Beleszerettem egy SZÖRNYETEGBE

15. Mentem a menthetetlent.

- Ha nem bocsánatot kérni jöttél, vagy esetleg megköszönni, hogy segítettem neked akár el is mehetsz! - mordultam rá mihelyst megláttam.

- Huhh, kislány, ha még egyszer meghallom, hogy így beszélsz velem, nem ajánlom magam. Tudod útálom, ha parancsolgatnak nekem, főleg az ilyen kis csitrik mind te! Eddig tűrtem, de most túllépted a türelmem bizonyos határát. Betelt a pohár. - ordított, mint aki eszét vesztette.

- Szeretnék neked mondani valamit. Tudom fiatal vagyok és nincs jogom kioktatni valakit aki már ezer éve életben van, de a te érdekedben szeretném, ha meghalgatnál. - mondtam kedvesen, és teljes nyugodtsággal a hangomban.

- Öt percet adok, hogy beszélj.

- Szóval. Tudom, mi mindenen mentél keresztül hosszú életed során, hogy amihez hozzá nyúltál, annak rossz vége lett, hogy barátaid és testvéreid sorra cserbenhagytak, veszélybe sodortad azokat, akiket szerettél. Voltak akik halálodat akarták. Akik megtagadták tőlled valódi énedet. De senki sem tökéletes. Ne légy az az önző barom amire játszol, ne ordítsd le mindenkinek a fejét csak azért, mert valami olyat mond amit nem szeretnél hallani. Megértem, ha nem bízol az emberekben, de ne játszd azt a kőszivű szörnyeteget, aminek mindenki lát téged, mert igenis megvan benned a régi emberi éned, csak féled kimutatni, nehogy sebezhetőnek lássanak ellenségeid. Mert egyszer azok is elmennek, akik szeretnek, és csak akkor fogod megtudni milyen hibát követtél el azzal, hogy így viselkedtél. Elijah és Rebekah azok közé tartoznak akiknek fontos vagy, akármennyire gonosz, és aljas. Koporsókban tartottad őket évtizedekig, de ők mindig visszatértek és melletted harcoltak, érted, az emberi énedért, amit már régesrégen eldobtál, de még vissza tudod hozni. És azzal, hogy megköszönsz valamit, vagy bocsánatot kérsz nem látszol gyengének, épp ellenkezőleg. Szeretteid szemében ez jobban megerősít bárminél. 

- Ez lenne minden? - kérdezte érzelmeket elfedő arccal, de tudtam, hogy valahol mélyen önmagában végiggondolja ezt az egészet, legalábbis remélem.

- Igen, és most mondd, minek jöttél ide? 

- Az nem érdekes. Majd elmondom. Még van idő. Na én megyek.

- Hova? - kérdeztem kíváncsian.

- Inni.

- Mehetek én is? Jól jönne egy kis alkohol.

- Jól van, legyen, de nem iszod le magad teljesen.

- Na azt meg nem ígérhetem.

- Akkor ezek szerint egy 17 éves lánnyal fogok inni. Megint, de most nem lesz itt anyád, hogy hisztizzen másnap reggel.

- Induljunk mááár. - húztam ki az ajtón.

Abba a bárba mentünk, ahol Cami dolgozott, persze mikor még életben volt. Szóval már egy jó ideje új felszolgáló van itt. Klaus kért mindkettőnknek egy italt, és meglepetésemre mikor lehúzta elkezdte mesélni miért ilyen amilyen. Elmondott szinte mindent. Úgy nézem megérte elmondani neki mondandómat. Remélem ahoz is fogja tartani magát, de mondjuk nekem nem annyira ártogatott a rosszfiús stílusa, de sokszor túlzásba vitte.

- Klaus?

- Hmm? - hümmögött egyet.

- Nem a rosszfiú stílusod ellen vagyok. Felőllem az maradhat, csak ne vidd túlzásba. - mondtam ki hirtelen meggondolás nélkül. Már eléggé ittas állapotban.

- Ooo... Szóval bejön a stílusom?

- Héé. én ezt egy szóval sem mondtam. - tiltakoztam.

- De utaltál rá.

- Na jó elég volt azt hiszem ideje lenne mennem. azzal felkaptam a cuccaimat és elindultam kifelé.

- Várj! Egyedül nem mehetsz. Megyek veled. - futott utánam. Ekkor az alkohol a fejembe szállt és elestem. Már csak annyira emlékszem, hogy klausz az ölébe vett, de tovább semmi.