Explosions - H.S.

28.rész

1, 2, 3... indulás

Feszült és zaklatott vagyok, pedig már rég le kellett volna állnom a bokszzsák püfölésével, de nem megy. Az sem érdekel, ha elkésem Louis bulijáról, semmi. Egyszerűen túl sok minden történt a tegnapi napon, amire még nem álltam készen vagy inkább váratlanul ért. Az, hogy Brit még mindig nem hajlandó megbocsájtani nekem, egy szinten meg is értem, a helyébe én is haragudnék magamra, de fáj, hogy elvesztettem azt a nyugalmat, amit akkor éreztem, amikor vele voltam. Ott valahogy minden kiment a fejemből, segíteni akartam rajta, ahogy még most is, mindent megtennék, hogy pár nap múlva ne úgy menjek el, hogy ő még mindig haragszik rám. Ki akarom engesztelni, de fogalmam sincs, hogy mivel tehetném ezt. Nem hiszem, hogy képes lennék még egyszer elmenni hozzá és úgy kijönni, hogy továbbra is fagyosan néz rám, bukásnak tekinteném és még egyet nem tudnék elviselni. Nem akarom többet megszegni senkinek sem az ígéretem, ha valamit megfogadok, akkor ahhoz kell magam tartsam, különben újra szétesek. A másik pedig a vacsora. Mindketten tudják, hogy mi játszódik le bennem mégsem mondják konkrétan a szemembe, azt akarják, hogy én mondjam ki, de az nem fog megtörténni, még biztosan nem. Nem szerettem volna elrontani a karácsonyt, de mégis megtettem azzal, hogy egész este fancsali képet vágtam. Bár egy szót sem szóltak, számomra elég volt csak rájuk néznem, hogy tudjam igazam van. Tudom, hogy megértik, hogy sok mindenen megyek keresztül, de ennyire ne legyenek megértők. Hiányzik, mindig hiányozni fog, de azt nem fogom sokáig elfogadni, hogy úgy bánnak velem, mint egy törékeny virágszállal. Férfi vagyok, nem pedig egy lány, akit minden aprósággal meg lehet bántani. Nem kell úgy viselkedjenek velem, mert erős vagyok, folyamatosan ezt mondogatom magamnak és már eljutottam addig, hogy így is lássam a dolgokat. Most mégis itt állok és teljes erőmből verem az előttem lévő zsákot, ami nem segít az állapotomon, pedig segítenie kéne. Fájnak az izmaim és tudom, hogy ezt a következő napokban meg fogom érezni, mégsem tudok leállni. Addig kell csinálnom, míg jobb nem lesz.

- A kurva életbe - mordulok fel, mikor a telefonom harmadjára kezd el csörögni. Bárki is keres biztosan nem fogja egyhamar feladni, szóval egy törölközővel megtörlöm az arcom, majd lassan a táskámhoz lépkedek. Liam. Miért nem lepődöm meg ezen, ő az a személy, aki mindig aggodalmaskodik, Louissal az élen. - Dolgom van, szóval hamar mond el, amit szeretnél - szólalok meg, amint felvettem.

- Neked is szia, Harry - morogja. - Kicsit sem érdekel, hogy ebben a pillanatban mit csinálsz - kezd bele, mire ráncba szalad a homlokom. Dühös és tudom, hogy nem rám, szóval valami biztosan történt. - Már itt kellene lenned, de most ez sem érdekel... Perrie az előbb érkezett meg. Zaklatott és nagyon aggódik Zayn miatt.

- Mit mondott? - kérdem nedves hajamba túrva. Hallom, ahogy a háttérben valaki szipog, miközben a körülötte lévők éppen vigasztalni próbálják, én pedig egyre türelmetlenebb leszek. - Liam?

- Tegnap nagyon csúnyán összevesztek. Zayn teljesen kikészülve távozott tőle és azóta senki sem hallott semmit felőle. Azt hitte hazajött, de nem, nincs sehol és azt hiszi, hogy valami hülyeséget csinál... Nem akarja elmondani, hogy mi történt közöttük, de nem lepődnék meg, ha igaza lenni, hiszen te is láttad, hogy az utóbbi időben, hogy viselkedik Zayn. Szerintem nem ez volt az első komolyabb veszekedésük, de ez most nem számit, viszont meg kellene keresni Zaynt.

- Van egy-két tippem, hogy hol lehet - vágom rá. - Mond meg Perrienek, hogy nyugodjon meg, megkeresem azt az idiótát és elviszem, de lehet késni fogunk.

- Nem baj, mert Louis is írt, hogy közbejött valami és késik - mondja. - Perrie jól lesz, a lányok vele vannak és túl fogja vészelni. Csak látnia kell, hogy Zayn jól van és miután mindent megbeszéltek, remélhetőleg visszaáll minden a régi kerékvágásba.