Explosions - H.S.

13.rész

Sosem engedem el

" - Tudod - szólít meg, miközben haját fésüli - régen nem ilyen voltam. Szinte mindig kimondtam, amit gondoltam és nem igazán érdekelt, hogyha valaki félretette. Viszont sok minden megváltozott, de szeretném, ha legalább egy kis része visszajönne annak az énemnek. Szeretném kimondani, hogy mit gondolok és érzek anélkül, hogy attól tartanék valami rosszat mondok. Akkor nem érdekelt, most sem kellene, de nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék kimondani, amit igazából érzek, gondolok, max annak a szépített változatát, hogy ne hozzam magam kínos helyzetbe - meséli.

- Nekem nyugodtan elmondhatod, amit érzel. Nem számít, hogy mi az. Szeretném megismerni azt a lányt, aki benned lakozik. Ha nehezen is, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Nem tűnhetett el teljesen, valahol mélyen ott van benned, elzárva - fordulok felé, ingem gombolva.

- Ki fogsz nevetni - néz a mellkasomra, mire nekem mosolyom szélesebb lesz. - Béna leszek és még én is nevetnék magamon, nemhogy te - motyogja zavartan. Alsó ajkát harapdálva pillant vissza az arcomra, majd szólal meg. - Tetszik ez az ing... - vörösödik bele mondandójába, mire én a hátra maradt három gombot szabadon hagyom és közelebb lépek hozzá, mire ő egyből hátrébb lép, de a kevés hely miatt, hamar közel kerülök hozzá.

- Szerintem nagyon aranyos vagy, amikor próbálod elmondani, amit szeretnél, de - emelem fel az állát, hogy a szemembe nézzen - én az igazat szeretném hallani, folytasd a mondatod, mert biztos vagyok benne, hogy itt, nem fejeződik be. A szemeid elárulnak - hajlok a füléhez, majd nézek újra az arcára. - Szóval halljam.

- Mit szeretnél mit mondjak? - kérdi remegő hangon, mire én oldalra döntöm a fejem, továbbra is várva, hogy folytassa, mire ő is hamar rájön. - Ne kérd tőlem, mert nem fogom folytatni... - mosolyom szélesedik válaszára. Kezeim a derekára helyezem, majd közelebb húzom magamhoz, mire a bőrömön érzem meleg leheletét.

- Miért tetszik neked ez az ing? - kérdem játékosan.

- Ó a fenébe is - motyogja idegesen - mert... mert jól áll és tetszik, hogy nem gombolod be teljesen. Nem igazán hagysz sokat a lányok képzeletére, most boldog vagy?

- Ezzel eddig is tisztában voltam, de örülök, hogy kimondtad - nyomok egy puszit a homlokára. - Nem kell magadban tartanod semmit, én sem szoktam, ha rólad van szó, bár szerintem erre már magadtól is rájöttél - nevetek fel. - Most pedig menjünk, mielőtt Niall még éhen halna a várakozásban - lepek el előle, majd nyitom ki az ajtót és lépek ki rajta.

- Louis tedd már le a telefont, éhes vagyok! - kiabál Niall.

Ha Louis azzal beszél, akire gondol, akkor kétlem, hogy érdekli mi van Niall-el. Szerintem számára sokkal fontosabb a szerelme, mint Niall korgó gyomra. De ez így normális, ha a szeretteinkről van szó, akkor minden más lényegtelenné válik. Az sem igazán keltené fel egy szerelmes ember figyelmét, ha mellette egy meteorit vágódna a földre. Na jó ez talán nem pontosan így van, de akik voltak már szerelmesek és én voltam, azok tudják, hogy mire értem. Nem számít a betegség, semmi sem az egész világon, míg a szerelmed mosolyog.

Pár másodperc elteltével Libby is kisétál a szobából, majd mellém áll. Nagyon jól néz ki ebben a falatnyi ruhában és biztos vagyok benne, hogy ez nem csak nekem tűnt fel, viszont senki sem teheti rá a kezét, mivel ő az enyém. Lehet, hogy még nem tudják, de ha bárki megpróbálja tőlem elvenni őt, akkor átmegyek védelmezővé és kijelentem, hogy ő az enyém. Képes lennék megtenni, ha szükséges, de remélem nem lesz, mivel nem akarom zavarba hozni, még ennél is jobban, mint az előbb a szobában.