Zombie Apocalypse

Balhé

Érezted már azt a bizonyos "basszusszétszakadafejem" pillanatot?
Na, én most igen!

Fáradt szemeimet próbáltam kinyitni, kevés sikerrel. Hallottam, ahogy a többiek beszélgetnek körülöttem.
-Felkéne már ébrednie, nem?-ez az én legjobb barátnőm.
-Fel, de nem egyszerű, ha valakit leütnek.-válaszolt idegesen Max.
-Akkor megfogok halni? Megölnek a zombik?-kérdezte Amanda ijedezve.
Összeszedtem minden erőm és megszólaltam:
-A zombik agyakat esznek, te megmenekültél, ne aggódj.-nyögtem ki, mire mindenki elkezdett nevetni, kivéve Amanda, aki az se tudja miről van szó. Szegény lány..ja nem.
-Annyira megijesztettél Jas!!-ugrott oda hozzám Becca.
-Hey! Azért nem kell kettétörni a bordám!-nevettem.
-Emlékszel valamire?-kérdezte Max.
-Csak annyira, amikor szóltam Olivernek, hogy menjen jelezni nektek, mivel lövöldöztek.-meséltem el.
-És tudod ki volt a tettes aki leütött?-szólalt meg a "nagyokos" (Amanda)
-Ohh, hogyne. Kiláttam a fejemből és megnéztem ki tette.-válaszoltam flegmán.
-Jó. Nem kell izélni.-védte magát.
Csak egy horkantást kapott válaszul.
-Szeretnéd tudni ki volt?-bólogattam.-Rendben. Lehet fel fog kavarni, de..huhh. Szóval aki leütött téged az Oli volt.-rágta a szája szélét Max.
Nevetnem kellett és nem számított az, ha a többiek hülyének néztek.
-Szerinted kapott valami agyi károsodást?-suttogta Ted Beccanak.
-Nem, képzeld el.-válaszoltam a kérdésére.-Csak tudod eléggé számítottam erre, hisz hirtelen felbukkant és utánna hazudozott nekem. Feltünő volt. Na mindegy.-álltam fel.-Én alszok egy kicsit, mert fáradt vagyok. Ha baj van, keltsetek fel.-mondtam, majd elindultam a szoba felé. Lehuppantam az ágyra, majd rögtön elragadott magával az álom.
●●●●
Becca szemszöge:
Mikor Jasmin felment az emeletre, kifújtam a levegőt.
-Hé, jól vagy?-kérdezte Ted.
-Persze.-mosolyogtam.-Csak kicsit kifárasztott ez az egész ügy.
-Akkor menj és feküdj le.-simított végig a hátamon, amibe beleremegtem.
A kapcsolatunk Teddel elég khm..jó. Sokat beszélgetünk és hülyéskedünk.
-Áhh kihagyom. Inkább most sétálni szeretnék.-mondtam.
-Szuper. Akkor menjünk sétálni.-úgy mondta, mintha nem járkálna több 100 zombi ezen a környéken, de végülis belementem.
Már vagy legalább 1 órája sétálunk, mikor hirtelen megállt Ted és előrenézett.
-Mibaj van?-kérdeztem. Válaszul csak előremutatott. Odanéztem és a lélegzetem is elállt.
-Gyerünk! Bújjunk el, mielőtt észrevesznek!-húztam magam után be egy kisboltba.
-Ezek mégis kicsodák?
-Nemtudom, de hamar vissza kell érnünk, hogy megmondjuk a többieknek.-helyeselt.
Miután kinéztünk, hogy tiszta-e a levegő, visszaosontunk a házba.
Berohantunk, mire mindenki furcsán méregetett minket.
-Mivan veletek?-kérdezte Max.
-Egy..egy csomó katona, akiknél fegyver van és erre jönnek!-hadartam el egy szuszra.
-Basszus.-vakarta meg a tarkóját.-Én nemtudom mit kéne csinálni. Szólni kell Jasminnak.-mikor kimondta, én rögtön szaladtam a szobába.
Mikor beléptem, olyan aranyosan aludt és bántam, hogy felébresztem az álmából, de ez fontos.
