Egy éjszaka alatt [VMIN/BEFEJEZETT]

-2•5-

*TaeHyung PoV*
Az este történt dolgok számomra érthetetlenek. De nem Jimint nem értem, hanem magamat. Miért akarom, hogy megérintsen, átöleljen, kényeztessen. Tenyerén hordozzon, ha egyszer én gyűlölöm, meg nekem ott van Joshua. Aki persze full balfasznak néz. „Együtt vagyunk”, de napi szinten hallom, innen-onnan, hogy mással látták. Sose játszottam a féltékenyt, mert én is ilyen vagyok. Mellette is ugyan úgy folytattam a kalandjaim és magasból tettem a fejéra néha. Ha majd kell, egy jó szopás szólok és jön. Ennyi az egész, ami hozzá köt, na meg persze Jimin. Csak egy napja annak, hogy visszajött, de már megint fenekestül felfordította az életem. Küzdök a bennem rejlő érzelmekkel, de egyetlen mozdulattal le tudta rombolni, a hűvös, bunkó személyem, amivel hozzá fordulok. Ki vagy te Jimin, hogy azt hiszed ezt meg teheted? Nekem te nem jelentesz semmit, és soha többé nem is fogsz.
Nem akartam, hogy megcsókoljon, mert akkor végleg elveszíteném a fejem és könnyű szerrel ugranék vissza a karjaiba. De azt nem engedhetem, hogy ilyen könnyen megbocsássak neki. Sőt, soha nem szabad neki megbocsátanom. Hisz kihasznált. Egy éjszaka alatt teljesen a közelembe férkőzött, ezzel megtörve a szilárd burkot a szívem körül. Belopta magát a szívembe, de néhány perc alatt teljesen meg is utáltatta velem magát.

Reggel a hasamra fordulva szusszantottam mikor az ajtót fél szemmel láttam kinyitódni. Ha Jimin felmer ébreszteni fejbe baszom.

- Tá Oppa- szólított meg Seo. Mosolyogva nyitottam ki a szemeim

- Angyalka… minek vagy pucér?- néztem rá furán.

- Van rajtam ruha csak láthatatlan, látod?- forgott körbe.

- Na, ja - kuncogtam rekedt hangon és nyújtózva felkelte.

- Felvehetem a te pólód?- nézett rám cukin mire levettem a pólóm és ráadtam. Az ujjai neki elmentek hosszú ujjúnak az alja meg a lábszára közepét is takarta.

- Cuki- mosolyogtam és egy utolsó nyújtózás után felvettem az ölembe.

- Tá Oppa csinál nekem enni?- hajtotta vállamra a fejét.

- Persze Baba- pusziltam meg. – Sziasztok!

- Szia Kincsem. Hogy vagy?- vette ki a kezemből kislányát Bell

- Jól anya- puszilta meg anyukáját.

- Akkor Tae és Jimin mehettek ha szeretn…

- Beteg vagyok, lázas vagyok, haldoklom- kiabált gyorsan Seo nehogy Bell haza küldjön minket.

- Na de SeoMin! Apádnak és TaeHyungnak is van sok dolga. Nem érnek arra, hogy rád vigyázzanak, ha nem vagy egyszer beteg- nézett csúnyán rá Annabell.

- Nekem csak hiányoztak- suttogta elcsukló hangon a kislány és leszállt anyja öléből.
– Akkor menjenek haza- suttogta és felment a szobájába

- Mi van vele? Mostanában mindig ilyen- sóhajtott fáradtan Anna.

- Gyere- ragadtam meg Jimin kezét és felhúztam SeoMin szobájába.

- Seo- kopogott Jimin, de nem jött válasz csak halk szipogás.

- Kicsim engedj be- kopogtam én is, de még mindig semmi.

- Üldöznek az unikornisok- próbálkoztam mire kivágódott az ajtó és berántott minket a szobába.

- Meg van még a lábatok?- vizsgálgatta kisírt szemekkel lábacskáink.

- Kincsem- vette kislányát az ölébe Jimin.

- Apa elmentek?- könnyezett újra SeoMin

- Nem megyünk mi sehová. A hetet itt töltjük. utána minden hétvégén itt leszünk. rendben?- mosolyogtam rá és megcsíptem pocakját.

- Ígéritek?- mutatta fel mindkettőnknek a kisujját. Bólintva össze kulcsoltuk.

- De csak ketten. Sose egyedül- bökött fejével a testünk mellett lógott kezünkre. Félve Jiminre néztem, aki bíztatóan mosolygott és a kisujját nyújtotta.

Hezitáltam majd a kisujja helyett összekulcsoltam ujjaink, de nem néztem szemeibe hiába éreztem magamon perzselő tekintetét.

- Ígérjük, mindig csak ketten jövünk hozzád. Egyedül sosem- mosolyogtam és összeérintettük a hüvelykujjunkat.

- Tae…- suttogta Jimin.
Felé kaptuk a tekintetünk.

- Ezt anyukád küldte- adott a kezembe két borítékot.

- Seo gyere egy kicsit!- kiabált fel Bell.

Seo szökdécselve lement. Kibontottam a borítékot és boldogan láttam, hogy felvettek. Végre. Ez volt minden álmom.

Jókedvűen nyitottam ki a borítékot, de folyamatosan lehervadt ez a bizonyos mosoly. Vele… 3 évig... egy házban… Ráadásul ugyan az a szak is…

- Sajnálom… Próbálok beszélni vele ho...

- Nem kell. Nekem édes mindegy. csak majd ne nyafizz, ha látod a bátyád- vontam vállat

- Tae… Neked már tényleg semmi? Gyűlölsz?- nézett rám reményteli szemekkel, hogy hátha nem az a válaszom, hogy nekem ő már senki.

- A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny- álltam fel és elmentem öltözni.

Nekem Park Jimin nagyon is sokat jelentesz, hiába vagyok veled hűvös. Mindig tökéletes helyet fogsz kapni a szívemben, és csak téged engedtelek be oda…

Haii! :)
Ismét egy tökéletesen szar résszel jöttem, de mindegy..igyekeztem 😖
Ha valamilyen csoda folytán tetszett nyomokat hagyjatok!

Pussz: VALAKI