Zombie Apocalypse

Portya

Miután letisztáztam magamban azt, hogy Ted itt van velünk és semmi baja nincs, elmentem Nick-el a szobánkba.
Már egy ideje csak fekszünk és bámuljuk a plafont.

-Elakart hívni vacsorázni?-tudtam, hogy rákérdez.
-Igen. Mikor megtudtuk azt, hogy megcsaltak minket a párjaink, egy kis idő után összeszoktunk. Annyira, hogy mikor azt hittem vége van, megcsókoltam. Rengeteg ideig csak rajta járt az eszem. Nagyon fájt, hogy nem tudtam akkor azt mondani neki, hogy ne menjen oda. Akkor azt hittem vége van, ennyi. De tessék...Él és virul.-meséltem el a történetet.
-De ugye már nem érzel iránta semmit?-olyan aranyos volt.
-Nézzük csak..-vágtam elgondolkodtató fejet.-Itt vagy Te...Te, aki nekem a barátom. A barátom egy észveszejtő jó pasi. Akiért a lányok elájulnak, ha rájuk villantasz egy dögös mosolyt. Szerintem ez egy megfelelő válasz volt.-mosolyogtam rá.
-Hm...-huncutul elmosolyodott.-Azt mondod tökéletes vagyok?
-Na azért ne essünk túlzásokba EgóMatyi.-becézésére felnevetett.
-EgóMatyi?-kacagott még tovább.
-Hát de ha az vagy, mit csináljak vele?-kérdeztem.
-Akkor te mi vagy?
-Én egy Hercegnő vagyok.-húztam ki magam büszkén.
-Na akkor most közölünk ki is az egó?-nevetett fel megint.-Amúgy meg igazad van. Te az én Hercegnőm vagy.-közelebb húzott magához.
-Szeretlek..-nyomtam egy puszit a szájára.
-Én is téged. Nagyon.-ez a kis rövidke puszi elhúzódott egy csókra.
Pirulva váltam el tőle, hisz eléggé felkavarta a gyomromban lévő pillangókat.

Kopogásra lettünk figyelmesek. Miután kiejtettem a számból egy "Gyere"-t, az illető bekukucskált.
-Sziasztok.-mosolygott Ted.-Zavarok?
-Szia.-köszöntem neki.-Nem zavarsz.
-Szuper.-összecsapta a tenyerét.-Azon gondolkoztam, hogy elmehetnénk portyázni.
-Ez nem rossz ötlet.-ismerte el Nick. Remélem össze fognak szokni.-De csak ketten vagyunk.
-Megyek én is.-mondtam.
-Na azt biztos hogy nem!-tiltakozott azonnal Nick.-Nem akarom hogy bajod essen.
-Emlékeztetlek, hogy ebben a világban már csak bajok vannak. Nem kell rám vigyáznod folyamatosan.-szóltam le.
-Nem baj. Akkor se jössz.-mintha ő eldöntötte volna...
-Nem vagy az apám hogy megtiltsd!-emeltem fel a hangom.
-Fel tudnád fogni végre, hogy féltelek?!-kontrázott.
-Basszameg!-álltam fel.-Ameddig te nem voltál itt, addig is tudtam magamra ügyelni! Nem kell hogy folyamatosan a nyomomban járj Nick!-úgy éreztem ez fájt neki, de nem szeretem az ilyet.
-Rendben.-szembe állt velem, majd rámemelte tekintetét.-Akkor menj.
-De te is jössz.-nem szerettem volna, már a kapcsolatunk legelején összeveszni vele.
-Azt mondtad nincs rám szükséged..
-Kiforgattad a szavamat! Nem ezt mondtam, hanem hogy nem kell mindig rám vigyáznod!-álltam ki magam mellett.
-Mindegy.-mosolygott.-Menjetek, majd találkozunk. Szeretlek.-fogta magát és kisétált.
-Ezt nem hiszem el!-idegesen lehuppantam az ágyra, majd csendben ültem.
-Ne haragudj..-hallottam meg Ted hangját. Nem is emlékeztem rá, hogy bent maradt.
-Ugyan..-legyintettem.-Ez nem a te hibád..Minden kapcsolatban van veszekedés.
-Akkor hagyjuk a mai programot?-félve kérdezett rá.
-Dehogy!-azonnal felálltam, majd elkezdtem összeszedni a cuccaimat.-Várj meg kint. Nemsokára megyek.-a fiú csak bólintott, majd kilépett az ajtón.

