Zombie Apocalypse

Minden összejött

Fájdalmasan égette a napfény a retinámat.
Csigalassúsággal nyitottam fel a szemem, mikor szembe találtam magam Petrával.

-Soha többet nem foglak elengedni!-vágott szigorú arcot.
-Sajnálom hogy nem halgattam rád.-bűnösnek éreztem magam, pedig csak elmentem az erdőbe, ami felettébb rosszul sikerült.
-Örülj neki hogy Lily visszahozott téged, különben elvéreztél volna.-mondta, miközben cserélte át a kötést a sebemen, ami különös módon nem fájt.
-Hol van? És honnan ismered?-kérdészuhatagot állítottam rá.
-Kint van a kanapén, és sír, mert magát hibáztatja mindenért.-összeszorult a torkom.-Második kérdésemre a válasz, pedig az hogy nem ismerem, csak elhadarta a nevét, meg annyit hogy az unokatestvéred.-bólintottam válaszként.
-Utálom feltenni ezt a kérdést, de a többiek jól vannak?-hirtelen Petra keze megállt a tettében, és hallottam ahogy beszívja élesen a levegőt.-Ugye nem halt meg senki?-aggódtam, hisz mégis csak egy csapat vagyunk.
-Ami azt illeti de.-levitte a hangsúlyt, majd folytatta.-Becca babája.

A szívem kétszeresen gyorsabban vert, mikor meghallottam ezt a szörnyű hírt.

-Hogy történt?-tudatomon kívűl megéreztem, ahogy egy könnycsepp csúszik végig az arcomon, majd hangtalanul lecseppen a földre.
-Hirtelen történt az egész. Mikor elmentél, rá 10 percre Becca csúnyán felordított, majd mikor odaértem, csak a vértócsát láttam alatta. Akkor már tudta, meg én is tudtam hogy vége.-olyan halkan beszélt, hogy alig értettem valamit, mégis kitudtam szedni belőle a lényeget. Egy árva kis lélek elment.
-Hogy van?-kérdeztem.
-Csak ül, és mered maga elé, miközben megállíthatatlanul sír. Hiába beszélünk hozzá, ő meg sem hallja.-mondta, mire felálltam, mert kész lett a sebemmel, majd elsétáltam az ajtóig.
-Megyek, és beszélek vele.-válaszul csak bólintott, majd ott is hagytam Petrát.

Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit mondhatnék neki, de semmi nem jött össze, pedig már ott álltam előtte.
Borzasztóan nézett ki...Mint aki él, de mégis meghalt belülről. Mondjuk nem is csodálkozom, hisz elvesztette a gyermekét.

Hangtalanul leültem mellé, majd csak a szipogását hallgattam, mikor is megtört nálam a jég, és magamhoz húztam megnyugtatásképpen. Ő csak szorosan átölelt, majd közben zokogott.

-Shhh.-suttogtam a fülébe.-Itt vagyok veled. Sajnálok mindent, amit a fejedhez vágtam. Egyszerűen nem gondoltam végig, miket beszélek. Irtózatosan nagy seggfej voltam, de most itt vagyok, és soha a büdös életben nem foglak elhagyni. Átfogjuk vészelni ezt az egész helyzetet, és erősek maradunk mindannyian. Igazad volt...Mi nem egy csapat, hanem egy egész család vagyunk. Lehet hogy kicsit szerencsétlenek, de akkor sem reményveszettek. Mindig meg kell találni a módját arra, hogy átvészeljünk valamit. És mi megfogjuk találni. Tudom, nem olyan egyszerű, ahogy én kimondtam, de ebben a világban már nem szabad csak úgy feladni az életet. Itt leszek veled, meg a többiek is, és végig megyünk ezen a rögös úton. Rendben?-válaszul csak bólintott, amit magamban elkönyveltem egy 'Rendben'-nek.

Egy ideig még ott ültünk, és vígasztaltam Becca-t, mikor eszembe jutott, hogy a kanapén az unokatesóm ül sírva.

-Nemsokára visszajövök, te addig menj és beszélj Max-al.-megsimogattam a vállát.
-Nem tudok vele beszélni.-most szólalt meg először, azóta a tragédia óta.-Összevesztünk. Azt állítja, hogy az én hibám, hogy elvesztettem a gyermekemet.-rossz volt hallani a szájából ezt az egészet. Pillanat alatt felment bennem a pumpa.
-Ez hülyeség!-egy kicsit megemeltem a hangom, mire Becca megijedt, így visszaváltottam az eredeti lejtésre.-Nem a te hibád. Nem lehetett kiszámítani, hogy mi történik. Könyörgöm, ha én tudnám mi történik holnap, akkor már rég megokoskodnám az ellenszert erre az egészre.-felidegesített Max. De nagyon.-Beszélni fogok vele.
-Kérlek ne tedd!-ijedten rám nézett.-Nem akarom, hogy megtudja. Nem akarom hogy vége legyen ennek az egésznek!-nagyon ijedt tekintete volt.
-De akkor sem ülhetek karbatett kézzel, miközben azért emészted magad, amit nem is te tettél!
-Kérlek! Én ezt megfogom oldani, csak ne mondjál neki semmit. Nagyon szépen kérlek!-szinte már könyörgött.
Élesen kifújtam a levegőt.
-Rendben. De ha továbbra is ez lesz, akkor beszélek vele.-emeltem fel a mutató ujjam.
-Rendben.-adta be a derekát. Felálltam nagy nehezen, mikor belenyilalt a vállamba.-Jól vagy?
-Persze, csak ez a fránya seb.-fintorogtam. Utáltam, ha sérüléseim voltak.
-Ne mozogj túl gyorsan.-mondta, mikor rámosolyogtam, és elindultam Lilyhez.