Zombie Apocalypse

Gyász

Mikor felkeltem, az egész fejem sajgott a sírástól, de a legjobban a szívemben éreztem azt a hihetetlenül nagy ürrességet, amit Ted hagyott ott.

Elment..Az a fiú, akire bármikor számíthatott a csapat, már nincs többé.
Istenem Ted! Annyira hiányzol...
Emlékszem mikor megígértettük egymásnak hogy túléljük.
Ígéretet tettünk, miközben egy rohadt kóborló fuccsba vágta az összes dolgot.
Elvette tőlem Tedet, de nem csak tőlem, hanem a csapattól.

Megpróbáltam felállni, aminek az lett az eredménye hogy megszédültem.
Elmormoltam egy nőhöz illő káromkodást, majd megint nekiveselkedtem, immáron sikeresen.
Kiléptem a szobából-amiben Teddel feküdtem-, majd útnak eredtem felkeresni Petrát.
-Itt vagyok.-ijesztett meg barátnőm.
-Szia.-hangom rekedt volt.
-Hogy vagy?-kérdezett rá arra, ami a külsőm alapján-ha már a szívemet nem láthatja-észrevehető.
-Úgy mint akinek meghalt a barátja.-ésszerűen válaszoltam, mire megint megéreztem azt a bizonyos gombócot a torkomban és megint elárasztotta a könnyfátyol a szemeimet.
-Jajj szívem.-nem szólt semmit, csak megölelt.
-Bárcsak itt lenne.-szipogtam, miközben az összes emlékünk ellepte az agyam.-Arra vágytam, hogy majd elkezdjük a saját életünket, amiben nincsennek zombik. Erre?! Az egész tönkre ment. Esküszöm, ha tehetném valami hülyeséget csinálnék. Csak arra várnék hogy leszidjon, vagy kiabáljon velem, miszerint nem helyesen cselekedtem! Egy kumma szó is elég lenne ahhoz, hogy tudjam itt van velem! De nem!-remegtem a sok sírástól.
-A jók mindig elmennek, és csak a rosszak maradnak életben. Ez az élet rendje sajnos.-sóhajtott Petra.-Ha tehetném, legjobb barátnő révén, az összes fájdalmadat elvenném, de nem tudom. Sajnálom.
-Reménytelenül beleszerettem a belsőjébe. Minden porcikájába. A hibáiba. A hátrányaiba. Az előnyeibe. A humorába. Hogy vele minden olyan könnyű volt. A szemeibe. A mosolyába. A hangjába. Az illatába. Az egész lényébe. És nincs itt. Ezt már nem tudom neki elmondani.-éreztem ahogy Becca figyel.
-Tudod.-kezdett bele az előbb említett.-Van úgy, hogy annyi fájdalmas dolog történik veled, annyi ember bánt meg és hagy magadra, hogy te ezt szép lassan megszokod. És mikor egyik este csak fekszel és ezek végigpörögnek az agyadon, te csak nézel ki a fejedből, miközben érezni akarod a kínt, a szenvedést, bármit...csak érezni akarsz, de már nem megy.-fejezte be a monológját.
-Szóval, neked már nincsenek érzéseid?-haragudnom kéne rá, de valahogy most nem megy.
-Mióta ez az egész elkezdődött, kikapcsoltam az érzéseimet.-akárcsak a TVD-ben.
-Akkor miért érezted azt hogy meg kell csalnod őt?!-hirtelen nem tudtam mi történik velem, de ezt ki kell adnom magamból.
-Tudod jól hogy nem akartam.-a régi duma.
-Ha nem csaltad volna meg, még élne! Nem jött volna be a szobámba, és nem kerültünk volna egymáshoz ilyen közel! Az egész a te hibád!-tudom hogy ez nem így van, de egyszerűen nem tudom felfogni hogy én felelek ezért az egészért.
-Nem én vagyok a hibás!-felemelte a hangját.-Mindig lenyelem, amit mostanában a fejemhez vágsz! Tudom hibáztam, de ki nem csinál ilyet?! Egy ember se tökéletes, ahogy te sem! Mi voltunk a két tökéletlen, és úgy egészítettük ki egymást! Legjobb barátnők voltunk, erre te elhajítottál magadtól egy kis baki miatt!
-KIS BAKI?! Neked az kis baki, ha a legjobb barátnőd csávójával lefekszel?!-nevettem fel ingerülten.-Neked mi a nagy baki?! Ha megölsz valakit?! Gyönyörű vagy! És igazad van, tényleg nem vagyok tökéletes, és abban is hogy mi egészítettük ki egymást, de tudod ez a múlt. Azt nem lehet elfelejteni amit tettél. Lehet hogy te úgy érzed minden rendben van, de egyet meg kell jegyezned: soha nincs elfelejtve amit tettél velem és Teddel. De nyugodtan örülhetsz, mert eddig mindenkit elveszítettem magamtól, csak Petra van már nekem.-mosolyogtam sírva.-Sajnos nekem ezt adta az élet. És igaza van Tednek: a sors egy köcsög. És jobb ha nem foglalkozok azokkal, akik tönkrebaszták az életem. Szóval hagyjuk ezt a témát.-felálltam.
A lelkemben éreztem azt a szörnyű fájdalmat.
Megfogtam magam, majd felmentem a tetőre.
-Miért kell mindenkit elvenni tőlem?!-kérdeztem, az isten se tudta hogy kitől. Mégis úgy éreztem ezt kell tennem.-Miért?! Miért nem engem veszel el?! Mindenki csak elmegy tőlem! Ott van Max! Őt miért kellett?! Vagy akár Beccat?! Legjobb barátnők voltunk! Ben, Ted! Miért?! Miért nem engeded meg azt hogy a rohadt életben valaha én is boldog legyek?! Ennyire fáj?! A szüleimet is elvetted tőlem! Már csak Petra van nekem! Istenem...-már ott voltam, hogy szarok bele az egészbe, mikor egy hangot hallottam a hátam mögül.
-Nem vagy egyedül.-az illető leült mögém.-Rengeteg mindent elbasztam, és tudom hogy ez a büdös életbe nem hozhatom rendbe, de egyet megígérek neked.-megfogta a vállam.-Soha, ismétlem soha nem hagylak cserbe.-éreztem ahogy felrémlenek az együtt töltött időnk.
-Annyira fáj hogy elment.-bőgtem, miközben Max karjába kapaszkodtam, mint valami menedék.
-Tudom, de hidd el, ő neki már jó.-reszkedtem az idegtől és a fájdalomtól.
-Megígértük hogy együtt leszünk. Miért hagyott magamra?! Miért?!-megpróbáltam megnyugodni, ami nem nagy sikerrel ment.
-Nem hagyott magadra. Itt van neked Petra. És ha kell-nagyot nyelt.-én is itt leszek, mert attól hogy egy iszonyat nagy seggfej voltam, még számíthatsz rám. Rendben?-éreztem hogy ő is remeg.
-Köszönöm.-hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem. Éreztem ahogy megfeszül a teste, majd elernyed.
-Menjünk be, mert már vár téged Petra.-mosolygott.
Felálltunk, majd nehezen, de visszaértünk, ahol egy Petrával találtam magam szembe.
-Gyere ide Mucikám.-kérdés nélkül belevetettem magam az ölébe.-Itt vagyok veled.
-Tudom.-suttogtam neki.-Hol van Becca?
-Fent az emeleten.-már épp leszálltam az öléből, és Becca szobájához akartam menni, mikor elkapta a karom.-Ne verd szét.
-Nem fogom.-mosolyogtam, majd elindultam.

