Zombie Apocalypse

Again and again

"Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerűen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos..."

Szélsebesen szaladtunk a többiekkel, mikor is Becca felbukott egy gyökérben. Azonnal cselekedtem, és odarohantam hozzá.
-Gyere gyorsan.-felkaptam a karjánál fogva, majd úgy mentünk tovább.

Egy elágazáshoz értünk, majd úgy kellett eldöntenünk, hogy merre.
-Jobbra! Ott kevesebb kóborló van.-mondta Nick. Mivel nem volt semmi vitatkozásunk ezzel kapcsolatban, így arra folytattuk utunkat.

Pár kilóméter után, a nagy csordát elhagytuk.
Kifulladva, és izzadtan ültünk le az erdő fáinak a tövében.
-Gyűlölöm ezeket a rohadékokat.-lihegtem teljes erőmből.
-Szerintem mindenki így van ezzel.-válaszolt Petra, mire mindenki helyeselt.
-Keresnünk kéne egy száll..-Becca mondatát egy velőtrázó sikoly törte meg, ami Petrától jött.
-Ne!-felkiáltottam, mikor láttam hogy egy zombi beleharapott a lábába. Azonnal odarohantam, hogy fejbeszúrjam, de már megtette Lily.
Mindenki hatalmas nagy döbbenettel nézett, kivéve szegény barátnőmet, aki csak sírt.
-Add ide!-hirtelen el akartam kérni Lily-től a kést.
-Nem! Ezt nem fogod megtenni!-tiltakozott Petra, mire elkezdtem sírni.
-Nem! Te nem teheted ezt! Nem hagyhatsz itt!-ordítottam.
-Szerinted akartam?! Minden vágyam csak ez volt!-kontrázott.
-Nem! De nem akarlak elveszíteni!-borultam rá.
-Én sem!-együtt sírtunk.

Egy idő után Petra eltolt magától, majd magabiztosan a szemembe nézett.
-Emlékszel amikor azt mondtam soha nem hagylak magadra?-pontosan emlékeztem. Akkor mondta, mikor Ted elment..-Sajnos ezen a Földön már nem lehetek veled, de tudnod kell hogy te vagy a legerősebb lány, akit valaha ismertem. De sose felejtelek el, azt tudnod kell. És majd ha arra kerül a sor, hogy...-nyelt egy nagyot-meg kell ölj, tudnod kell hogy sosem bántam meg hogy te tetted ezt. Sőt! Inkább csak büszke leszek rád!
-Ne mondd ezt...-kérleltem, miközben a többiek halkan voltak.-Nem hagyhatsz itt! Mégis ki lenne az az ember, aki a legrosszabb pillanatokban is képes boldog lenni?! Csak te! Te vagy az! És nem engedem hogy csak úgy itt hagyj! Lehet hogy önzőnek gondolsz, de nem akarom hogy meghalj!-kiabáltam.
-Én sem akarom basszus! De megtörtént! Én sem akarlak itt hagyni, hisz olyan sok dolog történt! Annyira rossz!-megint bőgtünk.
-Nagyon szeretlek!-keservesen markoltam a vállába, és soha nem akartam hogy elmenjen.
-Én is nagyon, de nagyon szeretlek.-puszilt bele a hajamba.
Pillanatok alatt rosszabbult a helyzet. Hirtelen Petra felnyögött, mire megijedtem.
-Fáj!-nyöszörgött, és éreztem hogy lázas.
-Ez nem igaz!-csaptam a fába izomból. Éreztem, hogy ezt majd később megbánom.-Basszameg! Minden rohadt kóborló bassza meg!-ordítottam a külvilágba.
-Halkabban.-intett le Nick.-Ne jöjjenek ide.
-Nem érdekel! Nem mindegy?! Hisz mind meghalunk! Mindenki! Nincs semmi értelme, annak hogy így szaladgáltunk előlük! Utálom az egészet! Mindenkit elveszítek a kurva életbe!-hisztiztem.
-Nyugodj meg drágám.-nyúlt a kezemért Petra.-Ne fogd fel így a dolgokat. Ez a legrosszabb! Hisz emlékszel mit mondtál Ted-nek? Hogy sose szabad feladni! Te neked sem szabad, hisz csak rádszámítanak! Nem szabad sose cserben hagynod őket, mert csak te vagy nekik!
-Köszönöm.-suttogtam.-Mit kezdek nélküled?-sírtam tovább.
-Meg leszel te. Erős egy személyiség vagy bébi.-még ilyenkor is próbált viccelődni, de a komor hangulat nem ment el.
-Jas. Tovább kell mennünk.-tette rá a vállamra Becca a kezét.
-Nem akarlak itt hagyni.-már duzzadt szemekkel néztem a földön ülő barátnőmre.
-Nem hagysz itt. Mindig is ott leszek a szívedben.-mosolygott.-Most pedig igaza van Becca-nak. Meg kell tenned.-válaszolt.
-Nem megy.-égő érzés volt a szívemben. Újra és újra feleszmélődik az a nap, mikor Ted itt hagyott minket...-Nem akarom hogy megint megtörténjen...
-Szívem, én meg nem akarok olyan undorító lenni, mint azok a zombik. Szóval kérlek fogd meg a fegyvered, és legyél gyors.-kérlelt.
Akármennyire nehéz volt, lenyúltam a tokomba, majd előrántottam a pisztolyom.
-Szeretlek, és én annyira sajnálom hogy ez történt.-alig kaptam már levegőt, de még így is értette Petra.
-Én is nagyon szeretlek. Fentről mindig vigyázni fogok rátok srácok. Jók legyetek.-búcsúzkodott, majd intett a fejével hogy csináljam.
Rátettem a ravaszra a kezem, majd a fejére irányítottam a fegyvert, és meghúztam a ravaszt.

