0BL!V!0N ~M.R~ /Befejezett/

72.fejezet

Zenével hallgatni kötelező!👆👆👆
Jó olvasást!❤

Este volt.A fürdőben voltam és a tükörbe néztem ahogy a hegeim beborítják a testem minden egyes porcikáját.Figyeltem a hegeimet mikor a szemem megállapodott a néhány hetes vágásaimon.Megérintettem őket és kirázott a hideg.Az érintés miatt késztetést éreztem arra hogy újra pengéhez nyúljak.Ellenálltam,így eltávolódtam a fióktól és bemásztam a zuhanyzóba.Megnyitottam a meleg vizet ami marta a testemet,de egy idő után elviselhetővé vált.Megszárítkoztam,felhúztam a pizsamámat és kinyitottam az ajtót.Shawn szokás szerint itt várt rám.Megcsóválta a farkát és elkezdett ugrálni.

- Gondolom éhes vagy.Gyere megyünk enni. - kezdett el követni a konyhába.

Lementem a lépcsőn,bementem a konyhába és elővettem a maradék húst.Bedobtam a mikroba és Shawnra néztem aki előttem ült és engem figyelt.

- Minden rendben? - kérdezi Nick aki kivesz a hűtőből egy üveg vizet.

- Igen.

- Aludnod kéne.Holnap korán kelünk. - mondja én pedig odaadom a húst a kutyának.

- Tudom.Tisztában vagyok vele.Megetettem Shawnt utána alszom,de mivel kész vagyok így elmentem aludni.Jó éjt! - köszöntem el a fiútól és kimentem a helyiségből.

- Jó éjt srácok! - indultam fel a lépcsőn.Válaszil hallottam még pár "neked is"-t majd felértem a lépcsőn.

- Jó éjt Manu! - kiáltom és bemegyek a szobámba.Befeküdtem az ágyba,lehunytam a szemem és lassan elaludtam.

~ Másnap ~

- Vigyázz magadra haver! - pacsiznak le a fiúk Manuval.

Igen.Itt vagyunk a Los Angelesi repülőtéren ahol éppen Manutól búcsúzunk.

Márcsak én maradtam.Manu odajött hozzám de csendben volt.A szeme könnyes volt akárcsak az enyém.Nem szóltunk a másikhoz.Tudtuk hogy jobb lesz egy kis magány,mind kettőnk számára.

- Szia! - suttogta majd megölelt.Nem mondtam semmit.Beszívtam ruhájának illatát,átadtam magam a meleg ölelésének.Hiányozni fog az ölelése,csókja,érintése.

- Hiányozni fogsz! - súgja a fülembe.Lassan elszakadtam tőle.A szemébe néztem.Látom hogy legurul egy könnycsepp.Letöröltem az ujjammal,arcon csókoltam és eltávolódtam tőle.Manu felkapta a cuccait majd láttuk hogy elmegy a beszállóhoz.

Még utoljára visszanézett.A szemébe néztem.Mosolygott.Nem akartam hogy elmenjen.Oda akartam futni,szerettem volna hogy a karjába kapjon,megpörgessen és megcsókoljon.Hozzá akartam bújni mint egy kisgyerek a nagy plüssmacijához.Érezni akartam a csókját,a meleg ölelését.

De nem így lett.Csak néztem ahogy engem figyel.

Átnéztünk egymáson és más írányba tekintettünk.De mélyen a szívükben tudtuk,hogy nem így kellett volna történie.

A fiú elfordult.Manu elindult,felszállt a gépre,és ezzennel kilépett az életemből...

Egy időre.....

A szívem összeszorult,küzdöttem a sírás ellen.Mike megfogta a kezem és megszorította,ezzel azt jelezte hogy minden rendben lesz.

A zongora előtt ülök és nyomkodom le a hangokat.
Hirtelen felmordult a gyomrom.Lementem a lépcsőn és a konyhába menet meghallottam a barátnőm hangját.

- Hangosítsd fel! - mondja Bella a nappaliban.

- Kedves nézőink!Megszakítjuk adásunkat! - hallottam meg a tv-t és a nappaliba mentem.

- A madridi repülőgép az Atlanti óceán fölött,nagyobb turbulenciába keveredett.A hírek szerint meghibásodás volt a hajtóművekben.A vezetők mindent megtettek,de a katasztrófa elkerülhetetlen volt.Egy túlélője sem volt a katasztrófának. - látjuk a felvételt ahol lesüllyednek a gép maradványai,alul pedig a repülő indulási és érkezési időpontját mutatja.

Nem volt a gépen.

Tompán jut el hozzám minden.Mintha megállt volna az idő,vagy csak lelassult volna.Bella felsír,Nick átöleli,Jake csapkod,Mike a telefonját nézi,majd rám nézett könnyes szemekkel.

- Nem!Nem!Nem!Nem!Nem! - rohanok fel sírva a szobámba.

A telefonomon csupán egy szó állt:

Szeretlek.
- M

- Hope! - jön utánam Jake.

- Menjünk oda! - suttogom.

- De mivan ha...

- Vigyetek oda!Nem érdekel hogy egy szakadt pólóban és melegítőben vagyok.Csak biztosra akarom tudni hogy nem volt azon a kibaszott gépen. - üvöltöm sírva.

Beültem a kocsiba és a reptérre mentünk.Út közben minden lehetséges dolgot lejátszottam.Mi van ha kirabolták.Vagy elhagyta a jegyét.Mindenre gondoltam ami arra utal hogy ő nem volt ott a gépen.

Minden szülő,gyerek ott volt és a listát kérte.A legtöbben sírtak,vagy hisztérikusan nevettek.Egy nő odasétált hozzánk, Mike kezébe nyomta a listát majd egy erőltetett mosoly kísérletében,elment.

Kikaptam a fiú kezéből és elkezdtem nézni a papírt.Faltam szememmel a neveket és megállapodott a szemem egy néven.

Azon a néven,amit most az egyszer nem akartam látni.

Utatt törtem majd nevetve kiléptem az ajtón.Nevettem,végül a földre rogytam.Minden átfutott az agyamon.
Minden közös emlékünk a szemem előtt lepergett,akárcsak a kinézete.
A szőkés barna haja.Smaragd zöld szemei.Az ezer wattos mosolya.Az aranyos nevetése,mézédes csókja.

A mellkasom szúrt.Megtörtem.A szívem millió darabokra szed míg, szépen lassan felemészt a fájdalom.Most jutott el a tudatomig hogy soha többet nem látom őt.

Kibújt egy könnycsepp a szememből.A nadrágomra hullott de,nem szívta be a sós könnyet.Azt az egy cseppet néztem.
Csillogott,majd kimúlt.Akárcsak a boldogságom.
Az égre néztem.A borus felhők fölött kibújt a nap és az árnyékomat mutatja magam mögött.

- Megígérted!Azt mondtad hogy soha nem fogsz elmenni.Megígérted! - zokogom az égre nézve.

Nem tudom ki a felelős.Nem tudom eldönteni hogy én,vagy a szerelmünk ölt?