Már épp a kilincsen volt a kezem, mikor szipogást hallottam.
Sírt...de nem is akárhogy.
Azt az embert, akivel megfogadtuk hogy örökké barátnők leszünk, megbántottam. De nem csak én..ő is engem. Talán ő jobban is...
Miért én beszéljek vele? Persze, hisz mindig én kerestem.
Lenyomtam, majd beléptem.
-Szia.-felelt halkan.
-Hello.-nem tudom mit mondhatnék.
-Ülj le.-mutatott maga mellé. Lehuppantam, majd hirtelen érdekesnek találtam a kezem.
Kínos csend volt a levegőben. Emlékszem, régen sosem volt kínos semmilyen csend sem közöttünk. Meg kell törnöm.
-Hogy van a baba?-kerestem valami témát.
-Rendesen megszenvedek vele, az tuti, de megéri.-mosolygott.
-Értem.-kifogytam.-Akkor én megyek is.
-Várj.-szólt utánnam, mire megfordultam.-Sajnálom. Rengetegszer elmondtam már, de akkor is sajnálom. Utálom magam mióta ezt megtettem, mindegy egyes nap csak azon rágódok, hogy miként tudnám visszatekerni az időt. Újra élni a csapattal való közös perceinket, tovább lehetnénk legjobb barátnők.-összeszorult a torkom.-Tudom hogy ez már nem lehet így, hisz megint elbasztam.-nevetett fel erőltetetten.-Rengetegszer megbántam, amit veled és Teddel tettem. Neki is meg kellett volna mondanom hogy már nem szeretem. Ez lett volna a legegyszerűbb.-elhalgatott.
-Most erre mit mondhatnék? Azt hogy nincs igazad Becca, nem te vagy a hibás? Megtenném én, de sajnos nem így van. Én is hányszor visszatekerném az időt, csak hogy megmutassam a világnak hogy milyen nagy veszély lesz, de nem tudom! Pedig úgy megtenném! Akkor velem lehetne Ben, Lucas, Ted, sőt még a szüleim is! Néha már azon gondolkozok, hogy itt kéne maradnom. Feleslegesen megyek a kitűzött célhoz, mert mi van ha nincs menedék? Akkor elbasztam az egész életem!-fejeztem be.
-Nem basztad el. Tudom hogy úgy érzed, de nem. Lehet hogy nincs menedék, de akkor sem adhatjuk fel! Hisz te mondtad: Ez már egy család. Igaz, egy szerencsétlen család, de akkor is az. Ki kell tartanunk egymás mellett. Elhiszem hogy mindenkit elveszítettél, de ezen sajnos nem tudok segíteni. Nem tudom bepótolni azt a hiányt benned, amit a többiek halála okozott. Sajnálom.
-Nem kell sajnálnod, hisz nem is várom el ezt tőled, se senkitől. Magamban kell elfogadnom azt, hogy már csak akkor találkozhatok velük, ha meghalok.-mosolyogtam keserűen.
Halál...utálom ezt a szót.
Minden életben van egy halálos ítélet. Pontosan tudom, hogy egy szép napon, talán még ma, rossz hírt közölnek velem. Na de addig is ki a főnök? Én! Én így élem az életem.
Nem szabad feladnom...
-Jól vagy?-hallottam meg Becca hangját.
-Igen, csak elbambultam.-válaszoltam zavarodottan.-Szoktál néha gondolni Tedre?
-Őszinte legyek?-mosolygott.-Nem szoktam rá gondolni. Mert, tudom ha rágondolnék, az fájna. És én nem akarok fájdalmat érezni, már nem.
-Értem.-keserű ízt éreztem a számban. Úgy érzem, ha most nem megyek ki, akkor szembe köpöm ezt a lányt.-Én megyek.
-Valami rosszat mondtam?-értetlenkedett.
-Nem, csak rájöttem hogy felesleges volt elpazarolnom rád annyi időt, mert te már nem fogsz változni.-fogtam magam, majd egyszerűen kisétáltam.
A hosszú folyosón végigbaktatva merengtem, míg valakibe bele nem bukkantam.
-Azt hittem már a sírját ásod.-nevetett fel Petra.
-Lehet azt kellett volna tennem.-feleltem.
-Mit mondott már?-fintorgott. Hát igen..Petra is csak azért viseli el, mert kicsi van a hasában.
-Gyere üljünk le.-elvezettem magunkat a kanapéig, majd mindent elmeséltem neki, különböző hangnemekkel.
Miután befejeztem a mesélést, barátnőm arca semleges volt.
-Undorító egy féreg.-ennyit mondott.
-Hát az. Én elmegyek egy kicsit sétálni.-már indultam is volna, ha Petra nem szól utánnam.
-Nem kéne egyedül menned!
-Olyan anyáskodó vagy.-mosolyogtam.-Ne aggódj, tudok magamra vigyázni. Puszi.-kiléptem a friss levegőre, ami jól eső érzést keltett bennem.-Na akkor irány az erdő.