Akármennyire is hittem azt hogy könnyebb lesz, egy kicsivel se lett az...
Le ejtettem a pisztolyom a földre, majd ráborultam Petra holttestére.
-Nem! Kelj fel! Nem lehet!-püföltem a mellkasát, és reménykedtem abban hogy majd felkel.-Mondd, hogy ez az egész egy kibaszott álom! Kelj fel, és röhögj a pofámba, hogy ez csak egy szaros vicc volt!-már tiszta vér voltam, és ami a legdurvább, nem az én vérem...

Semmit nem éreztem, csak annyit, hogy valaki felvesz, és úgy megyünk tovább.
Az érzés, hogy nem jön vissza többé... a könnyek, melyek hiába születnek, az emberek, kik örökké szeretnek, a szívek, melyek soha nem feledték, a szívek, melyek egykor még őt szerették, az elmúlás, az elmúlás az, mely mindenről tehet... az is, melyet elűzni végleg nem lehet...

Nem érdekelt hogy hova megyünk, sőt az se ha megtámadna egy zombi.
Semmi nem érdekelt, csak az hogy elvesztettem egy barátot, akit nekem kellett megölnöm...

Kis idő múlva éreztem, hogy leraktak valami puha helyre. Nem akartam semmire se figyelni..

-Kérlek nézz rám Jasmin!-lengette meg a szemem előtt Nick a kezét.
Ahogy csak tudtam, próbáltam rá összpontosítani, de nagyon nehéz volt.
-Nem hagyhatsz itt minket, rendben?-kérdezte.
-Én..Én nekem ez nem megy.-alig tudtam kinyögni valamit a számon.-Ez az egész...Mindenkit eveszítek, és tudom hogy másokkal is ez van, de egyszerűen nem mindenki lehet olyan erős! Gyűlölöm ezt a szaros világot! Teljes szívemből gyűlölöm!-megint elkezdtem zokogni.
-Kérlek bæ!-meleg kezeket éreztem magam körül, amit egy remegő hang követett.-Tudom hogy fáj, de nem szabad magadba zuhannod. Téged már nem veszíthetlek el.-itt tudtam hogy Nick az.
-Nem akarom, hogy többet szenvedjek. Nem akarom.-ráztam a fejem.
-Én elhiszem, de mindenki szenved. Ez a köcsög világ már ilyen. Mindig újabb meglepetéseket hoz.-simogatta meg az arcom.
-Szeretlek titeket srácok.-alig maradtunk, de csak értük vagyok. Ha ők már nem lennének, már én se léteznék.
-Mi is szeretünk téged, de most inkább aludj egyet. Jót fog tenni.-mosolygott rám Lily.
-Nem merek. Félek hogy rémálmom lesz.-mondtam.
-Elénekeljem neked azt, amit akkor énekelt anya, mikor együtt aludtunk, és féltünk a sötétben?-válaszul csak bólintottam. Imádom Lily hangját.-Rendben. Akkor kezdem.-bebújtam Nick szoros ölelésébe, majd a kellemes dallamra szundikáltam el.

Sziasztok babák!❤️
Hát egy kicsivel előbb jött ez a rész, mint ahogy írtam, de remélem senkinek sincs ellenvetésére!☺️❤️
Csak meghött az ihlet, és már írtam is!😍
Ja, amúgy hihetetlenek vagytok srácok!😍😍😍
Pár megtekintés még, és meg lesz az 1k néző!😍😍
Annyira imádlak titeket!❤️❤️❤️
Jó olvasást nektek drágáim!❤️❤️❤️
Sok puszi: Fincsoo❤️💋