Az örökség továbbadódik

7. A közös gyakorlat

7.

Heniko a kis találkozó után kipakolászott és elrendezett mindent a szobában. Nem volt valami nagy lakás, de a célnak megfelelt. Nagyon tetszett neki úgy, ahogy volt. Nagyobb volt, mint az, ahol a másik színpadnál lakott, így erre tényleg nem lehetett egy rossz szava sem. Ha nagyon akarta volna, még gyakorlásra is bőven lett volna hely. Mikor készen volt ezzel a munkával, ledőlt az ágyra.

- Ennyire fárasztó a pakolás? - kérdezte Sora, miközben az ágy mellett lebegett.

- Nem tudom, de engem mindig lefáraszt... - válaszolta Heniko, aki közben a plafont bámulta.

- És különben, hogy tetszik a Kaleido színpad? Mondjuk, még nem láttál valami sokat belőle - tette hozzá kicsit elgondolkodva.

- Nem is tudom, mi rá a megfelelő szó. Varázslatos az egész... szó szerint - célzott a szellemekre. - Látni akarok mindent.

- Lesz rá lehetőséged - mondta Sora elmosolyodva. Így beszélgettek még egy darabig, közben Marion az edzőterembe ment a többiekhez. Amikor belépett, minden szempár felé irányult, amitől szinte már nem, hogy zavarba jött, hanem egyenesen megijedt. Erre Mia, mivel észrevette, hogy Marionnak nagyon nem tetszik ez a felállás, oda ment hozzá és odahívta magukhoz. Valójában azonban nem csak a jó szándék vezette. Érdeklődni is akart.

- Mi baja van mindenkinek? - kérdezte Marion, mivel még mindenki őt bámulta.

- Hát mondtam nekik, hogy jött az új artista és aztán... - magyarázta volna Mia, de Marion közbe vágott.

- És akkor mi van? - Emelte meg a hangját, ami kicsit szokatlan volt, legalábbis tőle. Erre aztán tényleg senki se tudott felelni. Valahol tudták, hogy feleslegesen utálják az új lányt, mivel az égvilágon semmit nem tudnak róla. Mi több, Mián kívül nem is látták még.

- Hát, hogy Sora helyére jött... - mondta Rosetta, akinek nagyon fájt ez az egész. Talán ő volt az, aki legnehezebben viselte a történteket.

- És ha Sora helyére jött, akkor mi van? - ismételte Marion. - Talán ő tehet róla, hogy ide hívták?! Nem tudtok róla semmit, és máris gyűlölködtök. Szerintetek milyen érzés lehet úgy itt lenni, hogy tudod, hogy mindenki utál, csak mert valakinek a helyén vagy itt?

- Hapci - tüsszentett közben Sora, amitől Heniko igen csak meglepődött.

- A szellemek tudnak tüsszenteni? - kérdezte Heniko meglepetten.

- Hát nagyon úgy néz ki... - állapította meg Sora. Közben Marion mg mindig a többiekkel nézett farkasszemet, majd stílusosan távozott a helységből. Nagyon mérges volt társaira. Ő volt talán a legfiatalabb a színpadnál, ennek ellenére csak ő tudta helyesen kezelni a helyzetet. Elvárta volna mindenkitől, hogy úgy viselkedjenek, ahogyan ő, de ezt csak szerette volna.

- Ezt talán nem kellett volna... - mondta Anna, a csukott ajtót nézve.

- Igazad lehet - válaszolta Mia, és mindenki egyetértett vele. Valóban rosszul érezték magukat, amiért így viselkedtek. Közben a kis szőkeség elment az ebédlőbe, és egy jól megrakott tálcával Heniko szobájához indult. Bent Heniko és Sora nagyon jól elbeszélgették az időt, és egész jól megismerték egymást. Fantom inkább csak csendesen meghúzta magát, tanulva az előzményektől. Végül a két lány beszélgetését kopogás szakította félbe.

- Máris megyek - Ugrott fel Heniko és ajtót nyitott.

- Gondoltam éhes vagy... ebédeljünk együtt - ajánlotta Marion.

- Nem is mondtad, hogy gondolatolvasó vagy... - mosolygott Heniko is, majd kivette Marion kezéből a nehéz tálcát és az asztalhoz vitte. Közben Marion tányérokat és evőeszközöket keresett. Amikor a gyors tálalással megvoltak, ebédelni kezdtek.