Már egy órája is sétálhattam, amikor avarcsörgést hallottam magam mögül.
-Van ott valaki?-kérdeztem gyámoltalanul. Jézusom Jas! Mi van veled?-Mégegyszer nem kérdezem! Van ott valaki?-semmi. Na akkor elindulok a hang irányába.
Merészen lépkedtem, aminek az lett az eredménye hogy valaki ellökött. A nagy lendülettől hátraestem, majd semmit sem láttam, csak azt éreztem hogy valaki a vállamba szúrja a tőrt, mire felsikítottam.
-Jasmin?-ismerős volt ez a hang.
-Lily?!-a nagy ijedtségtől, és a vállamból kiáramló vértől, már semmit nem érzékeltem, csak annyit hogy elnyel a sötétség.

Sziasztok!❤️❤️😍
Amint láthatjátok, meghoztam az új részt!❤️
Gyerekek, 1577 szó lett!😍 Olyan büszke vagyok most magamra😂❤️😌
Remélem elnyeri a tettszéseteket!😊❤️
Jó olvasást, és KELLEMES NYÁRI SZÜNETET KÍVÁNOK MINDENKINEK!❤️❤️❤️❤️
Sajnos nekem csak 1 hete kezdődött el a gyakorlat miatt, de megérte, mert ÖTÖS LETT!!!😍😍
Sok puszi: Fincsoo❤️💋