Elrabolva ✔

29. Rész.

Drága Kislányunk!
Mire megtalálod ezt a levelet, már tudni fogsz egyet s mást. Így hát nem kell annyi mindent leírni. Remélhetőleg a bátyáddal ketten olvassátok ezt a levelet, de ha nem akkor igen van egy bátyád. Sajnos a sors úgy hozta össze, hogy el kellett hagynunk titeket kiskorotokban. Mindkettőtöket régi jó barátainkhoz adtunk, de Leah sajnálom, hogy azt kellett átélned, amit át kellett. Nem hittük volna apáddal, hogy azok a kedves emberek ilyenre lennének képesek. De ez most jelenleg mindegy is. Valószínűleg azért találtátok meg a levelet, mivel az álmodban itt voltál. Mindent megmagyarázunk majd az apáddal. Csak egyet kérünk. Ne keressetek minket, majd mi jövünk hozzátok, és együtt zárjuk le a másikakkal való rivalizálást!
Jackel vigyázzatok egymásra!

Szeretünk benneteket és hamarosan találkozunk!

Anya és Apa
2017. 04. 29.

Újra és újra el kellett olvasnom, hogy ténylegesen megértsem. Szóval a szüleimet hamarosan láthatom. És vége lesz ennek az egésznek? Jajj bárcsak minél hamarabb. De azt írták várjunk. Mire? Mi egész végig azt csináltuk. Hiszen keresni max ezt a levelet lehetett. Odébbtoltam a levelet Jacknek és Ednek, én pedig elkezdtem kutakodni a dobozban. Régi fényképek, egy csörgő, papírok és egy kisebb doboz. Azt már nem tudtam megnézni, mivel Jack megragadta a kezem és a dobozzal és a levéllel kirántott minket a házból.

-Jack mi történt? -kérdeztem tőle folyamatosan, de nem válaszolt

Berakott a kocsiba minket és gyorsan elindult.

-Jack! Mi történt?

Már egy ideje csöndben ültünk, már azt hittem nem is fog válaszolni, amikor hirtelen megszólalt:

-Félek, hogy követ az ellenség és a házban védtelenek lettünk volna. A levelet otthon is el tudjuk olvasni.

-Jó ez igaz. -Edre hátrapillantottam, aki egész végig csöndben ült

-Hé tesó, minden oké?

-Ja aha -eszmélt fel drága testvérem a bambulásból

Nem akart semelyikünk beszélni a levélről. Mindegyikünk elgondolkodott amiket látott.
Mivel a bázison már várták Jacket így nem nagyon tudtam vele négyszemközt beszélni. Eddel még mindig csöndesen szedtük a lépcsőfokokat. Kezemben a levél és a régi dobozt szorongattam, mintha az életem múlna rajta. Amikor az ajtó elé értünk csendesen néztük egymást.

-Átmehetek? Ezt meg kéne nézni -emeltem fel a dobozt -és még beszélnünk se ártana...

-Rendben. Gyere be -nyitotta ki a szobaajtót.

Mivel itt bent már elég meleg volt, lerángattam magamról Jack pulcsiját. A szoba kicsit át lett rendezve. Bekerült egy ütött kopott kanapé, egy nagyobb asztal ahol pár szék volt. Az asztalon hatalmas kupi volt mindenhol tálak papírfecnik, hamutartó, benne az elhasznált csikkekkel meg hasonló. A világos ágyneműt az ágyon átváltotta egy sötétebbre. A sok virág helyett csak egy két foglalt helyet az egyik sarokban. Tipikus fiús átrendezés. Odaléptem az asztalhoz és arrébb söpörtem pár dolgot, hogy le tudjam tenni a dobozt.
Leültem és felnyitottam. Ed leült mellém és a kezébe vette a levelet. Lassan kibontotta, míg cigi után kutatott. Én lassan keresgéltem tovább a dobozban. Csendben vártam, amíg Ed végleg elolvassa a levelet. A végét én is elolvastam miközben rádőltem a mellkhasára. Az utolsó sorokat újra elolvastam. Ed ledobta a levelet és meggyújtotta a cigijét. Semelyikük nem beszélt. Az csak elrontotta volna ezt az egész pillanatot. Ő lassan kifújta a cigifüstöt a fejem felett, én meg halkan sóhajtottam egyet. Hirtelen elkapott a hatalmas megnyugvás.

-Mióta cigizel?

-Nem tudom. Talán gimi óta. De nem olyan rendszeresen. Talán most többször látsz, de ez a sok stressz miatt van. Úgy istenigazából soha nem voltam nagy függője. Téged miért nem zavar?

-Nem tudom. Talán a suliban mindenki cigizett szünetben és hozzászoktam az évek alatt.

Csendesen ültünk tovább egymás mellett.

-Én megnyugodtam -szólaltam meg hirtelen

-Azt hiszem én is.  Évek óta. Van bennem remény.

Hirtelen kivágódott a szoba ajtó. Én felemeltem a fejem és Jacket láttam meg. Ő megkönnyebbültem sóhajtott fel.

-Halálra aggódtam magam!

-Nem tudtam mondani, hogy itt leszek. Csak úgy elrohantál. De nyugi nem szöktem meg -mosolyogtam rá kedvesen

-Még szerencse. Nem tudom mi lett volna velem akkor.

-Na megvagy mára, vagy még rohansz két kört az épületben? -kérdeztem vigyorogva

-Haha. Leülök közétek, hisz nem tudtuk ezt még megbeszélni. Ha nem zavarom a testvérpár tervszövögetését.

-Most nem. Már megbeszéltük, hogy mit tettünk az előző testel akit kivégeztünk, a következőt majd megbeszéljük -vágtam vissza -Na de komolyan. Jack. Mit gondolsz a levélről?

-Szerintem ez biztos, hogy ők írták. És egyenlőre várunk. Figyelünk. Figyelünk arra, hogy bármelyik pillanatban bettopanhatnak a szüleid vagy akár az ellenség.

-Ez igaz. Na de Jack hagyjuk magára szegény kis Edünket. Biztos hosszú napja volt. Jóéjt tesokám -nyomtam egy puszit a homlokára

-Sziasztok! Aludjatok jól -köszönt el két ásítás között.

Még ahoz a két lépéshez is megfogtam Jack kezét amíg az egyik szobából a másikba mentünk. Mielőtt beléphettünk volna az ajtón Jack megállított. Kérdőn rénéztem.

-Van egy meglepetésem.