbirkózni a gondokkal, amikről senkinek sem beszéltem, viszont van egy biztos kapaszkodóm, aminek köszönhetően nem esek vissza. Általa vagyok képes erős maradni és továbblépni a történteken. Nem azt mondom, hogy ez olyan egyszerű, de már több, mint egy éve történt és itt lenne az ideje, hogy elfogadjam nem lehet rajta változtatni. Minden okkal történik. Okkal veszítettem el, még akkor is, ha most még nem látom így, de eljön az a nap, amikor rájövök az okára és képes leszek úgy visszatekinteni a közös múltunkra, hogy nem érzem azt az összeroppantó érzést, amit eddig éreztem. Emlékszem, hogy Andrewtól is sokszor hallottam, egy jó pár mondatból álló szöveget arról, hogy lehetek jobban, és most fel is fogom használni, mert rá kell jönnöm, hogy igaza van. Nem kell őt elfelejtenem, ahogy semmit sem vele kapcsolatban, hiszen ez lehetetlen lenne, csak el kell fogadnom, hogy az életem azon szakasza lezárult. Az út nem lesz könnyű, teli lesz gyötrelemmel és kétségbeeséssel, de az idő múlásával, majd egy boldog emlékké fejlődik. És így is lesz, bár a sebek nem gyógyulnak be teljesen, idővel sem, de ez nem azt jelenti, hogy évek múlva is úgy fog fájni, mint az elején. Idővel könnyebb lesz és így is lett, még ha az elején nehezen is hittem el neki, de könnyebb lett. Képes leszek úgy visszatekinteni arra az időre, mint életem legszebb hónapjaira, beletörődve, hogy a vége nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, viszont így kellett lennie. Abban már nem vagyok biztos, hogy képes leszek mást is olyan közel engedni magamhoz, esetleg szeretni, hiszen ő az életem szerelme, de azért ezt a lehetőséget sem zárom ki, hiszen ha Andrew első jóslata bevált, akkor ez miért ne válhatna be? Lehet nem most, nem a közeljövőben, de nem lehetetlen, hogy jön majd valaki, akit képes leszek szeretni, még ha nem is olyan erős, mint őt, de képes leszek. Pótolni Libbyt lehetetlen lenne, mivel a szívembe lesz zárva, amíg élek, de nem is akarom őt pótolni, csak annyi a dolgom, hogy lezárjam az életem azon szakaszát és elfogadjam, hogy egy új része kezdődik el az életemnek, ami akár jól is alakulhat, hiszen a remény sosem hal meg.

- Harry! - hallom meg Liam hangját. - Anyukád keres, azt hitte valami baj van és azért nem veszed fel a telefonod, de ahogy látom csak elgondolkodtál, viszont szerintem jó lenne, ha visszahívnád, mert aggódik érted, nem is kicsit.

- Észre sem vettem - szólalok meg. - És mielőtt még megkérdeznéd, mert látom, hogy arra készülsz, jól vagyok - jelentem ki. - Igaz, kicsit elgondolkodtam, de rájöttem pár dologra és most nagyon azt érzem, hogy a legjobb úton haladok előre, szóval ne lássam a képeiteken ezt az aggódó nézést, mert értelmetlen és csak felhúztok vele.

- Ezt jó hallani, azt hittem már sosem látom azt a Harryt, akit ismertem, de kezdem úgy érezni, hogy felveszi újból fölötted a hatalmat és van egy olyan érzésem, hogy nem fogod elengedni bármilyen nehéz is legyen. Kérdezhetek valamit? - lép beljebb, mire én sóhajtva bólintok.

Sejtem, hogy miről van szó. Azóta a nap óta nem beszéltem vele és a többiek próbálnak rájönni, esetleg rávenni, hogy változtassak a döntésemen, mivel szarul érzi magát. Én is látom rajta és egy részem szeretne ellene tenni valamit, de megbántott. Lehet, hogy már értem, hogy miért tette, de attól még fáj, hogy tudott róla és nem mondott semmit. Beszélni fogok vele, de azt még nem döntöttem el, hogy mikor, ahogy azt sem, hogy képes leszek-e neki valaha teljesen elfelejteni, amit tett. A legjobb barátom, akire szükségem lenne ezekben a pillanatokban és tudom, hogy hetek múlva utálnám magam, ha ellökném magamtól, de senki sem várhatja el tőlem, hogy minden olyan legyen, mint az elején volt. Ez nem egy olyan apróság, hogy nem látogatott meg, amikor megígérte, hogy megteszi, hanem egy élet eltitkolása, amiről nekem tudnom kellett volna.