Beleszerettem egy SZÖRNYETEGBE

25. A falkavezér

Isobel elment... VÉGRE!!! Ugyanis nem mondhatnám, hogy díjazom a társaságát. Gyorsan összepakoltam pár szükséges cuccot, és már csak Klaus-ra kellett várnom. Alig várom, hogy kiszedjem abból a kutyuskából végre az igazságot. 

- Klaus, hol vagy már? - ordítottam teli torokból, hogy biztosra vegyem, hogy meghallott.

- Már itt vagyok, csak gondoltam jól jönne egy kis erősítés. - jött elő a pincéből. Mögötte Rebekah-val.

- Igazad van, de  most már ideje lenne indulni, hogy minél hamarabb ott legyünk. 

- Hova is megyünk pontosan, és miért? - érdeklődött Bex.

- Miamiba. És azért, hogy kiderítsem pontosan miért halt meg az apám, aki az ottani vérfarkasok alfája volt. 

- Akkor te egy alfa lánya vagy, és mégis vámpír?

- És ha megölök valakit, hybrid leszek, mint bátyád. Ugye édes. - fordultam az említetthez.

- Úgy van drágám. - csókolt meg.

- Ahogy így nézem, elég sok mindenről lemaradtam. - panaszkodott Bex.

- Igen, de most már húzzunk, mert egy év múlva sem érünk oda.

Beültünk a kocsiba és kimentünk a reptérre. Tíz perc múlva indul is a következő gép. Idegesen a térdemen dobolva vártam a gép indulását. Első osztályon utaztunk, amit én nem tartottam szükségesnek, de Klaus ragaszkodott hozzá. A majdnem két órás utat átludtam, nem csoda, hisz Klaus vállán feküdtem, és simogatta a combomat. Nagyon megnyugtató érzés. Bekah elég messze ült tőlünk, de nem is bántam, hisz még mindig haragudtam rá. Arra ébredtem, ahogy a stewardess bejelentette, hogy csatoljuk be öveinket tíz perc múlva leszállunk.

- Biztos vagy benne? - kérdezte Klaus, miután észrevette, hogy felébredtem.

- Halálosan. - villantottam rá egy ördögi vigyort.

- Már majdnem oyan ördögi vagy mint én.

- És az rossz? - biggyesztettem le alsó ajkamat.

- Épp ellenkezőleg. - nyomott egy puszit az orromra. És idő közben földet ért a gép. Kiszálltunk, engem pedig megcsapott egy olyan ismerős deja-vu érzés.

- Jól vagy? - kapott utánam Bex, mikor kicsit megszédültem.

- Ah... Igen, csak deja-vu. - magyarázkodtam. - Induljunk, tudom, hol lehet őket megtalálni. Az egyetlen hely ahova apám hordozott, az a tengerpart.

Fogtam egy taxit, és lediktáltam hova vigyen. Az út nem tartott tovább mint tíz percet, én pedig harcra készen egy jó nagy adag adrenalinnal szálltam ki a kocsiból. A tengerpartnak ennek a részere ember be nem teszi a lábát, mert sok legenda van erről a helyről, amit maguk a farkasok terjesztenek, hogy nyugtuk legyen. Még én is féltem ide jönni kiskoromban. Most pedig mérhetetlen haraggal fogok rájuk rontani.

- Menjünk! - utasítottam a mögöttem sétáló testvéreket.

- Ahogy akarod, édes. - bólintott Klaus.

Átmásztunk a kerítésen, nem akarózott bajlódni a lakattal. És ahogy vártam, mindenki teljesen ledermedten nézett az irányunkba.

- Hol van az alfátok? - rivalltam rájuk.

- Én lennék az, mit akartok itt? És egyáltalán kik vagytok? - jött elő egy kékszemű szívtipró a tömegből.

- Ahh bocsássátok meg a faragatlanságunkat. A két barátom itt Rebekah és Klaus Mikaelson. Egy ősi vámpír és ősi hybrid. Az én kegyes nevem pedig Andrea Sax. A volt alfátok lánya vámpír változatban. És azt jöttem kideríteni melyik mocskos kutyuska ölte meg szeretett apámat.