Elrabolva ✔

23. Rész.

,,-Persze -mondom halkan, miközben a könnyeim az arcomat áztatták -Jól vagyok.,,

-Figyelj nekem most viszont tényleg rohannom kell. Tudtok vigyázni?

-Persze!

-Ha bármi van azonnal hívjatok!

-Oké, szia David! -öleltem meg búcsúzóul

Bementem Jackhez.

-David elment...

Jack csak ült mintha meg se hallotta volna. Üreges tekintete hirtelen megtelt érzelmekkel.

-Menjünk nézzük meg hányan maradtak!! Ha meg kevesen jön az a rész amit a legjobban szeretek!

-Mivan? Jack miről beszélsz??

Mintha meg sem hallotta volna, felpattant a székről megfogta a kezem és elvonszolt a konyhába. Ott kinyitott egy alsó szekrényt, lényegébe majdnem teljesen bebújt oda, mire hallottam, hogy valamit matat, majd egy kiebb fajta robaj hagyta el a szekrényt.

-Öhmmm.. Jack?

Jack kipirosodott arccal és kócos hajjal bukkant fel. Kezében egy mikrofont tartott, aminek a másik vége a szekrényben fejeződött be. Boldog mosollyal megkocogtatta amit az egész konyhában (és akkor az egész házban is biztos) hallatszott. Majd ezt kiabálta bele:

-Figyelem figyelem. Aki még tagja ennek a szeleburdi társaságnak fogja meg a seggét és húzza le az étkezőbe!!

Ezt elismételte háromszor, majd úgy ahogy volt fogta a mikrofont, bevágta vissza és rácsapta az ajtót. Átsétáltunk az étkezőbe ahol máris egy két ember ténfergett.

-Üljetek csak le. -mutatott Jack a székekre

Engem elvezetett az asztalfő melleti székhez és kihúzta nekem. Én leültem és vártam a többiekre. Lassan pár ismerős arc is befutott még.

-Nos akkor -csapta össze Jack a tenyerét- vagyuunk...1..2..3.. összesen 52en.. Uff -vakargatta a fejét- ez nehéz menet lesz.

Csöndesen figyeltem ahogy Jack próbál az elkeseredett emberekbe lelket önteni. De ide tudtam, hogy más kell.

-Kérek egy kis figyelmet! -keltem fel a székemből- Tudom most mindannyian elkeseredtetek. De tudnotok kell, hogy nem csak ti mentetek át nehéz időszakokon! Nem önsajnálatból mondom, csak, hogy mindenki tisztában legyen a tényekkel. Gondolkodjatok el, hogy miért jöttetek ebbe a szervezetbe. Egyáltalán most miért vagytok még itt? Rég elmehettetek volna a többiekkel együtt!! De mégis itt vagytok! Velünk! Szóval gyerünk húzzon mindenki keressen embereket! Jack most szépen meghívjuk vendégségbe a másik szervezetet. Lejönnek és segítenek nekünk. Mindenki munkára! -tapsoltam kettőt

Fülüket farkukat behúzva indultak el, valaki kifele, valaki vissza be a házba. Jack maga elé meredve csücsült a székén.

-Ezt nem hiszem el -suttogta- hogy lehet, hogy így irányítod az embereket? Ilyen könnyen??

-Gyakorlat szívem. -adtam egy puszit a szájára

Egész nap jártuk a környező városokat. Estére össze tudtunk szedni még ötven embert, ami nagy szerencse volt.
Éppen Jack pólói közül vettem egyet ki, amikor kilépett a fürdőből egy alsó nadrágban. Még mindig nehezen tudtam betelni a látványával.

-Jól áll a pólóm -jött közelebb -de ebbe akartam aludni

Szomorúságot tettetve válaszoltam:

-Most kénytelen leszel az nélkül aludni.

Nevetve csókolt meg, majd emelt fel. Én kapálózva tiltakoztam, de Jack fogott és lerakott az ágyra mint egy kisbabát. Befeküdt mellém az ágyba és betakart. Közelebb húzódott hozzám és puszikkal hintette az arcomat. Addig csinálta amíg el nem aludtam.

Futok egy erdőben. Hirtelen megállok és lenézek. Egy rózsaszín kis szoknya van rajtam és harisnya. Mi a fene? Újra kisgyerek lennék? A kezeim csupa karcolás és sár. A térdemen is van egy folt. Megfordulok és egy hatalmas farkast látok.