0BL!V!0N ~M.R~ /Befejezett/

76.fejezet

A falak bevoltak festve.A barna színt Kanada utcái,nevezetteséggei váltották fel.Az ablakon és a falon egy rakás közös képünk volt.Néhány még akkor készült mikor még nem ismertük egymást.A képek között voltak lapok amiken egy-egy mondat volt:

Hope!Gondoltam megmutatom neked hogy milyen is Kanada fővárosa,meg persze az összes közös emlékünket.

Tovább mentem a következő laphoz,közben alaposan megnéztem minden egyes képet.A szemem könnybe lábadt.

Remélem ezzel enyhíteni tudtam a haragodat amit irántam mutatsz ki.

Mosolyogtam,belül pedig mardosott a lelkiismeret.

Will segített nekem.Ez az ő érdeme is.

A szemem könnyekbe öltözött és várt hogy mikor törhet ki.

Ezt a rajzot pedig megtartottam.Túl jól nézek ki rajta,de aki rajzolta az még jobban nézz ki.Szeretlek Hope.De mielőtt elmész,kérlek nyisd ki a fiókot.

Odasétáltam az asztalhoz.Kihúztam a fiókot,és egy doboz volt benne.

Nyisd ki.

Kinyitottam a dobozt és egy gyűrű volt benne.A gyűrűt megnéztem és két monogram volt benne.

M.R. + H.H.

Egy valamit ne felejts el: Azért van ilyen életed mert a legnehezebb csatákat mindig a legjobb harcos kapja.

Nem bírtam tovább.Térdre rogytam és sírva fakadtam.Zokogtam.Megtörtem.Mindenkit elvesztettem.A szívem hevesen ver,rászkodik a vállam a zokogástól.

Addig zokogtam amíg el nem aludtam.

- Hope! - hallom ahogy ébresztenek.

- Ne!Hagyd!Egy ideje nem aludt ilyen sokáig.Jó lesz ha hagyjuk. - mondja Mike.

- Oké. - megy el Jake.

Érzem hogy Mike felemel a földről és lerak az ágyra.Gondosan betakar,homlokon csókol.Még egy ideig érzem hogy ül az ágyon és engem nézz.

- Aludj jól! - mondja majd érzem hogy felállt.Halk lépteit hallom,végül becsukodik az ajtó.

Újra koncetráltam hogy elaludjak,ami hamarosan be is vált.

Egy repülőtéren vagyok.Manu sorba áll hogy beszálljon a gépbe.

- Manu!Gyere velem. - mondom.

- Fel kell szállnom. - mondja mint egy robot.

- Nem!Meg fogsz halni,ha most felszállsz.Kérlek gyere velem! - könyörgök.

- Fel kell szállnom. - ismétli meg.Oda megyek az előtte lévőhőz.

- Kérem segítsen! - rángatom a kezét mire megszólal:

- Fel kell szállnom.

- Nem!A fenébe!Nem mehetsz el!Értsd meg! - mondom és megcsókolom.A könnyeim legurulnak az arcomon.A fiú kifejezéstelen arccal nézett előre.Eltolt magától,felkapta a cuccait és felszállt a gépre.

- Nem!Álljon meg!Kérem szóljon hogy ne szálljon fel a gép! - rohanok oda az utaskísérőhőz.

- Sajnálom de már felszálltak. - mondja.

Jaj ne!

Az ablakhoz rohanok.A repülőgép felszállt és ment előre mikor a gép szétrobbant és darabjaira hullott.

- NEEEEEEEEEM! - kiáltom és csapkodom az ablakot.Vísitok,zokogok,csapkodok.Mikor valaki megfogja a vállam.

- Miért sírsz? - hallok meg egy hangot.

- Manu...De....Te... - mutogatok sírva.

- Itt vagyok.Nincsen semmi baj. - ölel magához.Mélyen beszívom ruhájának illatát.Eltávolódik tőlem,felemeli a fejem,magához húzz és mielőtt megcsókolna.....