0BL!V!0N ~M.R~ /Befejezett/

62.fejezet

Vasárnap van.Az eső esik,én pedig a tükör előtt állok és fogom a kezembe a beszédem.Will szülei megkértek hogy mondjak pár szót.Kihajtottam a lapot és újra elolvastam a szöveget.

- Mehetünk? - kérdezi Mike.Megfordultam.A fiú szomorú volt.Bírta a fiút,sokkal többet beszéltek mint Jake-el összesen.

- Igen.Indulhatunk. - nézek a padlóra.

- Egyikötök sem akarja ezt,tudod jól. - megy el az ajtó mellett Manu.

- Hallottál valamit Mike? - kérdeztem.

- Nem.Esernyőt hozol ugye?

- Itt van. - mutattom fel majd kimegyek az ajtón.

- Gyászoló család, végtisztességet tevő gyülekezet! 15 nappal ezelőtt egy ifjú fiú a kifürkészhetetlen isteni útnak szomorú és fájdalmas állomásához érkezett.

Fájdalom....

- Willem testvérünk elhagyta e földi világot és elment, hogy lelkének megnyugvást találjon Istennél, ősei lelkének közösségében, beteg teste pedig végleg megpihenhessen az anyaföld ölén.

Megnyugvás....

- A legegyszerűbb adat, amit vele kapcsolatban koporsója mellett állva megjegyezhetünk az, hogy élt 18 évet. Nyilvánvaló, hogy ez nem csak a legegyszerűbb jellemzője elhunyt testvérünknek, hanem a legkevesebb is, amit róla elmondhatunk. Azért a legkevesebb, mert egyetlen ember esetében sem a hosszú élet és szép halál, vagy másfelől a nehéz betegség következtében véget érő földi élet rövidsége a fő irányadó a koporsók mellett, hanem a megélt élet tartalma az igazán meghatározó. Vagyis most, a koporsó mellett nem az eddigi életkörülmények milyensége a lényeges, hanem a szeretet, amely összekapcsolta hozzátartozóival és embertársaival.

Szeretet....

Ez a három szó ismétlődik a fejemben.A koporsóra nézek.Nyitva van a teteje.

- Willem szülei megkértek egy ifjút hogy mondjon néhány szót az ő érdekükben.Hope.Kérlek gyere és mondj néhány szót. - hallom meg a papot ahogy a nevemen szólít.Kimentem a tömegből és vettem egy mély levegőt.Fogom a kezemben a papírt elkezdeném kihajtani de inkább a kezembe fogom.

- Willem egy jó barátom volt,úgy mint itt a többi embernek is,rokonnak,családtagnak.Ő volt az egyetlen ember aki el tudta feledni velem azt,hogy az időm ketyeg.Minden kis apróságban meglátta a boldogságot.Élete legutolsó napjaiban is képes volt nevetni,és képes volt a másik számára enyhíteni a helyzetet. - mondom közben a síró párra nézek.

Rájöttem hogy a temetések nem a halottnak szólnak.

Hanem az élőknek.

Odamegyek a koporsóhoz.

- Pihenj a paradicsomban!A legjobb barátom voltál,de a szívemben tovább élsz. - fogom meg jéghideg kezét.

Vége lett a temetésnek,mindenki szétszéledt.

- Hope!Te is látod azt amit én? - szólal meg Zoe.

Odanéztem.Jessica a koporsónál volt és sírt.

- Én ezt nem értem. - mondja Mike.

- Èn sem. - mondom.

- Inkább menjünk.Így is nyomott a hangulat. - feleli Zoe majd elindulunk a kocsihoz.