Beleszerettem egy SZÖRNYETEGBE

02. Bemutatom New Orleans-t

Kiszálltam a kocsiból, és elkezdtem kiszedni a cuccaimat a csomagtartóból. Valaki odajött hozzám, hogy segítsen, de nem anyám volt, miért is lenne. Nem mondhatom hogy létfontosságú lennék számára. Egy férfi volt az. Fogalmm sincs hogy ki ez, remélem bemutatkozik.

- Üdvözlöm hölgyem, én Niklaus Mikaelson vagyok, az anyád barátja, de nyugodtan hívj csak Klausnak. - szóllalt meg a most már nem ismeretlen férfi.

- Ó, én Andrea Sax vagyok, de jobb szeretem ha Andy-nek hívnak. És mint azt már biztos tudod annak a beképzelt nőnek vagyok a lánya aki a barátnőd. És őszintén nem értem hogy tud vele valaki önszántából lakini. 

- Hát nem megy könnyen, de meg lehet szokni. - húzta féloldalas mosolyra a száját, ami irtó szexis volt - de akkor te miért vagy itt Andy?

- Apámat megölte valami állat, és ha nem akartam árvaházba menni, akkor ide kellet jönnöm. - egy darabig még némán néztünk egymásra amikor anyám ránk ordított.

- IDEJE LENNE MÁR BEHOZNI AZOKAT AZ ISTENVERTE HOLMIKAT NEM GONDOLJÁTOK???

- Nekem csak te itt ne parancsolgass Isobel, ez az én házam, ha még nem tudnád és akármikor visszaküldhetlek abba a mocskos motelba ahonnan kiszedtelek egy jópár éve. - felelte neki teljesen nyugodt hangon Klaus amikor már az ajtónál voltunk és vittük be a dolgokat.

A ház maga a gyönyör, és óriási. Kalus felkísért az új szobámba, és mondta hogy nyugodtan pakoljak ki és ha kész vagyok menjek le hozzájuk a nappaliba, amit már érkezett út közben gyorsan megmutatni. Nekifogtam a kipakolásnak és körülbelül egy óra múlva kész is voltam. Nagyon tetszett az új szobám, lehet hogy mégis meg fogom tudni ezt szokni, kivéve az anyám jelenlétét. Bementem a saját fürdőmbe igazítottam egy kicsit a sminkemen, és lementem a nappaliba ahogy Klausnak ígértem. Úgy néz ki, hogy vele jóban leszek. Csak ő volt ott, azt mondta anyám elment valahová.

- Na akkor mi a mai program? - kérdeztem izgatottan.

- Hű de be van sózva itt valaki. - nevetett.

- Én? Dehogy csak tudod jo lenne megismernem ezt a vadidegen várost.

-Hát jó legyen. Megmutatok neked mindent. De, figyelmeztetlek a VooDoo boszik nem kedvelnek engem.

- Nem gond valahogy csak megbírkózunk velük. - nevettük el magunkat egyszerre és már indultunk is várost nézni.

Nagyon szép az esti New Orleans, és olyan vidám a bárokból zene szűrődik ki, és mindenki nevet. Klaus megmutatta a VooDoo boszikat is ahogy ígérte, és igaza volt nem nagyon örültek a látogatásának, de nem szórtak ránk semmi átkot, legalább is remélem.

- Mit szólnál, ha elmennénk a kedvenc báromba? - Kérdezte Niklaus.

- Nincs ellenemre uram. - kissé komikusan hangzott a válaszom, ezért mindketten nevetésben törtünk ki.

Bementünk a bárba és mindenki flénk nézett, pontosabban rám, a lányra, aki Niklaus Mikaelson-nal jött. Nem tudom, hogy ez miért olyan fura, de úgy nézem mindenki ismeri őt ebben a városban én meg új vagyok itt, gondolom ezért. Leültünk a bárpulthoz.

- Iszol valamit? - kínált meg.

- Hé, 17 éves vagyok.

- Akkor ezt "nem" nek veszem.

- Na azért ne túlozzunk, attól hogy 17 vagyok még nincs ellenemre az alkohol.

- Na ez a beszéd. Pontosan ilyen választ vártam. Mit iszunk?

- Azt ráhagyom a profira. 

- Oké, de te akartad. Grace, két whiskey-t kérek jéggel. - szólt oda a csaposnak.

- Máris viszem Klaus. - pár perc múlva ki is hozta - Hűha ki ez az elbűvölő hölgy itt veled?

- Grace, ez itt Isobel lánya Andy. - mutatott be.

- Heló. - köszöntem Grace-nek - örülök hogy megismerhettelek.

- Viszont, Andy. - és Grace el is ment kiszolgálni a többi ittas állapotú embert is.

Klaus -al megittunk fejenként vagy 10 pohár whiskey-t, és úgy éreztük hogy ez már elég is így elindultunk haza. Mikor megérkeztünk hulla fáradtan és ittasan mindketten ledőltünk a kanapéra és itt aludtunk reggelig.