-Kész vagyok!-kiabáltam, miután mindenemet összeszedtem. Lent már Ted várt készenlétben.
-Szuper!-csapta össze a kezeit.-Akkor indulhatunk?-szememmel Nick-et kerestem, mire az egyik fotelon leltem rá.
-Egy pillanat.-Ted követte a tekintetem, majd ránézett a barátomra és megértően bólintott.
Halkan odamentem Nick mögé, majd átöleltem.
-Ne haragudj, hogy veszekedtem veled.-suttogtam lágyan a fülébe.-Én csak nem akarom, hogy úgy kezelj, mint egy kislányt.-semmi válasz.-Nagyon Szeretlek Nick.-már azt hittem semmi reakciót nem kapok, de mikor megfogta a kezem és csókot lehelt rá, megkönnyebbültem.
-Én is nagyon szeretlek Baba.-velem szembe fordult, majd felkelt és átölelte a derekam.-Nem kezellek kislányként, csak vigyázok rád.
-De az ugyanaz.-kuncogtam.
-Nem baj.-vette fel a mosolyát.-Te az én Hercegnőm vagy és nem akarom, hogy bármi bajod essen.
-Rendben.-adtam egy puszit az orrára.-Megyek, de nemsokára visszajövök. Addigra lepj meg valamivel.-kacsintottam rá, de tudtam hogy mire érti.
-Alaposan meg foglak lepni, ne aggódj.-a szájába harapott, mire nekem már rögtön beállt a piszkos fantáziám.
-Megyek.-sóhajtottam.-Szeretlek..
-Szeretlek Jasmin.-egy utolsó csókot adott nekem, majd elindultam Ted után.

-Na minden rendben?-kérdezte mosolyogva, de mégis láttam valami fájdalmat a szemében.
-Átbeszéltük a dolgokat, szóval minden rendben.-válaszoltam neki.
-Akkor indulhatunk?-válaszul csak bólintottam egyet, majd útnak eredtünk.

-Mennyire nyugodt most itt minden...-beszélt halkan.
-Bárcsak mindig ilyen nyugodt lenne az életünk is..-sóhajtottam egy hatalmasat.
-Senkinek sem könnyű...
-Hát a mai világban már nem..-csendesen lépkedtünk, a levelek ropogtak a talpunk alatt.
-Nézd!-mutatott valamerre.-Ott biztos kell lennie valami kajának.-odanéztem, majd egy abc-t pillantottam meg.
-Remélem.-mondtam, majd ezzel elindultunk.