-Jas! Kelj fel!-rázogattam gyengéden.-Naa!! Baj van!-kimondtam, ő meg kipattant az ágyból.
-Micsoda?!-emelte fel a hangját egy kicsit.
-Gyere le.-ennyit mondtam, majd elindultam lefelé. Hallottam, ahogy a nyomomban van, így mikor leértem, rögtön jeleztem a srácoknak, hogy mondják el. Megtették, miközben Jas végighallgatta őket.
-Szóval most mit szeretnétek tenni?-kérdezte Jas.
-Hát igazából tőled vártuk a választ.-vakartam meg a tarkóm. Legjobb barátnőm pislogott egyet, majd ami akkor történt...
●●●●
Jasmin szemszöge:
-Aha..szóval tőlem várjátok a választ.-bólogattak.-Nézzük csak..Itt vagyok 17 évesen, aki elvesztette a szüleit, belecsöppent egy zombiapokalipszis közepébe és tőle várják az élet-halál közötti kérdést.-elemeztem ki.
-Nézd Jas..-leintettem.
-Nem! Mit sem számít! Nem így van? Szóval. Szerintem menjünk innen, mert ha ránktalálnak, meghalunk.
-Mi is ezt gondoltuk.-válaszolta Max.
-Akkor miért kérdeztetek engem?
-Mert te értesz az ilyenhez.-kinevettem Beccat. Tudom, nem kellett volna, de ilyen vagyok.-Most miért nevetsz?
-Én? Komolyan én értek ehhez? Na ne nevettess! Semmit! Semmit nem értek! Azt se tudom, hogy hogy az istenbe kerültem ilyen helyzetbe! Semmit nem tudok! Kezd nálam betelni a pohár! Elegem lett!-mosolyogtam.-Majd találkozunk.-mondtam és semmi köszönés nélkül, kiléptem a házból.
Tudom, hogy hülyeséget csinálok, de nagyon felidegesítettek. Miket beszélek...Nem ők a hibásak. Hanem ez az egész helyzet. Nem készültem fel rá. De végülis, ki az aki az ilyen helyzetre felkészült? Senki.
Nagy kóborlásom közepette, felfigyelmet egy-két zajra.
Körülnéztem, mire megláttam azt, amiről a többiek beszéltek.
-Jézus úristen!-suttogtam magam elé.
Rengetegen vannak. Gyorsan elbújtam az egyik bokor tövébe és imádkoztam, hogy ne találjon rám senki.
Háhh..majd pont nekem lesz olyan szerencsém, mi?
Hát nem..Ugyanis az egyik kóborló észrevett és elkezdett felém botorkálni. Hát persze, hogy Jasminnak megkellett ölnie, és persze, hogy erre azok a valakik is felfigyeltek!
-Héj! Ki van ott?-ordított ide egy csávó. Teljes erőmből futásnak eredtem és csak szidtam magam, hogy hogy lehetek ilyen barom. A figyelmetlenségemnek hála felbuktam egy farönkben. Körülnéztem, hogy jönnek-e még utánnam és csak akkor fújtam ki a levegőt, mire megbizonyosodtam róla, hogy nem. Felálltam, ami elég nehézkesen sikerült, mivel fájt a lábam, de megpróbáltam kiutat keresni az erdőből.
Hirtelen egy ágropogását hallottam, mire odanéztem elállt a lélegzetem.
-Oliver?-kérdeztem.
-Meglepetés.-mosolygott, majd elindult felém.
-Ne közelíts!-figyelmeztettem, de hiába, mert tudta, hogy nem tudom bántani. Felkészültem a halálomra, mikor meghallottam egy lövést.
Abban a pillanatban Oli összecsuklott és elterült a földön. Odanéztem, hogy ki volt a tettes, aki megmentett, de megbántam, mert nem várt személy volt az.
-Szia Jas!-köszönt Max.
-Te mégis mit keresel itt?-vágtam hozzá.
-Ohh örülök, hogy jól vagy.-mosolygott. Istenem az a mosoly. Jézus...miket beszélek??!

