Beleszerettem egy SZÖRNYETEGBE

23. Újjászületés

Kezdek magamhoz térni... Próbálom kinyitni a szemem, de még nem megy... Lassan kinyitom világos van... Talán reggel... Mennyit lehettem kiütve? Klaus szobájában vagyok, de vajon ő itt van? Bevállt a terv? Körbenézek... Hát persze, hogy életben van, ki más dobálta volna szét a tegnapi ruháit a szobában... Baszki most esett le, vért kell innom, hogy befejezzem az átváltozást... Szaladok is lefelé...

- Klaus!!! - ordítom a lépcsőről és hangom bezengi az egész házat. - Éhes vagyooook! - nyafogom.

- Ez meg hogy a jó égbe lehetséges??? - állít meg Elijah félúton a konyha felé és elkezd nézegetni, mintha szellemet látna.

- Jesszusom Klaus te még nem mondtad el neki? - kérdeztem, amikor megláttam az illetőt körül belül két méterre tőllünk.

- Lássuk csak, nem azon mi lenne a szórakoztató? - mondta egy ördögi mosollyal. - De mondjuk azt sem gondoltam volna, hogy ordibálva fogok kezdeni az új életedet. Amúgy honnan tudtad, hogy túléltem?

- Legközelebb ne hagyd szét a ruháid. - kacsintottam rá, odamentem hozzá és megcsókoltam.

- De mégis, hogy a pokolba élted túl? - értetlenkedett Elijah, mintha nemtudná az egyetlen lehetőséget. De lehet, hogy csak nem akarja elhinni.

- Fogadjunk, hogy elsőre eltalálod... - mondta Klaus gúnyosan.

- Hogy voltál rá képes? Hogy tehetted olyanná, mint mi? - akadt ki El. Jó becenév mi???

- Tulajdonképpen én kényszerítettem rá. - vallottam be. - Téma lezárva, mert ha a ti veszekedéseteken múla, engem szó szerint hagynátok éhen halni.

- Rendben édes, gyere a konyhába, a kedvencedet "főztem". - mutatta Klaus az idézőjeleket. Elijah csak sértődötten felment a szobájába, hát ennek meg mi baja?

- Mi a baja Elijah-nak?

- Fél, hogy elveszted az emberi énedet. - magyarázta el, és közben átadott egy tasak vért. Huhh oké itt az idő. Belekóstoltam... Irtózatosan fájtak a szemfogaim, de tűrhető volt... Baszki ez dejó... Még még, a francbaaa elfogyott.

- Klaus?

- Igen drágám?

- Mit fogunk csinálni?

- Nekem lenne egy ötletem. - húzta perverz vigyorra a száját.

- Na azt úgy felejtsd el ahogy eszedbe jutott Mikaelson... Még két napja sem vagyunk jóformán együtt, de te máris meg akarsz fektetni? Hát nem így játszunk... - boxoltam vállba.

- Dehogynem... - mosolygott, felkapott a vállára és már a hálóban is voltunk. Lecsapott az ágyra én meg csak vihogtam mint egy elmebeteg, de mielőtt még érkezett volna csinálni valamit, elrohantam kihasználva újdonsült gyorsaságomat. Persze, hogy a temetőbe mentem, de csak utána jöttem rá, hogy milyen meggondolatlanul is cselekedtem...