Zombie Apocalypse

Pain

Sziasztok!❤
Meg is hoztam a következő részt, ami egy kicsit (najó NAGYON) késett. Tényleg nézzétek el nekem, mert kevés időm van mostanában.😪😪
Na mindegy is. Remélem elnyeri tettszéseteket!☺
Puszi: Fincsoo❤💋

-Annyira utállak!-nevettem fel, mire legjobb barátnőm eltettette hogy sír.
-Hogy mondhatsz nekem ilyet Jasmin? Hisz tudom hogy imádsz.-nevetett mostmár Becca is.
-Esküszöm, ha vége a sulinak kinyírlak.-vicsorogtam rá, mint egy elmebeteg.
-Egy légytől is félsz drága.
-Naaa, nem is.-vágtam be a durcát.
Hirtelen Becca elkezdett rázkódni, és vér ömlött az összes testrészéből.
-Becca!-felsikítottam, és odaléptem a lányhoz, aki már alig lélegzett.-Nézz rám! Gyerünk!
-Ez is a te hibád!-lehelte ki az utolsó szavakat a száján.

-Jasmin!-felriadtam, mire egy félelemmel teli arcot véltem felfedezni.
-Jól vagyok.-nyugtattam meg, miközben az izzadságot tölöltem le az arcomról.
-Egyáltalán nem vagy jól. Sikítoztál és sírtál is. Mit álmodtál?-elmondjam neki vagy ne? Eléggé meg van ígyis sérülve.
-Semmi különöset, csak betett ez az egész helyzet.-rövidítettem le, remélve hogy nem kérdezget többet.
-Biztos nem akarsz róla beszélni?-erősködött Ted, mire felment bennem egy kicsit a pumpa.
-Olyan nehéz ezt megérteni, hogy nem történt semmi?-emeltem meg egy kicsit a hangom, mire nagyon megbántam.-Annyira sajnálom...csak..
-Jólvan, nincs semmi baj.-mosolygott, mire belebújtam az ölelésébe.-Tudod min gondolkoztam?
-Igen. A zombigyilkoló munkám mellett még gondolatolvasó is vagyok.-adtam meg a számomra megfelelő választ, mire Ted elkezdett nevetni.
-Akkor megnyugodtam. De azért inkább elmondom, ha nem haragszol meg.-jeleztem, hogy nem, mire feltette azt a kérdést, ami még a mai napig az eszemben van.-Azon gondolkoztam hogy mi lenne ha itt maradnék.
Először nem értettem, hogy ezt mire mondta, de egy idő után leesett.
-Nem.-jelentettem ki.-Nem teheted ezt.
-Minek mennék veletek? Már ígyis fuccsba ment az életem.-feladta. Ezt vettem ki belőle.
-Most hülyéskedsz velem?-fakadtam ki.-Megígérted, nem?! Vagy csak ez ilyen hülyeség volt?! Nem teheted ezt. Én is hányszor éreztem már azt hogy fel kell adnom, hogy vége van, meghalok?! De nem csak nekem, hanem mindenkinek aki itt van! Eljutottunk Indianapolisba, nem messze van már Seattle! Ilyenkor már nem adhatod fel! Tudom milyen érzés az, amikor úgy érzed hogy az egész világ ellened fordul, és a sors is kibaszik veled, de ilyen helyzetben nem lehet feladni! Tudod kik teszik ezt meg?! A reményveszettek! Akik már akkor meghalnak, mikor úgy érzik hogy ennyi, nincs menekülés! Pedig van! Mindig van kiút, és nem engedem meg hogy csak úgy feladd!-hallottam egy lábdobogást, mire Max kukkantott be az ajtón.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Igen. Ki is mehetsz!-pirítottam rá, mire kidülledt szemekkel kitolatott.
Mondanám hogy megsajnáltam Maxet, de valahogy nemtudom. Szarkazmus..
-De ez akkor sincs helyénvaló. Tudom hogy megígértem, de nehéz végignéznem, ahogy a volt szerelmem, csak úgy lecserél egy másik csávóra.
-Szerinted én nem érzem ennek az egésznek a nehézségét?! Tisztában vagyok vele, de nem hagyhatlak itt Ted! Fontos vagy számomra! Érted?-talán most basztam el, de nem érdekel.
-Hogy mondtad?-rám emelte nagy szemeit.
-Nem fogom mégegyszer elmondani. Tudod hogy mi süketít.-nevettem fel.
-Aludni kéne.-hagyta lógva az előbbi humoros megjegyzésem.
-Haragszol?-néztem rá reménykedve.
-Nem.-mosolygott.-Mit szólnál, ha holnap együtt vacsoráznánk? Lehet nem a legjobb egy Zombiapokalipszis közepén, de inkább ez, minthogy sétálgassunk közzöttük.-akkor ez most egy randi?
Elgondolkoztam. Mi lesz, ha megbánom? Egy próbát megér.
-Persze, szívesen.-adtam meg a számomra legmegfelelőbb választ.
-Szuper. De mostmár tényleg pihenjünk, mert reggel hullafáradtak leszünk.-bólintottam és visszadőltünk az ágyba.
-Jóéjt.-köszöntem el tőle, mire megéreztem egy meleg kezet a derekamon.
-Jóéjt.-suttogta halkan, és pár perc múlva elragadott az álom.