-Szóval, kapok is választ a kérdésemre?-tettem karba a kezem.
-Igen. Jöttem, hogy visszavigyelek.-válaszolt egyszerűen.
-Nem kell.
-Miért nem?-vonta fel az egyik szemöldökét.
-Mert...mert..áhh! Nem akarok visszamenni!-mondtam valami nyomós indokot. Ja várj, nem.
-Ez nem így megy Jasmin.-rázta a fejét. Istenem de édes! Na jó.-Vissza kell jönnöd. Aggódik érted mindenki!
-Ez jó vicc volt. Komolyan.
-Jó. Nem mindenki, de Becca tuti és Lucas is. Ráadásul én is.-mondta, mire ebbe a válaszába belepirultam.
-Nem akarok. Egyszerűen nem megy!-már a sírás határán voltam.
-De most miért?
-Mert..Elegem van abból, hogy én oldok meg mindent! Az Istenért is! 17 éves gyerek fejjel, itt vagyok és semmihez sem értek! Én a régi életem akarom visszakapni, amiben csak egy átlagos tini voltam, szülőkkel és egy legjobb barátnővel!-tört ki belőlem minden. A következő pillanatban éreztem, ahogy meleg karok zárnak körbe.

-Itt vagyok. Sss.-nyugtatott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt jó. Egy ideig így álltunk, majd utánna óvatosan elengedett és szembenézett velem.-Visszamegyünk, jó?
-Rendben. Köszönöm.-adtam egy puszit az arcára. Mosolygott egyet, majd kézenfogva visszaindultunk a házhoz.
Mikor odaértünk, Max lenyomta a kilincset és bevezetett a házba.
-Jaaaaas!-jött szaladva a legjobb barátnőm.-Istenem! Mégegyszer ne hagyj itt így minket! Nagyon aggódtam!-szidott le.
Miután, még Lucas is megölelt, meg nagy meglepetésemre Ted is, leültünk a kanapéra.
-Szóval.-kezdtem.-Láttam őket! Vagy 20-an lehettek, de mi így 6-an nem tudjuk legyőzni őket.-vázoltam fel.
-Szuper. Most akkor mi legyen?-tekergette a tincseit az ujja köré Amanda.
-Nemtudom, de viszont te is gondolkozhatnál, ahelyett, hogy itt mereszted a picsádat!-szóltam le.
-Már ne haragudj, de én sokmindent megteszek azért, hogy mi itt legyünk.
-Ohh, igen? És mégis mit? Azt, hogy itt tekergeted az agyonfestett hajadat az agyonmanikűrözött ujjaid között??! Gratulálok!-tapsoltam meg.-Ez rengeteg minden!
-Gyerekek!-állt fel Luc.-Hagyjátok abba! Most szerintem menjünk és feküdjünk le! Valaki vállalja az őrjáratot?-nézett körbe. Feltettem a kezem, de Ted szólt is érte.
-Felejtsd el, hogy most éjszakázni fogsz. Majd keresünk valaki mást. Becca?-nézett a megszeppent lányra.
-Szó sem lehet róla!-tiltakoztam.-Ő nem fog kimenni!
-Nyugodj meg Jasmin! Rendben leszek.-mosolygott, de láttam rajta, hogy fél.
-Rendben, de ha lesz valami baj csak szaladj be hozzám.-bólogatott. Adtam egy puszit a feje tetejére, majd mindenkitől elköszöntem és bementem a szobámba.
Gyorsan ledobtam magam a paplanok közé és elragadott magával az álom.
Egy idő után hatalmas sikításra keltem fel.
Jajj ne!
Becca...

Sziasztok!❤
Itt is az új rész!😘
Remélem tetszik!
Amúgy gondolkoztam (igen...én olyat is tudok) és arra jutottam, hogy ma még teszek fel egy saját agyszüleményeimből egy részt, de a holnapit ti írnátok meg, hogy miről szóljon!
Ha tetszik az ötlet, akkor nyugodtan jelezzétek.
Sok puszi: Fincsoo❤💋