-Pakolj össze mindent, ami kell.-adta nekem az utasításokat Ted.
-Rendben.-bólintottam, majd csend telepedett közénk, amit csak a halk motoszkálás vert át.
-Milyen volt?-törte meg a csendet, de mivel nem értettem, ezért átváltoztatta a kérdését.-Milyen érzés volt, amikor azt hitted meghaltam?-nagyot nyeltem, majd belekezdtem.
-Tudod...Amikor kiderült az, hogy Becca és Max..-lenézett a földre.-Szóval érted...Akkor nagyon össze voltam törve és olyan alapon volt, hogy miért ne haljak meg? Hisz senki nem szeret, még a legjobb barátnőm is átvert..De akkor tudtam, hogy te is ugyanabban a helyzetben voltál és nem lehettem önző...Nem tehettem azt, hogy csak úgy itt hagylak téged velük. Amikor először kezdtünk egymás felé közeledni, már féltem attól, hogy mi van ha..De nem így történt. Tudtam, hogy egyszer mindennek vége van és nem élhetünk sokáig, de mikor elhívtál vacsorázni, akkor az eddigi halálérzelmem elmúlt. Úgy voltam vele, hogy Te itt vagy nekem. Abban a pillanatban, még a mai napig nem tudom felfogni hogy miként, de többet éreztem irántad. Már ott voltam, hogy megszerettelek. Igen...Így van.-mosolygott egyet.-A kérdésedre a válaszom meg az, hogy sírtam. Nehezen tudtam elfogadni azt, hogy te nem vagy többé és csak is én tehettem róla.-bekönnyeztem.-Mert tényleg én voltam a hibás..Ha én nem mondom neked akkor, hogy ne menj oda, megelőzhettem volna, ami meg sem történt. Mert tény és való, hogy nem harapott meg, amit nem bánok. De akkor, abban a pillanatban elszörnyedtem. Nem akartam elveszíteni az egyetlen embert, akire mindig is számíthattam.-legördült egy könnycsepp az arcomon, majd hangtalanul leesett a földre.-Ezt éreztem én akkor, amikor úgy éreztem hogy meghaltál. Viszont, ha csak egy szóval jellemezném, akkor azt mondanám, hogy fájdalmas.
-Én...-nem tudott megszólalni.-Én sajnálom, hogy nem kerestelek. Azt hittem, hogy meghaltál, de utánna rájöttem, hogy egy igazi túlélő vagy.
-Semmi baj Ted.-kifújtam a levegőmet.-Most már együtt van újra a csapat kis része.
-Igen.-mosolygott egyet.-Becca-val mi van?-a gyomrom liftezni kezdett, mikor érdeklődött a lány iránt..Jézusom Jas! Hagyjd abba! Neked barátod van!
-Meg van. Viszont..-nem tudom hogy kéne elmondanom neki a rossz hírt.-Becca elvesztette a babát..-Ted arckifejezése egy másodperc alatt megváltozott.
-Micsoda?-dühöt és fájdalmat fedeztem fel a szemében.-Hogyan?
-Én sem tudom pontosan, mert akkor nem voltam ott.-mondtam, mire még dühösebb lett az arckifejezése.-Petra mondta el nekem, mikor visszamentem, hogy a baba elment. Sajnálom Ted..
-Miért nem voltál ott vele?-kérdezte, mire a vér is megfagyott bennem.
-Ted..Mégis ho...?-nem engedte, hogy befejezzem.
-Ha mellette lettél volna, akkor jobb lenne most neki!-ordított, ami megrémisztett.
-Állj le...Halkabban.-sose láttam még ilyennek.
-Mégis milyen barátnő az olyan, aki ott hagyja a barátnőjét?!
-Félreérted Ted! Én akkor nem tu..-megint a mondatom közepébe vágott, ami csak jobban felidegesített.
-Persze..Te semmit nem tudsz soha!-kiabált velem, mintha csak is én lennék a hibás..
-Elég legyen!-rendet teremtettem.-Te mindig csak azt hiszed, amit te akarsz! De az nem számít, hogy nem így volt ez az egész! És te?!-rám nézett.-Te hol voltál?! Miért nem voltál itt az egyetlen kis életednél, mikor is elvesztette a babát?!
-Mert nem tudtam! Nem találtalak titeket!-közelebb jött.-Én szerettem volna, ha rájuk lelek, de nem tudtam.
-Rájuk lelsz?-egy könnycsepp hullott ki a szememből.-Szóval igazából nem is engem kerestél!-nem akartam, hogy gyengének lásson.-Gratulálok Ted!-tapsoltam egyet.-Hivatalosan is megkapod tőlem a bunkósági díjat!-nagyon fájt amit mondott.
-Basszus Jasmin..-lentebb vette a hangerejét.-Sajnálom..Én csak..Én csak felhúztam magam. Ne haragudj..
-Hányszor mondtad már mióta itt vagy megint, hogy bocsánat? Folyamatosan csak a lelkembe tiporsz!-mondtam neki, mire közelebb akart jönni, de én automatikusan arébb mentem.
-Jas..-a kezemért szeretett volna nyúlni , de elhúztam előle.-Én tudom, hogy most egy hatalmas nagy gyökér vagyok, de...
-Folyamatosan ez a fránya de! Mióta visszajöttél, mindig csak ideges vagy!
-Tudom...Csak basszus...Annyira hiányoztál..-megölelt, mire nagy nehezen viszonoztam.

A meghitt pillanatunkat egy fegyver dörrenés verte szét, mikor éreztem, hogy a lábamba lőtt valaki. Azonnal felkiáltottam, mert nagyon fájt.
-Jasmin!-ordította nekem Ted, majd csak annyit érzékeltem, hogy valakinek odakiabál, majd megint egy golyó elsült és valaki mellém zuhant.
-Ted!-halkan mondtam, de fájdalmasan..

Nem veszíthetlek el mégegyszer!