Elrabolva ✔

22. Rész.

,,Erre csak erősebben nyomtam a gázt. Hogy élhette túl?,,

~Katherine szemszöge~

Az elmúlt pár napra alig emlékszem.
Persze a rosszakra kristálytisztán emlékszem, de arra, hogy Jack mikor jött, és, hogy kerülök a kocsiba arra egyáltalán nem emlékszem.
Korgott a gyomrom, és sajgott minden tagom amikor felültem.
Jack ahogy meghallotta a mozgolódást, letért a legközelebbi benzinkútnál, és hátra jött hozzám.

-Szia Katy, hogy vagy?

Válaszoltam volna, de a több napi kiabálástól teljesen elment a hangom. Odanyúltam, jelezve, hogy fáj a torkom, és nem tudok beszélni. Jack bólintott, és felmutatott egy zacskót, amiben egy szendvics volt, és egy üveg vizet.
Boldogan nyújtottam felé a kezeimet.

Amíg én ettem, nekidőltem Jack mellkhasának, és hallgattam az egyenletes szívverését. Tudom, hogy félt hozzámnyúlni. Hiszen borzalmasan nézhettem ki.
Miután megettem mindent Jack felé fordultam.

-Kat kérlek mondj valamit! Vagy legalább írd le. Monnd el mi történt veled!

-Nem szeretném -suttogtam

-Megerőszakolt? -tért a lényegre

Nagyot nyeltem. Nem akarom neki elmondani.
De úgyis kiszedte volna belőlem. Az egyszerűbb utat választottam, és csak bólintottam egyet.
Láttam, hogy legszívesebben felrobbanna, de ehelyett magához húzott, és megölelt.

-Annyira sajnálom, hogy miattam kerültél ilyen helyzetbe.

-Nem miattad volt -suttogtam- Szeretlek!

-Én is szeretlek!

-Hol vagyunk?

-Már csak pár mérföld és otthon.

Az otthon szótól egészen megkönnyebbültem. De még mindig reszkettem az emlékektől.
Behunytam a szemem és mélyen beszívtam Jack illatát.

-Nagyon rosszul nézek ki?

-A fejbőröd, és a lábaid. De ha egy sapkát húzol és betakarózol nem fogják észrevenni.

Úgy tettem ahogy mondta. Átemelt az első üléshez, szorosan betakart, és felhúzott a fejemre egy sapkát.
Vetettem pár kínlódó pillantást.

-Utánna megállunk és visszafekhetsz .

Bólintottam, majd csukott szemmel nyöszörögtem tovább.
Hamar odaértünk a határhoz.
Pár autó állt előttünk, amikor odaértünk.
Próbáltam éber arcot vágni, de így is alig bírtam felemelni valamelyik testrészemet, nemhogy mosolyogni.
A határőrnek azonnal feltűnt, hogy nem vagyok túl jó állapotban. Jackre kérdő tekintettel nézett rá, hiszen nem mindig van késő nyáron nyakig betakarva sapkában egy remegő lány a határon.

-Rákos, és lebetegedett. Azt mondták jöjjünk ide, itt segítenek, de nem tudtak vele mit tenni.

-Oo elnézést. Akkor kérem nyugodtan mehetnek.

Összecsapta az iratainkat, és intett, hogy mehetünk. Miután elhagytuk megálltunk, és hagytam, hogy hátra rakjon Jack.

-Komoly? Rákos? -kérdezem suttogva

-Jovanna! Úgy néztél ki a sápadt bőröddel, és fakult hajaddal. Tuti, hogy elhitte.

-Remélem. Kezd visszajönni a hangom.

-Nem baj ne erőltesd. Még így is csak suttogsz

-Jobb mintha meg sem tudnék szólalni.

-Nem baj ne erőltesd. Még így is csak suttogsz

-Jobb mintha meg sem tudnék szólalni.

A bázison rengeteg meglepetés fogadott. Semelyik sem a jó féle volt.
Amint beléptünk, kínos csend fogadott. Alig volt pár ember a házban. Jack arcán látszódott, hogy mindjárt felrobban, de csendesen mentünk. A konyhában már többen voltak. David is ott volt. Amint meglátott minket odaszaladt hozzánk, és megszorongatta Jacket, és engem is. Kérdőn néztünk egymásra, de inkább hagytam, hogy elmagyarázza a kirohanását.

-Rengetegen itt hagytak -kezdte a magyarázkodást- egy csomó ember ment át a másik szervezethez, és egy csomóan csak úgy itthagyták az egészet. A másik erődben lázadás tört ki, oda most akarok menni lecsillapítani a kedélyeket... Laura is kettős ügynök volt egész végig... én el sem hiszem -csuklott el a hangja -azt mondta szeret -suttogta

A szám elé raktam a kezem. Ez nem lehet. Pont Laura? Akit a legjobb barátnőmnek tudtam nevezni?
Akavra akaratlanul is, de közelebb húzódtam Jackhez, aki átkarolta a vállam. Az arca nem árult el semmit, de tudtam, hogy dühöng és még szomorú is egyben. Csalódott. Én is csalódtam benne. Hiszen mindent elmondtam neki. Bíztam benne. Mindenki bízott benne. Tudtam, hogy Jacknél most telik be a pohár. Leintettem Davidet, Jacket leültettem az étkezőben egy székre, és kimentem Davidhez.

-Hogy vagy? -kérdeztem azonnal

-Nem jól -felelte szomorúan

-Minden információt átvitt!!

-Ez most nem lényeg. Inkább mondd mi volt veletek, hogy ennyi ideig elmentetek. Jacktől kaptam néha egy egy kitérő választ, de ennyi.

Az emlékek százával rohamoztak meg az elmúlt napokról. Nagyot nyeltem.

-Engem elraboltak, két napig raboskodtam, de Jack kiszabadított.

-Úristen Kat jól vagy? -simítja meg David a kezem, és óvatosan megölel.

-Persze -mondom halkan, miközben a könnyeim az arcomat áztatták -Jól vagyok.