Beleszerettem egy SZÖRNYETEGBE

17. Az első nap

*2 hét múlva*

Nyúzottan keltem, táskákkal a szemeim alatt és fagyponton álló életkedvvel. Ebből is látszik, hogy ma lépek be a suliba. Legalább az az egy szerencsém van, hogy Kol-al megyek, akivel sikerült ez alatt a két hét alatt összebarátkoznom. Mondhatni legjobb haverok lettünk. Hulla lassúsággal kikeltem az ágyból, és a fürdő felé vettem az irányt. Körül belül egy kilo sminkkel emberré "varázsoltam" magam, elvettem a sulis egyenruhát, amit sajnos naponta hordanom kellesz és lementem reggelizni.

- Jó reggelt... - biccentettem Kol-nak. Aki épp most vágzett a reggeliével. Nem értem, hogy tud meginni három tasak vért.

- Jobbat, mint ahogy kinézel. - nevetett, én pedig hozzávágtam, a legközelebbi tárgyat, ami a kezem alá került. Ez esetben, egy tányért. Persze, hogy elkapta, mit is vártam.

- Kösz szépen Kol. Elment az étvágyam, na gyere menjünk.

- A kocsikulcs nállad?

- Igen, majd kint odaadom.

Beszálltunk a kocsiba átadtam a kulcsokat az idegesítő haveromnak, és húsz perc múlva már álltunk is a suli előtt. Az az érdekes benne, hogy egy tó partján fekszik.

- Csodálkozok, hogy téged is felvettek ide. - szóllalt meg hirtelen Kol.

- Miért ne vettek volna fel?

- Hát, mert te leszel itt az egyetlen ember. A többiek mind vagy vámpírok, vagy boszik.

- És ezt miért csak most tudom meg? - kérdeztem htetlenkedve.

- Hát tulajdonképpen, ezt nem is kellett volna elmondanom. Klaus úgy gondolta, jobb ha nem tudod. De mentségére legyen, te akartál Davinával egy suliba járni.

- Oké, már úgy sem cserélhetek sulit, de ezt még megbánjátok. - és berobogtam a bejárati ajtón, de persze nem is én lennék, ha nem mentem volna neki valakinek.

- Oh... Bocsánat nem vettelek észre. - mondta érdes hangján a fiú, amíg talpra segített.

- Semmi gond, ez úgy is az én hibám volt, túl gyorsan mentem. - magyarázkodtam.

- Még nem láttalak itt. Josh vagyok.

- Az azért lesz, mert ma vagyok itt első nap. Andrea Sax vagyok, de jobb szeretem, ha Andy-nek hívnak.

- Segítsek megkeresni a szekrényedet?

- Köszönöm, nem kell, majd Kol segít.

- Ki az a Kol? Ugye nem a pasid? Légyszi mondd, hogy nincs pasid...

- Jajj, dehogy a pasim. Nézd, már jön is. - mutattam a közeledő Kol irányába - Ő Kol Mikaelson, a legjobb barátom. - mire ezt kimondtam az említett személy már mellettem állt. Mikor észrevette Josh-t, teljesen ledermedt.

- Joshua Rosza. - szóllalt meg egy idő után a legjobb barátom.

- Kol Mikaelson. Neked nem kellene véletlenül egy dobozban feküdnöd holtan? - kezdte egy fokal hangosabban Josh.

- Semmi közöd hozzá, hogy én hol vagyok, és milyen állapotban.

- De igen van hozzá közöm, mert a legjobb barátnőm idegroncs lett miattad. Tudod Davina még mindig nem heverte ki. - Josh Davina legjobb barátja? Atyaég nekem aztán van szerencsém. Máris első nap bajba keverem magam.

- Most ezt úgy mondod, mindha öngyilkos lettem volna.

- Fiúk elég volt!!! - ordítottam el magam, mikor már nem bírtam hallgatni a veszekedést. Körbenéztem, és mindenki minket figyelt beleértve Davina-t, aki elindult felénk - Most gyertek, és kint mindent nyugodtan megbeszélhetünk. - mondtam látszólag magabiztosan, de tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

Kimentem, ők pedig jöttek utánam. Nyugodtnak tűntek, de tudtam hogy Kol nem az önuralmáról híres. Csak vártam, hogy mit fog csinálni. Odajött hozzám, teljes erejéből megfogta a karomat, berángatott az autóba, és hazavezetett. Szemmel látható volt a feszültség. Leparkolt és berángatott a házban, ahol Klaus kíváncsi tekintetével találtuk szemben magunkat.

- Miért nem vagytok iskolában? - kérdezte komolyan.

- Hát azt kérdezd az elmeroggyant, dühkitöréses testvéredtől. - feleltem a könnyeimmel küszködve - Találkoztam egy bizonyos Josh Rosza-val. Jófej srácnak tűnt, amíg nem jelent meg mellettünk Kol. Elkezdtek veszekedni én meg elordítottam magamat, hogy nyugodjanak le és beszéljük meg kint. Kimentünk, Kol pedig, a Mikaelson természetnek híven berángatott a kocsiba és ide hozott. - ahogy kimondtam az utolsó szót zokogni kezdtem. 

Térdre hullottam. Fogalmam sincs mitől, talán a csalódottságtól, de nem volt erőm ezen gondolkodni. Éreztem, ahogy egy kéz simul rá a hátamra. Klaus próbált megnyugtatni, de nem nagyon ment neki. Inkább felvett menyasszonypózba és felvitt a szobámba, Kolt lent hagyva azzal, hogy ne próbáljon megjelenni a szobámban, mert mehet vissza a koporsójába. Letett az ágyamra, betakart, de nem ment el ott maradt velem addig, ameddig álomba nem sírtam magam.